-          És ha üzennél neki, ahogy szoktál, de… de én mennék helyetted arra a találkahelyre?

-          Konkrét helyünk valójában nincs, csak a régi szobájába húzódunk be mindig egy rövid időre, ha azonnal beélesedne a vonzás, máskor meg… mivel az én lakcímem állandó… szóval általában idejön, ha keresem, vagy Roxmortsban összefutunk az utcán, merthogy valahogy amolyan… iránytűnk van egymáshoz. Ha ő megjelenik Roxmorts egyik utcáján, én valószínűleg anyáéknál vagyok… és akkor ő odajön, mert érzi, hogy ott talál. De csak engem talál meg. Ha hívom őt, engem fog keresni. Hiába is terveznénk el, hogy idehívom, ő pedig talán eljön ebbe a lakásba, de te leszel csak idehaza, mert ő… akkor oda fog menni, ahol én vagyok. Mondtam, hogy… hogy a vonzásunk olyan, mint a mágnes. Mi vonzzuk egymást, de senki mást nem tudunk így megkeresni, csak ő engem, vagy én őt. Egyelőre le kell mondanod róla, Wendy. Talán megérdeklődhetem Iris néninél, kapott-e mostanában hírt róla, és ha igen, akkor talán szerezhetek egy címet, amire írhatunk… de ezen kívül nem tudok mást.

-          Jó, menjünk a Temzéhez – szólalt meg Wendy sóhajtva, és Sirius felé nyújtotta a kezét. – Elment a kedvem a firkálgatástól, ami odabenn várna rám. Legalább mesélsz még a barátodról? Biztos van még néhány történeted kettőtökről. Például… egyszer említetted, hogy volt egy olyan időszakotok, amikor nem indult be a bűbáj. Akkor mivel szórakoztatok?

Sirius szomorúan elmosolyodott, miközben mindketten kabátba bújtak, és elhagyták a lakást.

-          Akkoriban sem volt sok időnk egymásra, mert… Sheph… öhm… megbetegedett, és… eltartott egy-két hétig, amíg rendbejött. Én még nagykorú sem voltam, szóval sok mindent nem tehettünk. Sétálgattunk, tréfálkoztunk, meg talán… elmentünk a… ha jól emlékszem, elmentünk ünnepelni egy étterembe Liverpoolban. Erre mondják, hogy ne igyál előre a medve bőrére… - sóhajtott fel keserűen. – Már kezdtünk megkönnyebbülni, hogy végre vége, és erre a vacsora után talán még egy hét sem telt el, és máris minden kezdődött elölről. Lehet, hogy csupán Sheph… állapota miatt nem indult be az egész. Mert épp akkorra jött rendbe, mire megint beindult a bűbáj.

-          Nagyon tolakodónak tűnnék a szemedben, ha megkérdezném, mi baja volt a barátodnak? – érdeklődött homlokát ráncolva Wendy.

-          Nos… Öhm… - köszörülte meg a torkát Sirius kissé feszélyezetten. – Shephnek akkor… éppen… szóval akkoriban szakított a legutolsó barátjával, mármint nem barát-baráttal, hanem szerelmével…

-          Szerelmi bánata volt? – vetette közbe Wendy együttérzően.

-          Nem, hiszen… az ő szavait idézve, a pasi annyira kiábrándító volt, hogy az első két perc után dobnia kellett volna. Sheph azonban reménykedett, hogy ha jobban megismerik egymást, akkor nem lesz annyira… szóval félresikerült kapcsolat volt. És a srác… Sheph kidobta őt, de… néhány nap múlva hirtelen… szóval maga sem tudott róla, de teherbe esett, és a szakításuk után alig egy héttel vérezni kezdett és elvetélt.

-          Istenem, nagyon nehéz lehetett neki! – jajdult fel Wendy.

