-        Egy párduc… az kecses, nesztelenül jár, ruganyos, karcsú. Ha nem vesszük figyelembe, hogy milyen veszélyes, akkor csak egy édes nagyranőtt macska… - magyarázta mosolyogva és kuncogva Hope. - És ehhez egy olyan név, mint a Dam, ami valahogy… olyan sötét és mégis izgalmas…

-        Hagyd abba, hugi, jó? – állította le Sirius feltartott kezekkel. – Nem tudom, mi van ma veled, és miért akarsz engem még több nő prédájaként látni! Eddig is épp elegen voltak, és foglalt vagyok! Nem kellenek rajongók, akár rám, akár a nevemre, akár a testemre, akár a párducságomra, vagy bármi másomra is buknak, oké? Használhatod te azt a hülye nevet, én úgyse teszem, ha annyira odavagy! – ajánlotta fel végül kuncogva.

-        Nekem az angyalka elég. Te vagy az ördög a családban, Siri! – ellenkezett Hope nevetve, és megölelte Siriust. – Wendy, most ne figyelj ide egy kicsit, jó? – fordult oda Sirius barátnője felé egy picit, majd odahajolt Sirius füléhez. – Ne húzd fel magad azon, amit mondok, és ne vedd Wendy-ellenes dolognak, mert bírom őt, de… Nem hiszem, hogy emlékeznél rájuk, csakhogy… van 6 csinos barátnőm, akik már kamaszkorodban is megőrültek érted. Mikor auror lettél, még inkább odavoltak. Szóval azt mondták rólad, hogy eszméletlenül jól nézel ki, emellett izgatóan cseng a neved, és hogy még egy cicus is vagy… szóval azt mondták rólad összefoglalva ezt az egészet, hogy szemtelenül szexi bátyám van, csak kár, hogy őket valahogy nem veszed észre. És elárulnád, miért nem vetted őket észre, bátyus? Mert egyikük, Michelle látott téged egy nagyon csinos vörös hajú lánnyal. És te alig voltál tizennyolc. Alig jártál haza ide. Ők meg csalódottságukban azt mondogatták, összeköltöztél azzal a lánnyal, merthát elég nagy átéléssel ölelkeztetek meg csókolóztatok, amikor Michelle meglátott titeket… én meg hiába hajtogattam nekik, hogy akkor nem voltál összeköltözve senkivel és hogy nőd sincs, mert éjjel-nappal tanulsz. A mai napig ezen vitatkoznak velem, mert azóta is epednek érted valamelyest. Szóval szabad tudnom, hogy Michelle látott rémeket, és esetleg összekevert téged egy másik sráccal, vagy te akkor nem is azt tanultad éppen, amit könyvekből szokás, hanem azt, amit ágyban?

-        Mikor 18 voltam…- tettetett töprengést Sirius, bár tudta, hogy ha valóban látott húga barátnője valakit, akkor az Pershephoné lehetett, de ezt nem árulhatta el, így próbálta kikerülni a választ. – Nem tudom, lehet, hogy épp jártam valakivel – vont vállat végül, de kerülte Hope tekintetét.

-        Mi itthon, anya meg én úgy tudtuk, egy barátoddal tanulsz valami városi könyvtárban, és hogy a mostani lakásodban alszol – faggatózott tovább Hope halkan. – Épp az aurorságra készültél. Hogy szedtél fel bárkit is, ha annyit tanultál? Mert elhiszem, hogy tanultál, hisz különben nem sikerültek volna a vizsgáid. Csakhogy Michi egy parkban látott azzal a lánnyal. Valentin napján. És annyira hevesek voltatok, hogy meg is történt a dolog. Fényes nappal. Úgy, hogy a közelben emberek járkáltak. Szóval te voltál ott az a srác, vagy a barátnőm csak odaképzelt? – fejezte be Hope kaján vigyorral, de a jeles esemény említésétől Siriusnak eszébe jutottak a történtek, és elvörösödött.

