Venus gyümölcse

Sirius megállt nem messze a roxmortsi háztól. Talán haza kellene mennie Londonba. Wendy reggelig nem megy vissza a lakásba az árvaházból. De Sirius nem bírt volna a szemébe nézni néhány órával azután, amit tett. Még akkor sem, ha erre csak reggel kerülne sor.

’Miért is nem mentem Wendyvel?’ – gondolta kétségbeesetten. – ’Akkor nem történik semmi. Nem veszteném el Pershephonét, mert egy ideig még gondolhatnék rá úgy, mint a barátomra. Most viszont ki kellene törölnöm a fejemből a létezését is. Úgy kell tennem, mintha soha nem is ismertem volna. Mintha egy idegen lenne. Mintha meghalt volna.’

Elindult a ház felé. Közben nagyokat pislogott, hogy ne kezdjen el ismét sírni. Amíg anyjáék haza nem érnek, addig egyedül lehet, és kitalálhatja, hogyan tovább.

Talán ismét bele kellene fognia az ellenbűbáj megtalálásába. De ha nem találkozhat Pershephonéval, semmi értelme keresgélnie. Nem tudja ellenőrizni, talált-e valamit, vagy sem, anélkül, hogy esetleg meg ne történne még egyszer az, ami ma este.

Az pedig senkinek nem lenne jó. Őt lassan elemésztené a bűntudat, ahogy Pershephonét is. Ha Wendynek esetleg elmondaná, mi történt, és valami csoda folytán beleegyezne abba, hogy Sirius és Pershephoné találkozzanak az ellenszer megtalálása érdekében, akkor Wendy is szenvedne, és előbb-utóbb megelégelné az egészet. Még úgy sem tűrné el sokáig, ha már beszéltek a bűbájról. Melyik nő tűrné el, akármilyen okból történne is, hogy a szeretett férfi folyton valaki mással legyen?

Csendben belépett a házba, és becsukta maga után az ajtót. Ismét megállt egy pillanatra, hogy letörölje könnyes arcát.

’Szedd össze magad végre!’ – bíztatta magát. – ’Valahogy el fogod felejteni ezt, és holnap szépen találkozol Wendyvel. Megcsókolod, belenézel a szemébe, és nem nyitod ki a szád, ha nem akarod őt elveszíteni. Túl fogod élni! Ahogy a többit is. Voltál ennél már rémesebb szituációban is.’

Alig tett egy lépést a régi szobája felé, amikor hirtelen fény gyulladt. Egy pillanatra a lámpa elvakította Siriust, ezért a szeme elé emelte a karját.

-         Hogyhogy már itthon vagytok? – kérdezte meglepetten, mikor valamennyire hozzászokott a szeme az erős fényhez. – Azt hittem, csak ké…

-         Anya, ne! Ne, hagyd beszélni előbb! – szólalt meg Hope szinte egyszerre Siriusszal. – Biztos volt valami, ami…

Anyja nem hagyta egyikőjüknek sem, hogy befejezzék a mondatot. Sirius elé lépett, meglendítette a kezét, és Sirius, életében először, megtudta, milyen érzés, amikor a saját anyja pofon vágja az embert.

-         Szégyellem, hogy a fiam vagy! Hogy voltál képes… Fel nem tudom fogni, hogy lehetsz ennyire mocsok gazember! Azt gondoltam, végre minden rendben lesz veled, erre… erre mész és… hányok tőled! Élvezed, hogy tőrt döftél belém a tetteddel? Örülsz? Vagy csupán megünnepelted az újévet? Jól szórakoztál, élvezted? Mert amit ez után kapsz, az is vele jár!

-         Anya, anya, hagyd szóhoz jutni! – szólalt meg ismét Hope, és elrángatta Sirius mellől a boszorkányt. – Legalább hagy próbálja megvédeni magát!

Sirius először megdöbbent a pofontól. Aztán anyja szavai megsejtették vele, mi történik.

-         Hagyd, Hope. Ha meg akar pofozni, tegye – jegyezte meg Sirius halkan, és rápillantott kipirult arcú anyjára.

A tekintetéből sütött a megvetés. Soha nem nézett még így rá. Sirius ökölbe szorította a kezét, hogy sikerüljön uralkodnia az érzelmein. Nem fogja most elkezdeni azt, amit eddig nem tett. Nem fogja kimutatni, mennyire meg van bántva. Sem azt, hogy nyomorultul érzi magát. Sem azt, hogy ordítani tudna Pershephoné elvesztése miatt.

-         Talán büszke vagy magadra? – szólalt meg megvetően anyja. – Miért nem kezdesz magyarázkodni, miért nem hozol fel ürügyet a szégyenteljes tettedre? Ha elég meggyőzően adod elő, talán még el is hisszük. Ha eddig sikerült átverned mindannyiunkat, meg kellene próbálnod most is!