-          Ott voltam mellette, amikor lehetett. Még nem ért véget a tanév és nem lóghattam ki annyiszor, mint akartam, de… egyik nap épp akkor értem oda, amikor Iris néni értesítette a Szt. Mungót, hogy el kell vinniük Shephet, mert nem tud maga bemenni, hiszen erősen vérzik. Én… nagyon megijedtem, de… Iris néni valahogy kitalálta, mi lehet Sheph baja, ezért annyira nem aggódott, azt mondta, ha a gyógyítók nem késnek sokat, minden rendben lesz, ne aggódjak. És mivel amúgy is engem szólongat már jó ideje, menjek be hozzá, de ne próbáljam beszéltetni, mert attól csak rosszabbodik az állapota.

-          És miért épp téged szólongatott? – kérdezte zavartan Wendy.

-          Mert… - Sirius hangja elcsuklott egy pillanatra, ahogy felrémlett előtte az emlék. – Mert… azt hitte, hogy… hogy a halálán van, és… el akart búcsúzni – fejezte be remegő hangon. – Nem engedték, hogy vele menjek, és… másnap rengeteg időmbe telt, mire megtaláltam a Mungóban. Épp aludt, de megérezte, hogy ott vagyok, vagy ilyesmi, és felkelt. És azzal a mondattal üdvözölt, hogy… Úgy tűnik, még nagyon nagy szükségem van rá a fentiek szerint, ezért maradt életben, és hogy ne aggódjak, ha legközelebb is halálán lenne, akkor is megvárja, hogy odamenjek, és elbúcsúzhasson – fejezte be Sirius a történetet erőltetett nevetéssel.

-          Ez… eléggé… morbid lehetett – nyögte ki Wendy zavartan.

-          Mivel örültem, hogy nincs nagy baja, csak rámordultam, hogy ne beszéljen ökörségeket, mert ő engem is túl fog élni, és hogyha még egyszer egy olyan pasit szed fel, aki ilyet tesz vele, megölöm azt a rohadékot – vallotta be Sirius keserűen. – Azóta nem volt senkije. Talán túlságosan ráijesztettem.

-          Hogyhogy nem volt…

-          Mivel nagyon szeretett volna igazán szerelmes lenni, de nem jött össze egyszer sem… tett egy fogadalmat magának. Hogy addig senkivel nem fog szeretkezni, amíg egy férfi nem szereti annyira, amennyire ő fogja szeretni. És hogy ez alól csak én vagyok a kivétel, mivel mi nem tudunk mit tenni a bűbáj miatt. Úgyhogy majdnem tíz éve én vagyok az egyetlen az életében. Hiába próbáltam állandóan jobb belátásra bírni.

-          Ez… nem lehet, hogy esetleg… ő azért tette ezt a… fogadalmat, mert te…

-          Nem, nem szerelmes belém, én csak a fogadott öccse vagyok – védte meg Sirius barátnőjét. – Azért tette, mert mindig fájdalmat okoztak neki, ha valakinek odaadta magát. És nem akarja megint csak ezt érezni. Elege lett belőle, hogy kihasználják, hogy a férfiak nem figyelnek rá olyankor, csak magukra, és… Sheph olyan, mint minden ember. Gyengédséget szeretne, azt, hogy valaki szeresse, és hogy ne kelljen folyton csalódnia. Én csak… aggódom érte, mert nem tudom, mikor kapja meg végre, amire vágyik.

-          Te azért biztosan kárpótolod kicsit – jegyezte meg erőltetett nevetéssel Wendy. Sirius kuncogva vette tudomásul, hogy a lányból féltékenységet érzett áradni.

-          Szerelmem, ha nem szeretkeznénk, már koporsóban feküdnénk a föld alatt. Mert a bűbáj, ha bizonyos időn belül nem engedünk neki, elszívja minden életerőnket, és mozdulni sem lennénk képesek. Bár abban igazad van, hogy szeretem őt, és amikor együtt kell lennünk, igyekszem figyelni rá. De ez, ahogy ő szokta mondani, csakis azért van, mert ő tanított, és hogy lebőgnék előtte, ha nem úgy csinálnám, ahogy tanultam! – mosolyodott el Sirius kuncogva, és Wendy kezét, amit eddig szorosan fogott, felemelte, és csókot nyomott rá.

-          Az engedelmes stréber! – heccelte gúnyolódva Wendy.