Épp egy kis szünetet akartak tartani Pershephonéval a tanulásban, és mivel a lánynak amúgy is szülinapja volt, megkockáztattak egy rövid sétát Sirius lakásának közelében. Mint tapasztalták, nem kellett volna ennyire vakmerőnek lenniük. A vonzás beélesedett, és annyira intenzívvé vált néhány pillanat alatt, hogy Pershephonénak és Siriusnak éppcsak annyira volt ereje, hogy behúzódjanak egy faházszerű valamibe, ami a park tartozékai közé tartozott, és valamennyire megóvta kettőjüket a kíváncsi tekintetektől. De mivel egyik oldalról nyitott volt, valóban megeshetett, hogy egy másfelől jövő járókelő meglátta kettejüket szeretkezés közben. De ekkora pechet, hogy épp Hope egyik barátnője…

-        Szóval te voltál? – szakította ki emlékeiből Siriust Hope diadalittasan kuncogva, és megveregette Sirius arcát. – Király vagy, tesó! Egy parkban, fényes nappal… ekkora merészséget nem képzeltem volna rólad, főleg a korábbi visszahúzódó viselkedésed alapján!

-        Ki mondta, hogy én voltam? – hördült fel Sirius. – Amúgy is pofátlan vagy, amiért ilyesmikről faggatsz! Mi közöd hozzá? Emlékeztesselek arra a délutánra, amikor kidobtam a kis lovagod a házból? – vágott vissza gúnyolódva, mire Hope elvörösödött. – Nem mintha kíváncsi lettem volna a nemi életedre, hugi, de az is eléggé sokkoló volt! Szerencséd, hogy anya nem volt épp itthon! Olyan hangosak voltatok, hogy az előszobából hallottam, méghozzá akkor, mikor Jamie-t épp hoztam haza! Jó, gondoltam, a tesókám pasizik, kicsit nagy hanggal vannak, engem annyira nem izgat, ha befejezik addig, amíg anya haza nem ér! Elindultam lefektetni Jamie-t a szobájában, erre alig lépünk fel az emeletre, az öcsi odagagyogja nekem, hogy a nővére olyan, mint fürdéskor! Nagyon megerőltető lehetett volna becsukni azt a hülye szobaajtót, igaz? – sziszegte Hope arcába szinte csak tátogva Sirius. – Még jó, hogy James nem emlékszik rá, és hogy anya nem nézte végig! Szóval, ha nem óhajtod, hogy emlékeztesselek az akkor történtekre, akkor ne faggass engem, megértetted? Akár én voltam abban a parkban, akár nem, neked nincs közöd hozzá!

-        Én csak egy egyszerű kérdést tettem fel neked, nem azt kérdeztem valójában, hogy hány nővel, mikor és hogyan voltál, csak azt, hogy akkoriban volt-e nőd, vagy sem, hogy eldönthessem végre a barátnőimmel azt az ostoba vitát! – ellenkezett Hope kissé hangosabbra váltva.

-        Akkor legközelebb tedd fel azt a kérdést magát, ne szövegelj és célozgass mindenfélére! – kezdett vitatkozni Sirius gúnyolódva. – Különben is, rém ostoba barátnőid lehetnek, ha ezen vitatkoztok közel tíz éve, Hope! És azért nem vettem észre őket, mert volt jobb ötletem is arra, hogyan szórakozzak a fajtársaikkal. Minek vettem volna nyakamba bármelyiküket is, ha Londonban az első sarkon értelmesebb nőket találok, mint a te barátnőcskéid, legyenek akármennyire is szépek!

-        Hé, hé, ne kezdjétek megint gyilkolni egymást, ikrecskéim! – kiáltotta közbe James, és a két vitatkozó közé helyezkedett. – Inkább áruljátok el, mi az a Dam, amit Hope emlegetett!

-        A drága tesókánk, öcsi – felelte valamelyest lecsillapodva Hope, Siriusra bökve.