-         Magyarázkodni csak a gyávák szoktak, vagy akik le akarják tagadni a bűnösségüket, mama – felelte Sirius halkan.

-         Ne merészelj az anyádnak nevezni ezek után, megértetted?! – háborodott fel anyja. – Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok eddig, de most a legszívesebben kitagadnálak!

-         Tedd meg, ha azt akarod. Én akkor is az anyámnak nevezlek. Mielőtt megtennéd, szeretném tudni, melyikőtöknek köszönhetem ennek a szívélyes fogadtatásnak az alapgondolatát? – pillantott végig fürkészve Jamesen, anyján majd Hope-on.

-         Én láttalak felmenni abba a szobába – vallotta be Hope kicsit elpirulva. – Az ajtót elfelejtettétek rendesen becsukni a hölgyeménnyel, ezért röviden benéztem. Nagyon élvezetes társaság lehetett, gondolom, mivel fél perccel a belépésed után nagyon elmerültetek a… dolgokban.

-         Pontosan hol tartottunk, mikor benéztél? – kérdezte Sirius homlokráncolva.

’Talán az a hideg fuvallat…’

-         Nem fogok részletekbe bocsátkozni Jamie és anya jelenlétében, de annyit megjegyeznék, hogy nagyon ki lehettél éhezve – felelte Hope gúnyos hangon, de még az ő tekintete volt a „legbarátságosabb.” Legalább nem megvetés sugárzott belőle, hanem döbbenet, megrökönyödés és csalódottság. - A kishölgy még jobban. Öt másodperc alatt eljutni az ajtótól az ágyig nagy teljesítmény lehetett azzal a sebességgel, amit ti produkáltatok. Amikor megláttam, mi folyik benn, épp…

-         Lehámoztam a ruháját, ő elhelyezkedett egy bizonyos helyen, én pedig épp próbáltam lerángatni róla a felsőt. Nem ezt láttad? – szakította félbe Sirius halkan, testvére szemébe nézve.

-         Igen, valami ilyesmit – felelte apró biccentéssel Hope. – Csak egyet szeretnék tudni, más nem érdekel, Sirius – tette hozzá halkan. – Ha egyszer szereted Wendyt, akkor miért?

-         Felőlem itt is elmondhatom, de nektek jobb lenne, ha leülnétek benn a nappaliban – mondta Sirius apró sóhajjal. – Nem fogtok hinni nekem elsőre, úgyhogy hosszú lesz. És van egy olyan kellemetlen érzésem, hogy hiába leszek őszinte, akkor sem tudjátok majd felfogni. Sem megérteni. És főképp nem elfogadni.

-         Nem tűnsz épp részegnek, szóval az erre épített meséidet azonnal el is felejtheted! – szólalt meg James is, lesajnáló pillantást vetve Siriusra.

-         Meséket utoljára neked mondtam, úgy 6 éve – próbált viccelődni kicsit Sirius, de hangjában a keserűség mellett nem jutott hely a vidámság szikrájának sem. – Eszemben sincs hazudni, sem letagadni, mit tettem. És nem fogok az italra hivatkozni. Ez sokkal rosszabb. Örülnék, ha csak azért feküdtem volna le alig egy órája Pershephonéval, mert lerészegedtem. De nem ez az oka.

-         Ja, akkor agybajod volt, vagy csak túlságosan hiányzott a drága kis Wendyd, mi? – folytatta ugyanolyan hangnemben James, miközben mindannyian átmentek a nappaliba.

-         Inkább fogd be a szád, öcsi, és örülj, hogy egyáltalán hagyom, hogy halld, amit mondani fogok! – szólt Sirius színlelt nyugalommal.

-         Ne most kezdj el azon filózni, hogy 18 éven felüli témáról lesz szó, bátyus! – jegyezte meg James gúnyolódva.  – Akkor kellett volna gondolkodnod, mikor vízszintbe fordultál a kis barátnőddel! Vagyis, ó, elnézést, Wendy a barátnőd, ez a valaki pedig csak a nőd.

-         A helyedben, Jamie, hangnemet váltanék, mielőtt baj lesz! – vetette közbe Hope rosszallóan, gyors pillantást vetve Siriusra. – Jobb, ha nem dühíted fel Siriust annyira, mint én tettem! Mert az fájni fog. Még neked is.

-         Mit piszkálsz engem? – csattant fel James. – Most neki kell magyarázkodnia, nem nekem! Ő ment az után ma este, ami után nem kellett volna! Legalább elégedett vagy a jól sikerült kalandoddal, Sirius? – pillantott gúnyolódva bátyjára.

-         Nem kaland volt. Sokkal több. Sokkal régebb óta tart, és nem önszántamból tettem, bármilyen nehéz is ezt elhinni – mondta halkan Sirius.