-          A stréberek csak azért tanulnak, hogy villoghassanak azzal, hogy ők a legokosabbak – védekezett Sirius nevetve. – Én viszont igyekszem titkolni, ha még nem tűnt volna fel. És nem a dicsekvésért hajtottam, hanem hogy használjam, amit tanultam.

-          Sok ezer hölgyemény vágyódó sóhaja bizonyíthatta, hogy a barátod óráin kitűnőre végeztél! – ironizált Wendy fintort vágva.

Sirius hirtelen mozdulattal magához rántotta a lányt, és mohón a szája után kapott, szorosan magához szorítva a testét.

-          Ne a múltba nézz, kicsi Wendy, hanem a jövőbe! – suttogta aztán Sirius kuncogva, újabb és újabb csókokat nyomva Wendy szájára. – Ezt és az ezután következőket már csakis te fogod osztályozni. És nagyon kicsi eshetőséggel talán Sheph, de ő már nem osztályoz. Szóval, átmentem a vizsgán?

-          Nem, még nem – suttogta Wendy incselkedő mosollyal. – Ez még túl csekély teljesítmény, uram. Ismétlést kell kérnem. Elég sokat.

-          Akkor hát… gyakorolnom kell! – kuncogta Sirius vigyorogva, és a lány hátsójára simította a kezét. – Csakhogy a gyakorlás veszélyessé válhat, Miss Richards!

-          Úgy mindenképp, ha fogdosni kezdesz, mert ha nem csúsztatod szépen feljebb a mancsodat, megjárod! – figyelmeztette a lány vigyorogva.

-          Hé, hat rá a gravitáció! – tiltakozott ártatlan arccal Sirius, és magához szorította még jobban a lány testét, apró csókokat nyomva a nyakára. – Tudod, az pedig húzza lefelé… egyre lejjebb és lejjebb… - mormolta, miközben kisimította a lány haját a nyakából, kigombolt pár felső gombot a lány kabátján, hogy hozzáférjen teljesen a nyakához.

-          A nyílt utcán vagyunk, Siri, ha nem tűnt volna fel! - nyögte ki rekedten Wendy, próbálva kissé eltolni magától Siriust.

-          Nem újdonság… - suttogta Sirius a lány fülébe, áttérve arra a részre. – Shephfel ugyanis párszor nem maradt időnk bemenni sehová… - folytatta a lány fülcimpáját az ajkai közé véve. – Jártas vagyok parkban… lépcsőházban… fához dőlve…

-          Ne folytasd, mert még túlságosan beleéled magad! – motyogta sóhajtva Wendy, és beletúrt Sirius hajába. – Tényleg abba kellene…

-          Még adj egy percet… - motyogta bele Wendy szájába Sirius, majd hosszú csókolózásba kezdtek, ami jócskán túllépte az igényelt egy percet.

-          Kicsi Wendy, mégis… mennyit ittál? – vihogta Sirius, mialatt betámolyogtak a lakásba.

Este beültek vacsorázni egy helyre, és Wendy azt javasolta, igyanak valamit. Sirius meg is lepődött, mikor látta, hogy a lány milyen hamar eltűntette az első két pohár bort. Ő maga ugyan nem ivott sokat, de mivel nem igazán bírta az alkoholt…

-          Úgy… négy vagy öt pohárral…

-          Volt az hat is, kicsim! – javította ki Sirius kuncogva, mialatt Wendy becsukta maguk után az ajtót, ledobta a földre a kabátját, majd megragadta Siriusét, és próbálta róla is lehúzni.

-          Ho… hová sietsz? – értetlenkedett Sirius, kissé laposakat pislogva. A bor rémesen elálmosította.

Wendy nem válaszolt, hanem a kabát után Sirius pulóverét is próbálta lehúzni. Mivel Siriusnak melege volt, nem ellenkezett. A lány ezután elkezdte beljebb vonszolni őt, átkarolta a nyakát és megcsókolta. Sirius kis híján felbukott egy kispárnában, amit talán az állatok löktek le a kanapéról.

-          Hé, lassíts egy picit! – suttogta Sirius, miközben próbálta lehámozni magáról a lány karjait egy időre.