-        Elég idióta becenév! – fintorgott Jamie.

-        Nem becenév, hanem a második keresztnevem, öcsi – ismerte be Sirius sóhajtva.

-        És mégis, mi a teljes változata? – vetette közbe Wendy kuncogva, mire Sirius is elnevette magát. – Damoklész? Dominic?

-        Damian – vallotta be Sirius kissé halkan, sóhajtva.

Ismerte az általános reakciókat, főleg nők részéről. Épp ezért titkolta eddig. Anyja túl különleges nevet választott neki.

-        Túl halkan mondtad, Sirius, nem… - szólalt meg Wendy zavartan, ám Hope kárörvendő pillantást vetve bátyjára hangosan kimondta még egyszer.

-        A barátod neve teljes egészében Sirius Damian Forest Black, Miss Wendy Richards.

Sirius nem kis meglepődésére Wendy elpirult kicsit.

-        Mi van? – kezdett értetlenkedni. – Végre találtam valakit, akinek nem tetszik? - pillogott reménykedve barátnőjére Sirius.

-        Hé, anya épp azért adta neked ezt a nevet, hogy odáig legyenek érted annyira mások is, mint ő! – vetette közbe Hope durcásan.

-        Mit vagytok úgy oda? – fintorgott Jamie. – Ez csak egy név! Mégis… mit vártok szegény Wendytől? Hogy elájuljon egy névtől?

-        Fogd be, tesó, te ehhez nem értesz! – intette le Hope, várakozó pillantást vetve Wendyre.

-        Én… egyszer, még az árvaházban… - szólalt meg Wendy kissé dadogva. - Szóval úgy tizenöt lehettem, és behoztak hozzánk egy kisbabát. Az utcán találták szegényt, vagy talán meghaltak a rokonai, már nem emlékszem… és nem tudta senki, mi a neve. Ezért… egy utónévkönyvből néztünk ki neki egyet. Szóval akkor, amikor az ő nevét kerestük, találtam néhány szép nevet, és elhatároztam, hogy…

-        Ha egyszer kisfiad lesz, akkor Damiannek fogod hívni – szakította félbe Sirius önkéntelenül.

Szinte biztosra vette, hogy a lány így akarta befejezni a mondatot. Ám Wendy elmosolyodva megcsóválta a fejét, majd ránézett Siriusra.

-        Hé, csak tizenöt voltam, miért gondoltam volna kisbabákra? – tiltakozott kuncogva, amitől Siriusnak valahogy kellemetlen előérzete támadt. – Nem a leendő kisfiam nevét választottam ki jelképesen, hanem a… a férjemét. Jó, tudom, de hát gyerek voltam, minden lány csinál ilyeneket…

-        Te jós vagy, Wendy! – nevetett fel James. – Tizenöt évesen már tudtad, hogy fogják hívni a férjed! Ez csúcs!

-        Szóval te sem vagy különb, mint a többiek? – nyöszörögte Sirius teljesen megsemmisülten. – Te sem tudnád fikázni a nevem, mi?

-        Hé, anya a kedvencének tuti nevet keresett! – vetette közbe Hope. – Még mindig nem értem, miért nem szereted a Damiant, Siri.

-        Elmondjam? – pillantott fel sejtelmes vigyorral a többiekre Sirius. – Rióban, alig voltam tizenkettő, és az egyik ottani évfolyamtársam totálisan belémzúgott a hülye nevem miatt! Te, Hope, neked erről tudnod kellene, végülis a te drága kis barátnőd volt…

-        Ki? Melyik barátnőm? – értetlenkedett Hope nagy szemeket meresztve. – Nem emlékszem arra, hogy bármelyikük is jobban beléd esett volna, mint a többiek!

-        Dana Angelo – susogta Sirius fanyar mosollyal.