-         Persze, a hölgyike kötelet tett a nyakadra, rádküldött egy varázslatot, és nem tudtál elszabadulni mellőle, amíg nem végeztetek, ugye? – szólalt meg anyja is, a lehető leglenézőbb pillantással nézve Siriusra.

-         Majdnem eltaláltad, mama. Mielőtt elmondanám az indokot, amiért megtettem, amit tettem, szeretnék kicsit visszamenni a múltba. Mert anélkül nehezebb megérteni ezt az egészet.

-         Bökd már ki, miért léptél félre, jó? – háborodott fel James. – Senkit nem érdekel az elterelő mese!

-         Jamie, fejezd ezt be, különben mehetsz azonnal a szobádba! – csattant fel Hope dühösen. – Ha nem hagyjátok szóhoz jutni Siriust, akkor hogy akarjátok megtudni a magyarázatát?!

-         Az lenne a legjobb, ha nem tett volna olyasmit, amit magyaráznia kellene! – emelte fel a hangját Sunny is dühösen. – Ha az apátok élne, most megkapná a magáét tőle, az biztos! Ezt még ő sem nézné el neki, én meg végképp nem! Karácsonykor vallott szerelmet Wendynek, és most meg már félre is lépett! Ez aztán a villámgyorsan romló kapcsolat! Egy hét elég volt neki arra, hogy elfelejtse az érzéseit, és ilyesmit műveljen! Hánynom kell a saját fiam erkölcsi romlottsága miatt!

-         Nem izgat a legkevésbé sem, mi a véleményetek erről az egészről, de elmondhatom végre, amit akarok? – emelte fel a hangját Sirius is, mert már kezdett elege lenni abból, hogy állandóan beléfojtják a szót, amikor rémesen érzi magát, és gyorsan túl akar lenni ezen a beszélgetésen.

-         Te ne merészelj kiabálni, megértetted?! – gurult még jobban dühbe Sunny. – Örülj, hogy nem kapsz még néhány pofont, mert megérdemelnéd! Fel nem tudom fogni, hogy ismerhettelek ennyire félre! Szegény Wendy nem is tudja, kivel kezdett! Felfordul tőled a gyomrom! Hogy voltál képes arra vetemedni, hogy egyáltalán megforduljon a fejedben az a gondolat, hogy félrelépsz, mi? Nem erre tanítottalak!

-         Nem fogok elkezdeni arról vitatkozni, mit tanítottál nekem, vagy hogy mi ütött belém, vagy hogy egyáltalán szándékomban volt-e megcsalni azt a nőt, akit szeretek! Hallgassatok el végre, különben elmegyek innen, és soha nem fogtok megtudni semmit erről! – hördült fel mérgesen Sirius, és felpattant korábbi helyéről.

-         Akkor nyisd már ki a szád végre, hagy legyünk már felvilágosítva, jó? – szólt közbe Jamie is szemtelenül.

Sirius villámló szemmel fordult öccse felé, aztán igyekezett megnyugodni kicsit. Épp eléggé pocsékul volt. Nem kellene tetéznie egy családi nagybalhéval is. Épp elég lesz az, hogy órákig kell magyaráznia a bűbájjal kapcsolatos dolgokat, és hogy mi köti Pershephonéhoz.

-         Ha annyira hallani akarjátok, hát tessék! – fogott bele a vallomásba kicsit emeltebb hangon, mint szerette volna. - Egy hülye átok ül rajtunk, ezért feküdtem le vele! Tudom, hogy hihetetlen, de így van! Bizonyítani is tudom! A legősibb átkok és bűbájok keletkezése című könyv 333. oldalán, a második bekezdésben le van írva, hogy egy nyomorult fajankó annyira szerelmes volt a feleségébe, hogy kitalálta ezt a bűbájt, és azóta mindenki, aki összeismerkedik egy olyan ellenkező nemű emberrel, akivel azonosak a képességeik, ennek a hülye átoknak az áldozata!

-         Jé, azt a könyvet épp most akarom elkezdeni! – kiáltotta Jamie. – Várjatok, lehozom! Csak a teljes bizonyítás miatt.

Öccse távozása után nyomasztó csönd támadt a nappaliban. Sirius ránézett anyjára és húgára, de szinte azonnal el is kapta a tekintetét. Anyja arca mélységes csalódottságot, rosszallást és hitetlenkedést tükrözött. Húga csak maga elé bámult. Előtte kissé töprengő volt az arckifejezése, majd némi értetlenség volt leolvasható róla, amíg le nem hajtotta a fejét.