-          Ma nem – lehelte a lány akadozó nyelvvel, és tovább becézte Siriust előbb a nyakán, majd elkezdte gombolgatni az ingét.

Mivel Sirius nem egészen volt józan, eleinte nem bánta, hogy a lány ennyire gyors tempót diktál, de azért annyira nem volt részeg, hogy ne állítsa le kellő időben. Nem egészen értette, mire fel ez a hirtelen jött csábítási roham, de nem állt szándékában kihasználni a lány nem teljesen józan állapotát. Így mikor Wendy lehúzta őt az ágyra, elhúzódott tőle.

-          Itt elég is lesz a jóból, Mézike! – suttogta a lány fülébe zihálva.

-          Nem, nem lesz elég! – zihálta Wendy, ám Sirius lefogta a kezeit, felült, és visszagombolta mind a lány blúzát, mind a saját ingét.

-          Nem, Wendy.

-          Nem játszod azt, mint Miss Warwickkal, drágám, én nem akarom, hogy abbahagyd. És nem is fogod, mert szeretsz. Őt nem szeretted – motyogta Wendy csukott szemekkel, láthatóan nem egészen fogva fel, miket is mond.

-          Igen, szeretlek. Épp ezért hagyjuk most abba. Különben is álmos vagy. Alszol egyet, és holnap minden szép lesz. Nyomás, bújj be a takaró alá!

-          Nem akarok… aludni… egyedül aludni… - motyogta álmos és duzzogó hangon a lány, ami Siriust nevetésre késztette.

-          De igen. Észre sem fogod venni, hogy egyedül vagy. Szépen csukd be a szemed, ahogy a jó kislányok, és álmodj szépeket! – susogta Sirius, majd odahajolt hozzá, hogy puszit nyomjon a homlokára, mielőtt elmegy átöltözni a mosdóba.

Wendy mintha csak erre várt volna, megint átkarolta Sirius nyakát, kinyitotta a szemét, és incselkedő mosollyal az arcán megszólalt.

-          Most megvagy, Mr. Sirius Damian Black! És nem mehetsz el! Aludj velem! Most azt gondolod, hogy sokat ittam, de nem, én azt akarom, hogy szeress. És te szeretni fogsz, igaz? Szeretsz, én is téged, nem kell semmiféle várakozás, majd… később várunk. Most nem kell, majd később. Sok dologra várhatunk, erre nem akarok. Nem akarok Miss Warwick lenni. Őt nem szeretted, azért nem szeretted, ugye? De engem kötelező, mert szeretsz.

Sirius maga is kába volt a néhány pohárnyi bortól, ezért kissé összezavarodott Wendy szavaitól. Mialatt ő próbált értelmet találni abban, amit Wendy motyogott, Wendy ismét kigombolta az ingét, lesimította Sirius vállairól, és kicsit felhúzódzkodva puszikat nyomott Sirius mellkasára.

-          Szeretned kell – mormolta duzzogó hangon Wendy.

A szavaitól Sirius magához tért, és igyekezett határozottabb lenni, mint annak előtte. Gyengéden lenyomta a párnákra Wendyt, lefejtette magáról ismételten a karjait.

-          Jó, itt alszom melletted, de nem fog semmi történni, akármiben is sántikálsz, Mézike. Nem így terveztem ezt, és nem is így fog megtörténni.

-          De igen! – követelőzött tovább Wendy, ám már láthatóan alig tudta nyitva tartani a szemeit.

Sirius nem akarta, hogy megint belé csimpaszkodjon, így jobb ötletnek tűnt, ha gyorsan megcsókolja a lányt, amíg el nem szunnyad az italtól. Ez hamarosan meg is történt. Sirius óvatosan, hogy fel ne ébressze megint a lányt, lecsusszant az ágyról, gyorsan átöltözött, bár nem volt energiája a pizsamát is magára venni, majd lehúzta Wendy cipőjét, betakarta őt, és melléfeküdt aludni.