-        Dana? – mordult fel szinte sziszegve Hope. – Vele csak az első évben barátkoztam, mert következő tanév első hónapjában az a srác, akit nekem kellett volna befűznie, helyettem belé szeretett! Attól fogva nem ismertem többé azt a kényes kis libát! Elárult, hátbatámadt…

-        Előző évben pedig úgy istenítetted Danácskát, nem emlékszel? – gúnyolódott Sirius kárörvendően. – Folyton rám akartad tukmálni, mikor én már akkor is a világ másik végére kívántam volna! Láthatod, ha néhanapján hallgatnál rám, nem kerülsz rossz társaságba! Az első perctől éreztem, hogy az a tyúk csak azért színlel barátságot feléd, mert egyrészt egész népszerű voltál, másrészt mert azt remélte, a te közeledből könnyebben mellém juthat!

-        Hé, okés, ikrecskéim, hogy közös múltatok emlékeit feszegetitek, de nem fordítanátok le nekünk, gyarló halandó közönségnek is? Ki volt az a Dana, és egyáltalán mit művelt?

-        Hogy mit művelt Danácska? – ismételte meg öccse kérdését Sirius szenvedő arccal. – A második tanévemben meg a harmadikban is jócskán… Minden második nap küldött reggel egy levelet nekem, ünnepekkor még ajándékot is, azzal a felirattal, hogy Imádlak!, vagy hogy Megőrülök érted! És amikor kitudódott, hogy elköltözünk, és többé nem lát, letáborozott a srácokkal közös szobám előtt, és órákig bőgött! Mindenki rajtam röhögött egy teljes évig! Nem a csajon, hanem rajtam!

-        Hogyhogy? – kérdezte homlokát ráncolva Wendy, és leült Sirius mellé. Sirius viszont az ölébe húzta a lányt, és a lány vállára támasztva az állát folytatta a történetet.

-        Merthogy az a lány volt a jelképes suliszépségverseny győztese, minden srác megragadta volna az alkalmat, hogy valami köze legyen hozzá. Erre ő belémzúgott. Én meg a hátam közepére kívántam.

-        Okos cica, jó cica! – gügyögte Wendy Sirius arcát megsimogatva, mintha csak a macskáihoz beszélne. – Sosem azt teszi, mint amit elvárnak tőle! Ha megnősülsz és gyereked lesz, akkor is a lehető legellentétesebben fogsz viselkedni, nehogy normálisnak nézzenek, szívem?

-        Ha te leszel a nejem, és a gyerek anyja, tuti! – vágott vissza Sirius vihogva, majd hosszú csókot nyomott a lány szájára.

-        Hé, hé, ezt kéretik otthonra halasztani! – szakították félbe Siriusék a csókot James hangjára. - Ha már úgyis a neveket taglaltuk… Honnan a Merlinből szedted te ezt a becézést, hogy Mézi? Vagyis Mézike? – vetette közbe James értetlenkedve. – Wendy talán imádja a mézet, vagy mi?

-        A Mézike az Mézike, és nem a Mézi kicsinyítő képzős változata, Jamie – villantott vigyort öccsére Sirius.

-        Legyünk világosak és pontosak, Siri! A Mézike egy mozaikszó! – kuncogta Hope Sirius vállát megveregetve, kárörvendő pillantást küldve öccse felé.

-        Ne merd lelőni a titkom, hugi, oké? – vigyorgott nevetve Hope-ra Sirius. – Ne áruld el nekik, miből van összerakva!

-        Ó, eszemben sem volt, tesó! – kuncogta Hope. – Akkor csak mesélhetnél megint a régi időkről, de nekem már most is elegem van a mondanivalódból, amiből még mindig túlontúl sok van. És öhm… nem mutatod meg Wendynek a régi szobádat? – vetette fel hirtelen. – Ha már úgyis itt vagytok…

-        Ej, te kerítőnő! – hördült fel nevetve Jamie, oldalba bökve Hope-ot. – Miért nem veted fel nyíltan, hogy menjenek, és műveljenek a mi szórakoztatásunk helyett valami mást, ami számukra lenne szórakoztató?