Sokkal rosszabbul fogadták az egészet, mint Wendy. Ő nem mutatott megvetést Sirius felé. Pedig nem ismeri őt annyira, mint a tulajdon családja. Sirius alig két éve része az életének. Mégis képes volt nyugodtan belegondolni Sirius helyzetébe. Erre a családja, akik születése óta ismerik, akik szinte mindent tudnak róla, megvetik és nem hisznek neki.

Sirius igyekezett visszatartani a könnyeit, és nem felkiáltani fájdalmában és megbántottságában. Sosem gondolta, hogy nevetve és boldogan fogják egyszer fogadni a titkát, de ennyire rossz reakciót azért nem várt. Úgy csinálnak mindhárman, mintha nem is ismernék őt. Mert csak akkor gondolhatják azt róla, hogy szórakozásból és élvezetből szeretkezett aznap este Pershephonéval. Nekik kellene a legjobban tudniuk, mit meg nem tett azért, hogy Wendy és ő végre egy pár lehessenek. Hogy képesek azt hinni ezt tudva, hogy egy ilyen üggyel fogja kockára tenni azt, amit elért? És épp akkor, amikor néhány méterrel a szobától ott ünnepel az egész családja? És alig egy héttel azután, hogy végre sínre került a kapcsolata Wendyvel? Nem hihetik róla azt, hogy ennyire ostoba lenne!

James ismét beviharzott a helyiségbe, és levetette magát a korábbi székére.

-         Hol is van? – kezdte el lapozgatni a szőke fiú a vastag könyvet.

-         333. oldal, második bekezdés – felelte Sirius keserűen, és zsebre vágta a kezeit. Aztán látszólag vidáman elkezdte mesélni az unalomig olvasgatott bekezdést. - Szó szerint idézve a szöveget: „Volt hajdanán egy varázsló, ki elepedett a nőért, akit feleségül kért. Ez a hölgy azonban olyanképpen gyönyörű volt, hogy embere attól tartott, idővel jöhet egy olyan ifjú, aki talán elhódíthatja tőle nőjét. Ezért a házasodás előtt megalkotta e szerelmi bűbájt, ami meggátolta, hogy nője más férfit magához akarjon engedni valaha is. Évek múltával be is következhetett volna, amitől szerelmetes hősünk tartott. Élete párját nem is egy férfiú környékezte meg, hogy megcsalatásra bírja, de a nő eme sikeres bűbáj hatása alatt egyetlen embert sem volt képes kívánni, csakis hősünket. Naponta többször, sőt, néha óránként többször fogadnia kellett férje szenvedélyes ölelését, és nem állhatott ellen a hatásnak, amivel férje ajándékozta meg a nász éjjelén. A pár mindkét tagja ugyanazon képességeket kapta az istenektől, és ha a férj asszonyát kívánta, akkor az engedett neki, mert e nemes bűbáj ezen okból született. Gyermeket azonban sosem nemzettek. Csak a szenvedélynek éltek. Kedves Olvasó, ki e sorokat böngészed, talán vagy olyan eszes, hogy feltedd a kérdést: Mi okból került e pár története könyvünk lapjaira, és miért épp ezen könyv lapjaira? Válaszunk a történet címe: A Venus gyümölcse bűbáj, mely azóta nemzedékről nemzedékre bűvöl el ifjakat s öregeket, kiknek három vagy több varázsa azonos, férfi avagy nő, egyik öreg, a másik fiatal, nem számít semmit. Mikor a fiak másfelesek, a hölgyek egy és egynegyedesek, hőseink varázsa, szerelmi vonzódása egymásba olvasztja kettejüket. Egymástól megfoganni nem képesek, de ölelésük percről percre, óráról órára bekövetkezhet. Ellenbűbájt a feltaláló nem alkotott, és kinek jutna eszébe ily nemes cselekedet ellen tenni, ha örök szenvedély a jutalma? Amennyiben, Kedves Olvasó, eme szerencsések közé tartoznál, örvendj vonzódástoknak, mert igen keveseknek adatott meg, hogy rátaláljanak nőbeni avagy fiúi ikerpárjukra. A bűbáj tünetei, kezelése, fokozása, következményei, a leghíresebb szerelmesei, az előforduló legnagyobb különbségek korban, bűbájhatásban… blablabla részletesebben a függelékben olvasható!”– fejezte be a történetet Sirius hatalmasat sóhajtva, aztán a plafonra emelte a tekintetét, mintha a halott feltalálóhoz kívánna szólni. – A hülye bűbájod megkeseríti manapság az életem, te eszetlen kéjenc! Legalább olyan varázslatot találtál volna fel, ami ellen van ellenszer, de nem, mert annyi agyad nem volt, igaz?

-         Te kívülről fújod? Pont ugyanaz van leírva, mint amit mondasz! – ámult el Jamie hatalmasra tágult, döbbent szemekkel, miután felpillantott a könyvből.