Sirius valami különös szuszogásra és lihegésre ébredt. Kábán kinyitotta a szemét. Wendy feje a vállán nyugodott, de a lány még édesdeden aludt. Haja csiklandozta Sirius állát. És mosolygott álmában. Sirius gyengéden megsimogatta az arcát. Örült, hogy most nem tért vissza a lány rémálma. Annyit kihámozott az előző éjjeli zaklatott szavaiból, hogy valamiféle visszatérő álom lehet, ami mindig ilyen idő tájt keríti hatalmába őt.

Nem gyönyörködhetett tovább a lányban, mert ekkor hangos nyivákolás ütötte meg a fülét, és a két kismacska rávetette magát. Megtelepedtek Sirius mellkasán, és szinte az arcába miaúztak. Puppy nem merészkedett fel az ágyra, de ő volt az, aki szuszogott. Szájában, mint egy vérbeli postásnak, ott lapult egy vékony lapocska. Sirius észrevette, hogy kissé kormos a széle a papírnak, így rájött, hogy családja egyik tagja küldhette a hálózaton keresztül. Óvatosan kihúzta a kutyus szájából, hogy elolvassa. Szerencsére az állat nem nyálazta össze. Gyengéden lesöpörte magáról a két macskát.

Hope írására ismert rá. Testvére azt írta, hogy este szilveszteri összejövetelt rendeznek a Három Seprűben, és ezúton meghívják őt és Wendyt is, ha nincs más tervük. És hogy szeretné, ha Sirius mindenképpen beugrana legalább néhány percre, mert bemutatná neki azt a férfit, aki jelenleg a kedvese.

Sirius felsóhajtott. Megint egy nyámnyila alak, aki Hope hálójába került, és akinek hamarosan ki lesz adva az útja… Testvére fellángolásai maximum fél évig tartottak ki. Tovább senki sem húzta még nála.

-          Sirius, etesd meg Puppyékat! – motyogta ekkor Wendy, és Sirius válláról átcsúszott a mellkasára.

-          Szerelmem, ha éppen nem én lennék a párnád, nagyon szívesen – nevetett fel Sirius halkan, és beletúrt a lány hosszú szőke hajába.

-          Miért fáj a fejem? – nyöszörögte a lány felemelve Siriusról a fejét. – Nem vagyok fejfájós, most meg… au!

-          Talán az a fél üvegecske borocska munkálkodik a fejecskédben – ugratta a lányt Sirius kuncogva, majd hosszú csókot nyomott a szájára. – Ezt hívják macskajajnak.

-          Te vagy a macska, nem én – mormogta sértetten Wendy, aztán homlokát ráncolva pillantott a mellette fekvő Siriusra. – Hogy vettél rá, hogy visszafoglalhasd a helyed?

-          Te magad könyörögtél – komolyodott el egy pillanatra Sirius, és gyengéden megsimogatta a lány arcát. – Mi ütött beléd tegnap, kicsim? Mindenáron el akartál csábítani, badarságokat hordtál össze, és többet ittál, mint én magam…

-          Meg akartam tenni – felelte Wendy halkan, és elfordította a fejét. – Nem is emlékeznék rá, és… utána már biztos könnyebb lenne.

-          Kicsim, mégis… mit gondolsz, a szeretkezés szerinted egy nőnek csak… kínt okoz? – értetlenkedett zavartan Sirius. – Ha amiatt gondoltál ilyen butaságot, mert én tegnap beszéltem Sheph rossz tapasztalatairól…

-          Nem, én tudom, hogy… eleinte biztosan rémes, és csak később… persze te szándékosan nem bántanál, de ha egyszer ezzel jár…

-          Ha még nem voltál senkivel, akkor természetes, hogy kellemetlen lehet, de hidd el, hogy nem kényszerűségből szeretik annyira más nők – magyarázta halkan Sirius. – Szerencse, hogy én nem részegedtem le nagyon. Ma már bánnád, ha megtörténik, hidd el.

-          Nem, mert nem nagyon emlékeznék rá – ellenkezett suttogva és könnybe lábadó szemmel Wendy, amitől Sirius összezavarodott.

Ennyire téves ismeretei lennének a lánynak, vagy rettegne a fájdalomtól? Még ha néhány rémtörténetet hallott az első alkalomról, akkor sem mondhatna ilyesmiket. Vagy mégis? Sirius elbizonytalanodott. Nagy szüksége lett volna ebben a pillanatban Pershephoné tanácsára. Nőként biztos tudná, mi lehet Wendy különös gondolkodásának az oka.