-         Te is belevésnéd az agyadba örökre, ha te lennél az áldozata, kölyök! – jegyezte meg Sirius gúnyosan.

-         Azzal mit akartak mondani, hogy „mikor a fiak másfelesek, a hölgyek egy és egynegyedesek”? Mi az a másfél, meg az az egy és egynegyed? – értetlenkedett Sunny.

-         Egy fiúnál 15 éves korában, egy lánynál 12 és fél éves korában léphet legkorábban életbe a bűbáj – magyarázta Sirius unottan, és levetette magát a kanapéra. – Az évtized az egy egész a számolásban, ha nem esett volna le valakinek. És sajnos percre pontos. Pontosan a születés percétől és órájától, csak a megadott évekkel későbbi időpontban lép életbe először az a nyomorult bűbáj – mormolta Sirius keserűen.

-         És nálad mikor kezdődött, Sirius? – kérdezte vigyorogva Jamie.

-         Nem kötöm az orrodra! – vetette oda öccsének Sirius mogorván.

-         És miért nem próbáltál te, a mindentudó mini Dumbledore feltalálni egy ellenbűbájt? Biztos sikerült volna. Neked mindig minden sikerülni szokott – jegyezte meg húga fintorogva.

-         Rengeteg mindent kipróbáltunk Shephfel, hogy leküzdjük, vagy hogy legalább ne kelljen olyan sűrűn lefeküdnünk egymással. De eddig, hugicám, képzeld, nem találtuk az ellenszert! – válaszolt Sirius cinikus hangnemben. – Ittunk ezerféle bájitalt és különböző keleti teákat, amik leapasztják a vágyat. Megpróbáltunk bűbájokat, egyszer még azt is megkíséreltük, hogy muglimódszerekkel segítsünk magunkon, de nem ment. Elmentünk egy hipnózisos kúrára egy mugli gyógyítóhoz, de még a hipnotizálás sem ért semmit, pedig nem csak egyszer vetettük alá magunkat mindketten annak a módszernek. Ahhoz, hogy talán sikerüljön kitalálni valami hathatósabb ellenszert, azt kellene megtudnom, hogy az a féleszű, mániákus bolond hogyan hozta létre a nevezetes bűbájocskáját!

-         Szóval, ez a bűbáj úgy működik, hogy… ha én metamorf lennék, és összetalálkoznék egy olyan sráccal, aki szintén az, akkor nekem is azt kellene művelnem, mint neked és Pershephonénak? – kérdezte töprengve Hope. – Elég sokan lehetnek a ti helyzetetekben!

-         Csak akkor lép életbe, ha legalább három közös örökölt képességetek van. És csak akkor, ha mindegyik teljesen ugyanolyan. És balszerencsénkre, én és Sheph ilyenek vagyunk – tette hozzá a magyarázathoz Sirius keserűen.

-         Ő is animágus például, mint te? – kérdezte Jamie értetlenkedve.

-         Amint már mondtam, nem a tanult képességeknek kell egyezniük, hanem az öröklötteknek – ismételte meg Sirius ingerülten. - Mindketten vagyunk olyan erősek, hogy néhány dolgot pálca nélkül is meg tudunk tenni. Álmunkban látomásaink vannak, de csak a látomás cselekményének megtörténte után látjuk, nem előtte, vagy azzal egy időben, azonkívül…

-         És ha te kicsit több dolgot tudsz kézzel varázsolni, mint az a nő, attól nem múlik el? – szakította félbe Siriust öccse.

-         Nem – felelte Sirius tömören. – Kipróbáltam. Nem az a lényege a pálca nélküli varázslóképességünknek, hogy melyikünk mennyit tud, hanem az, hogy képesek vagyunk rá. Akkor sem szűnne meg rajtunk az átok, ha egyikünk soha nem használná ezt a képességet.

-         Szóval ezért tanultad meg azt az antibébi varázslatot? – kérdezte Jamie elvigyorodva. – Ha annyiszor enyelegnetek kell azzal a nővel, akkor bármikor beüthetett volna egy nem várt gyerek!

-         Nem ezért tanultam meg, öcsi – felelte Sirius mogorván. – Shephnek és nekem különben sem foganhatna gyerekünk, de már ezt is mondtam. Az a hülye őrült, aki kitalálta ezt a bűbájt, legalább ennyi jót tett. Nem kedvelte a gyerekeket, csak a felesége nyújtotta szolgáltatásokat – tette hozzá ironikusan. – Úgyhogy az állandó szexéhség mellett arról is gondoskodott, hogy az asszony ne eshessen teherbe, akárhányszor hágja meg. Kész megkönnyebbülés! És jegyezd meg végre a barátom nevét! Ne merd még egyszer úgy nevezni, hogy „az a nő”! – mordult rá öccsére dühösen. – Pershephoné a neve, és egy érző lény, nem egy tárgy!

-         Most mit vagy úgy oda? – háborodott fel Jamie sértetten. – Nem nekem kell lefektetnem állandóan, szóval nem vagyok köteles a nevén nevezni! És nem kell azzal áltatnod minket, hogy csak barátok vagytok! Annyiszor eshettetek már egymásnak majdnem 15 év alatt, hogy az már nem barátság, az fix! Az a nő a szeretőd, és kész! Szinte már a feleséged, csak nem húztál gyűrűt az ujjára! És ne merd azt állítani, hogy nem élvezted eddig, hogy ő bármikor kész egy menetre veled! Csak el kellett hívnod magadhoz, ha éppen nő nélkül voltál, és az átok ürügyén használhattad. Az, hogy éreztek-e egymás iránt valamit, biztos nem számított egy alkalommal sem, hiszen nem az érzéseitekkel szeretkeztek, hanem a testetekkel.

-         Tulajdonképpen, mivel azt állítod, mindkettőtöket zavar ez a helyzet, ami miatt folyton le kell feküdnötök egymással, nem lenne egyszerűbb, ha soha nem találkoznátok? Nem lehet akkora veszteség, hogy nem látod többet. Amúgy is idősebb nálad, amennyire emlékszem. Mi a francért van rá szükséged? – értetlenkedett Hope.

Sirius a legszívesebben felordított volna dühében. Még mindig nem értenek semmit! Nem képesek felfogni, hogy Pershephoné a barátja? Ki a fenét érdekel az egy barátságban, hogy melyikük hány éves? Ő nem azért kedveli a lányt, mert lefekhet vele bármikor!

Sirius igyekezett uralkodni magán, hogy ne veszítse el a fejét, és ne kezdjen el ordibálni. Zaklatottan felpattant a kanapéról. Ökölbe szorított kézzel kezdett el beszélni, mert különben biztos törni-zúzni kezd attól, hogy se anyja, se testvérei nem képesek megérteni őt, és a Pershephonéhoz fűződő kapcsolatát. Wendy megértette, ők miért nem?!

-         Pershephoné a legjobb barátom! – fakadt ki dühösen. - Nélküle én… én nem lennék az, aki vagyok! Ha ő nincs, nem értem volna el azt, amit elértem! Ha ő nem bíztat, ha ő nem segít, nem lettem volna képes egy év alatt letenni az aurorvizsgát sem! Minden héten abba akartam hagyni, de ő vett rá, hogy tovább csináljam! Rajta gyakoroltam, segített tanulni! Erőt öntött belém mindig, amikor én már rég feladtam volna! Ő lökdösött végig az életen tíz éven keresztül! Ha szükségem volt egy barátra, ő jött, és segített. Még Denise leállításában is próbált segíteni nekem, és ha akkor nem beszélgethetek vele arról, hogy teljesen kikészítenek Marlowék, és nem ad tanácsot, biztos nem csak ordibáltam volna itthon, és az irodában Denise-zel, hanem megfojtom őt, vagy az apját, mert nem bírtam volna tovább! El sem tudjátok képzelni, milyen rémes, hogy néhány napnál tovább nem maradhatok vele! – emelte fel a hangját zaklatottságában. - Ha nem utazott volna el állandóan, már rég kikészültünk volna attól a hülye átoktól! Nem élvezetből vagy szórakozásból fekszem le vele, hanem mert RÁ VAGYOK KÉNYSZERÍTVE! Fel sem bírjátok fogni, milyen érzés! Kiszámíthatatlan a bűbáj, ezért nem is számolhatunk vele előre! Van, hogy napokig semmit nem kell tennünk, de van, amikor fél órán belül háromszor kell rávetnem magam Pershephonéra! Amikor nem lép működésbe az az átkozott bűbáj, akkor bármiről képesek vagyunk beszélgetni, bármivel el tudunk viccelődni! A barátom! Az egyetlen barátom! Nem tudhatjátok, milyen, amikor pusztán barátok vagytok valakivel, de állandóan le kell feküdnötök egymással! Nem tudunk normális barátságot fenntartani, nem mehetünk el soha sehova együtt, mert bármelyik pillanatban ránktörhet a vonzás! Ha csak élvezetből tennénk, akkor nem kellett volna titkolóznunk! Nem érdekelt volna egyikünket sem, mit gondoltok a viszonyunkról! Csak egyszerű szeretők lettünk volna, és kész! De még most sem értitek meg a kapcsolatunkat, mert nektek ez az egész erkölcstelen! Hogyan is nevezhetem csak a barátomnak, mikor folyton lefekszünk egymással, ezt kérdezitek gondolatban, ugye? – folytatta immár kiabálva, és elkezdett fel-alá járkálni a szobában. - Több dolgon segített át engem, mint gondolnátok! Ha nem lenne az átok, akkor soha még egy csókot sem váltottunk volna, mert egyikünk sem szerelmes a másikba! Még csak nem is vonzódnánk egymáshoz! És még az átokkal együtt sem szerettünk egymásba, pedig ez lenne a legegyszerűbb! Mindig mellettem állt, ha barátra volt szükségem, és én is mellette álltam, ha neki volt szüksége valakire. De ennél többet egyikőnk sem akart soha! Most sem tudhatjátok, mekkora erőfeszítéseket tettünk, hogy ellenálljunk! De képtelenség! És mivel váratlanul futottunk össze, minden előzetes megbeszélés nélkül, még lépéseket sem tehettünk, hogy valahogy legyőzzük! Szeretem Wendyt, és eszemben sem volt megcsalni őt! Sem én, sem Pershephoné nem élveztük a szeretkezést, mert… mert ő is tudja, hogy ha kiderül, azzal csak nekem és Wendynek árt! És ő nem akar közénk állni! Őrületes bűntudatot érzek, pedig épp elég jól tudom, hogy semmit sem tehettem! Ha egyszer működésbe lép az átok, hiába rohannánk el a világ végére is, amíg nem teszem a magamévá, addig csak rá tudok figyelni, semmi másra! Csak akkor tudtuk volna elkerülni, ha tudjuk, hogy ott lesz a másik, és még azelőtt távozik el a kocsmából valamelyikünk, hogy a vonzás beélesedne! De nem tudtunk elmenni, mert mire észrevettük egymást, addigra elkezdődött! Ha nem tesszük meg ma este, akkor esetleg holnap reggelig bírtuk volna. De akkor valamelyikünk elrohant volna a másikhoz, és akkor is meg kellett volna történnie! Ha egyszer beindul a vonzás, akkor nincs nyugtunk addig, amíg nem csillapítjuk! De ha megtettük, utána elmehetünk, és a legközelebbi találkozásig nyugtunk van az egésztől. Nem lett volna jobb, ha megpróbáljuk nem tudomásul venni és nem megtenni, mert egy óra alatt teljesen megőrültünk volna mindketten! Egyikünk sem akarta, de kényszerből lefeküdtünk egymással ma este, és ennyi. Vége.