-          Wendy, te… miből gondolod, hogy rémes lenne? – kérdezte meg suttogva, és kényszerítette rá, hogy a szemébe nézzen. – Neked… szóval voltál valakivel, aki fájdalmat okozott? Aki nem figyelt…

-          Én nem, de… de… láttam, hogy mennyire… - suttogta remegő hangon és könnyes szemmel Wendy, és megint elfordította a fejét.

Sirius szíve összeszorult, és alig mert levegőt venni. A lány most a múltja eddig el nem mondott eseményét árulta el. Amitől talán rémálmai támadtak és támadnak.

-          Jessie… mivel ő varázstalan volt, nem… nem lehettem mellette, csak a szünetekben. Én… nem vettem észre… hogy ő már… alig volt tizennégy… volt az árvaházban egy kertész… úgy… havonta jött, hogy rendben tartsa az udvart. Én egyetlen egyszer találkoztam vele előtte… Sejtelmem sem volt… ha tudtam volna, kiiratkozhattam volna a Roxfortból, hogy vigyázzak rá… én voltam a nagyobb, vigyáznom kellett volna rá… buta voltam, és nem vettem észre semmit. Mindig… Jessie mindig azt mondta, ne maradjak túl sokat az árvaházban, nagyon jó helyeket talált azalatt, míg én a Roxfortban tanultam… ezért minden szünetben kilógtunk éjszakánként, csatangoltunk a városban, és ha nagyon elfáradtunk, ő… mindig tudott olyan helyet, ahol elalhattunk. És tényleg jó helyeket talált, mert sosem padokon vagy lépcsőaljakban aludtunk. Hanem elhagyott házakban, amik szinte még a bútorokkal együtt maradtak üresen. Nem gondoltam, hogy nem is miattam szökünk ki majd minden éjjel nyaranta… sosem akarta, hogy télire hazamenjek a suliból… azt mondta, az én sulimban biztos sokkal jobban eltölthetem az ünnepeket, és az árvaházban amúgy is kevés a pénz, a hely… nem gondoltam, hogy azért akar távol tartani onnan minél több ideig, mert… Nem vettem észre, csak mikor már késő volt!

Sirius nem mert közbeszólni, de felültette a lányt, átölelte, és hagyta hogy Wendy hozzábújva folytassa a történetet. A végét Sirius kezdte sejteni. Wendy könnyeit érezte meztelen felsőtestén, de nem érdekelte. Megnyugtatóan simogatta a lány haját és hátát mindvégig.