-         Ez mind szép, és biztosan jó is, de mi lesz Wendyvel, hm? – szólalt meg Sunny hűvösen. – A többi barátnőd mellett is ugyanígy csináltátok? Mindketten jártok valakivel, aztán hopp! Véletlenül összefuttok valahol, beindul az átok, ti ketten engedelmeskedtek, aztán mindenki megy tovább a saját útján?

-         Eddig, ha nőm volt, nem érdekelt annyira, hogy le kell feküdnöm Shephfel, mert ha kiderül, legfeljebb a nőm szakított volna velem, és kész – vallotta be Sirius kissé bosszúsan. - Csak egy ágyast veszítettem volna, semmi mást. De Wendy… Wendy nem tudhatja meg, mi történt ma este! Nem tudná megbocsátani azonnal, és elhagyna, mielőtt megmagyarázhatnám neki, hogy miért! Már beszéltem neki az átokról, de ha nem hagy időt arra, hogy elmondjam neki azt, hogy Shephfel voltam, és hogy az átok miatt, akkor elhagyna! És én abba belehalok! – folytatta kétségbeesetten. - De ha a Shephfel való barátságomat áldozom fel, az sem jó, mert hiányozni fog! Majdnem 14 éve ismerem őt, mindent tudok róla, és ő is rólam, és szükségem van rá is, bármennyire szeretem Wendyt! Ha nem lenne ez a hülye átok, semmi gond nem lenne ebből! Nem érdekelné egyikőtöket sem, hogy Pershephoné hány éves, vagy hogy miért kedvelem! De van ez az átok, és kész!

-         És most az a rész jön, hogy utáljátok ezt az egészet, és soha egy percig sem leltétek örömötöket abban, hogy szeretkeztek szinte éjjel-nappal, amikor együtt vagytok, igaz? – vetette közbe Jamie ironikusan.

-         Eleinte így volt, mert amikor megismerkedtünk, azonnal működött az átok, míg mi szinte alig ismertük egymást. Aztán hozzászoktunk, és…

-         És ma is csak megszokásból voltatok olyan szorgalmasak, mi? – gúnyolódott Hope, félbeszakítva Siriust. – Na ne etess!

-         Azt mondtam, az első néhány évben, mikor még nem is tudtuk, mi történik velünk, és még alig ismertük egymást, akkor utáltuk, mert azt sem tudtuk eldönteni, hogy tulajdonképpen milyen kapcsolat van köztünk – ismételte meg nyomatékosabban Sirius. - Én túl fiatal voltam, és akkoriban Sheph még nagyon sokkal öregebbnek és érettebbnek tűnt nálam. Ha valaki rájön akkoriban, azt gondolta volna, Sheph elcsábított, és hogy ő a hibás mindenért. Ezért kezdtünk titkolózni. Aztán egyre jobban összebarátkoztunk, és már nevetni is tudtunk az egészen. Kezdtünk hozzászokni, hogyha beszélgetni támad kedvünk egymással, akkor számolnunk kell egy-két együttléttel is. Aztán rátaláltam az egész magyarázatára a könyvben, és akkor már tudatosan meg tudtuk szervezni, hogy csak akkor találkozzunk, ha feltétlenül szükséges, ezért Sheph elköltözött a környékről, hogy mindketten élhessük a saját életünket. Ha bajunk volt valakivel, vagy az egész világgal, ha barátra volt szükségünk, akkor visszajött, megbeszéltük vagy megoldottuk, ami a problémát jelentette, alávetettük magunkat a bűbájnak, és ennyi. És igen, ha már úgyis elkerülhetetlen volt a dolog, akkor igyekeztünk élvezni is – vallotta be Sirius egyszerűen. - Már amikor nem ment az idegeinkre. De most… most kínszenvedés volt mindkettőnknek. Pershephoné tudja, hogy szerelmes vagyok. És emiatt megegyeztünk, hogy soha nem fogunk találkozni többé, hogy én boldog lehessek Wendyvel, és ne kelljen bántanom ezzel Wendyt. És Sheph beleegyezett, pedig mindkettőnknek szüksége van időnként a másikra, mert egyikünknek sincs más barátja, akivel annyira ismernénk egymást, mint ahogy én és ő!

-         Miért nem csináltátok úgy, hogy nem szeretkeztek, hanem csak szájjal, vagy kézzel? – vetette fel Hope homlokráncolva. – Úgy talán nem lenne akkora a lelkiismeret furdalásotok. Főképp most. Ha már egyszer nem tudjátok elkerülni…

-         Azért, mert már próbáltuk, de nem ér semmit! – felelte Sirius ingerülten. - Kipróbáltuk úgy, hogy csak a kezünket használtuk, de hiába volt orgazmusunk, a vonzás ugyanúgy élt tovább. Csak akkor szűnik meg egy időre, ha a magamévá teszem Pershephonét. Semmi más nem hatástalanítja azt a rohadt átkot. Csak az alkohol, maximum, de az is csak késleltetni tudja kicsit. Megszüntetni nem. Épp ezért nem találkozhattunk túl sokszor. Csak akkor, ha szükségünk volt egymásra valami miatt. Csak akkor, ha kellett valaki, akinek kibeszélhettük a gondjainkat.

-         Ez akkor is képtelenség! – jegyezte meg Sunny fejcsóválva.

-         Anya, segítek elképzelni, min megyünk keresztül, jó? – ajánlotta Sirius hűvösen. - Képzeld azt, hogy szereted apát! És aztán képzeld el azt is, hogy hiába szereted őt, emiatt az átok miatt folyton-folyvást meg kell csalnod őt James Potterrel! – folytatta emeltebb hangon. - Az nem érdekes, hogy Jamest kedveled-e, vagy totálisan ellenszenves neked, mert mindenképpen le kell feküdnöd vele! És James természetesen apa legjobb haverja, akivel apa szeretne elmenni ide-oda, és ilyenkor téged is vinni akar, mert te vagy a szerelme. De az átok jóvoltából soha sehová nem mehettek el hármasban, mert bármikor kiderülhet apa számára is, hogy mi van köztetek. Apát nem akarod elhagyni, hiszen szereted, de arra sem kérheted apát, hogy szakadjon el Jamestől. Mi marad tehát? Te és James titkolóztok, de engedtek az átoknak, hazudtok, ha apa megkérdezi, miért nem mehettek el valahová hárman, és igyekeztek elkerülni, hogy az átok életbe léphessen, ezért a lehető legkevesebbszer találkoztok. Ha azonban apának kedve támad a megkérdezésetek nélkül hármas programot szervezni, ahová úgy hív el titeket, hogy egyikőtök sem tudja, hogy a másik ott lesz, akkor… összetalálkozva mit tesztek? Vagy egyikőtök lelép, amíg tud, és ezzel megbántja apát… vagy színészkedtek, amíg bírtok, aztán egy alkalmas pillanatban kitaláltok valami ürügyet, hogy eltűnhessetek, és csillapíthassátok az éhséget, ami nem a gyomorban növekszik. És ez mindig így megy, akármennyire is gyűlölitek a helyzetet, mert nem lehet tenni ellene. Elég érzékletes volt a példa, mama?

-         Azt… azt hiszem, igen – válaszolta Sunny nagyot nyelve és elsápadva.