-          Amikor a legtöbb gyereket elvitték például karácsonyra valami városi rendezvényre, vagy különféle családoknál töltötték azokat az estéket… a nővérek mindig a kertészt bízták meg, hogy az árvaházban maradtakra felügyeljen. Ez csak annyiból állt volna, hogy óránként benéz mindenhová, hogy rendben megy-e minden. De Jessie sosem ment sehová, hisz nagyon beteges volt, és a hideg idő… két éven keresztül minden második hónapban… az a gazember… kihasználta, hogy alig vannak az egész házban, és senki nem fogja megzavarni. Jessie nem tudta, mit tegyen, nem mert szólni a nővéreknek, még nekem sem. Talán az az ember megfenyegette… és minden alkalommal, amikor a nővérek és a nagyobb gyerekek nem voltak a házban, betört Jessie szobájába, és… mindenfélére rákényszerítette. Az első… az első ilyen után Jessie teherbe esett, de mivel rettentően fiatal volt, és a szervezete nem volt erre felkészülve… a baba szerencsére elment. Sosem mondta el nekem. A halála után tudtam meg az egyik nővértől, aki azt mondta róla, ez volt megírva, hogy meghaljon, mert amúgy se foglalkozott magával… Nekiestem a nővérnek, a temetésén, Jessie temetésén képes volt ilyet mondani róla… emiatt kellett elhagynom az árvaházat egy évvel hamarabb… Ha elmondta volna nekem, segíthettem volna, de az elsőnél… Akkor éppcsak elkezdődött az iskolaév, nem voltam mellette. Nem vigyáztam rá, ő pedig nem szólt később… Mikor kiderült a dolog, mindegyik nővér azt gondolta, hogy ő maga szedett össze valami fiút… meg is verték, és hetekig alig kapott enni… Aztán… mert azért okos lány volt, valahogy szerzett tablettát… mert az a férfi sosem használt… hogyishívják… a mugliknál úgy pótolják a varázslatot… mindegy. Jessie többé nem fogant meg, de minden alkalom után egyre megviseltebbé vált. Lesoványodott a korábbinál is jobban, visszahúzódó lett, rajtam kívül nem mert senkivel beszélgetni. Hiába mondta el nem is tudom hány nővérnek, senki nem hitt neki, mert az a kertész elmúlt negyven, és állítólag volt felesége… állítólag mindig is tisztességes, kedves ember volt… Én csak annyit vettem észre, hogy a nyári szünetekben mindig rengeteget mászkáltunk a városban, és hogy megesett az is, hogyha túl hirtelen értem vagy szóltam hozzá, összerezzent, vagy akár fel is sikított. Azt hittem, a nővérek többször is csúnyán megbüntették és emiatt lett ijedős… Ő nagyon szeretett kinn lenni a kertben. Ő szoktatott rá az esőben való ugrabugrálásra is. Nagyon szerette. De az utolsó években… az ablakon sem nézett ki. Azt gondoltam, csak ráunt. Végül… hatodikos voltam… és megleptem azzal, hogy hazamentem a téli szünetre is. Mondtam neki, hogy már csak néhány hónap, és bármit megmutathatok neki, amit csak akar. És hogy ha ő is nagykorú lesz, majd együtt fogunk lakni, meg ilyenek. Nagyon szótlan és sápadt volt karácsonykor, és utána is. Aztán szilveszterkor megint elmentek a nővérek néhány gyerekkel. De Jessie nagyon örült. Később tudtam meg, hogy akkor nem a kertésznek kellett volna felügyelnie minket. És hogy azt remélte, ha én is ott vagyok vele a szobában, akkor az az ember…

Wendy elhallgatott, és sokáig csak sírt Siriusra borulva. Mikor folytatta a beszédet, reszketett a hangja, ahogy az egész teste. 

-          Sokáig beszélgettünk. Aztán… Nem maradtunk fenn éjfélig. Már tízkor lefeküdtünk. Aztán hajnal három körül arra ébredtem fel, hogy nyikordul az ajtó. Úgy hittem, csak az egyik nővér, vagy a szakács unokaöccse lehet, bejött ellenőrizni, hogy alszunk-e már. Aznap a szakácsunk rokona volt a felügyelő. Ez nyugtatta meg Jessie-t. De nem ők voltak. Egyenesen odament az ágyához. Engem nem vett észre, mert vissza akartam aludni, amíg meg nem láttam, hogy bejön, és ránk zárja az ajtót. Jessie felriadt, és sikítani próbált, amikor meglátta, de ő befogta a száját, és majdnem párnát szorított a fejére. Felkapcsoltam a lámpát, és azt mondtam neki, menjen ki innen. Ő meg csak nevetett, felültette Jessie-t, aki kapálózott, amennyire tudott, de az a férfi erősen tartotta. Felkaptam a lámpát a szekrényről, és hozzávágtam, aztán kiabálni próbáltam, de… valahogy… leütött. Csak rövid ideig nem voltam magamnál, arra tértem magamhoz, hogy ő az ágyra szorítja Jessie-t, és… és aztán mondott mindenféléket… hogy Jessie csak azt kapja, amit érdemel… hogy meg fogja szeretni, hisz minden lány beleszokik idővel… aztán erőszakkal megragadta Jessie-t, feltérdeltette, és… szóval kényszerítette rá, hogy a… a

-          Ne mondd ki, ha nem bírod. Nem kell, kicsi Wendy – suttogta Sirius elfúló hangon, és már ő maga is remegett kissé. Eddig csak annyira gondolt, hogy Wendy barátnőjét megerőszakolták. De hogy Wendy végignézte…