-        Jamie, az egy dolog, hogy én miket szoktam mondani, és hogy mire utalgatok vele, de tőled nem tűröm el a piszkos célzásokat, főképp, ha eszemben sem volt semmi rosszra utalni Sirius szobájával! – legyintette fejen sértetten Hope az öccsét. – Hallgass csak Siriusra, és nagyon gyorsan magold be azt az illemtan könyvet, megértetted? Már nem csak neki van elege a pimaszságodból, hanem nekem is! És ha nálam betelik a pohár, akkor azt te nem fogod túlélni, öcsi!

-        Jaj, értem már, hogy lehettek ti ikrek! – fintorgott Jamie fejét tapogatva. – Mindketten időzített bombák vagytok, csak Sirius egyből felhúzza magát, te meg késleltetett bomba vagy, Hope! Tényleg nem értem, hogy lettetek ilyen kakukktojások ebben a családban! Csak én és anya vagyunk normálisak? Szerinted, Wendy? Hogy is…

Sirius vészjóslóan nyugodt arccal és lassú léptekkel közelíteni kezdett legifjabb testvéréhez, aminek Jamie, továbbra is beszélve, nem tulajdonított nagy jelentőséget.

-        Bátyó, nyugi! – igyekezett lenyugtatni Siriust Hope megmerevedve.

-        Lássuk, ki is a bomba, meg ki a normális a családban? – szólította meg öccsét Sirius fenyegetően, és megragadta a grabancát. – Mikor tanulod már meg befogni a szád?!

-        Mit mondtam? – bökött rezzenéstelen arccal bátyjára James. – Te vagy rá a tanú, Wendy, hogy a drága fiúd egy bomba! Ami már megint ketyeg, és hamarosan robban! Lődd le magad, Sirius, hagyj engem békén!

-        Te meg fogd be a szád, vagy legalább értelmesen beszélj, ha már megszólalsz! – sziszegte Sirius felháborodva. – Ne merj engem vagy Hope-ot sértegetni!

-        Úgy tűnik, téged még soha nem sértegettek, ha egy találó jellemzést is annak titulálsz! – tiltakozott Jamie.

-        Akkor ne jellemezz senkit és semmit, mert ha én jellemezlek téged, abba belehalsz, öcsi! Miért nem vagy képes egyszer életedben anélkül megszólalni, hogy engem, anyát vagy a nővéredet felbosszantod, mi?! A suliban is ezt műveled? Mert akkor nem tartanám túl nagy meglepetésnek, ha már most év végén egy elbocsátó levelet kapnék kézhez, amin a kicsapatásod oka a mérhetetlen beképzeltség! Még ha lenne mire beképzeltnek lenned, de nincs! Nekem lehetne a legtöbb okom rá, én mégsem vagyok olyan öntelt, mint te! Mondj egyetlen tárgyat, amiben te vagy az ész az évfolyamodban, vagy akár a házadban! Egyetlen egyet! Tessék, nyögd csak ki!

-        Kviddicsben elég jó vagyok. Ahogy apa, McGalagony professzor szerint legalábbis. Vagyis ő inkább anyához tud hasonlítani, de néha látta apát is gyakorolni James Potterrel, szóval… ez megfelel?

-        Nem, nem felel meg, öcsi. Mert apa nem volt csapattag. Mikor én játszottam, egy árva gólt nem tudtak belőni 9 meccsen át! Vagyis 3 teljes szezonon keresztül úgy szerzett kupát a Griffendél, hogy senki nem volt képes gólt lőni a csapatnak! Mikor Hope beállt az első két évben, ő volt a Hollóhát legtöbb pontot szerző hajtója! Emellett te épp csak elrepkedsz! Ha egyszer egy hülye cselt úgy csinálsz meg, még csak nem is meccsen, hanem gyakorlás közben, hogy lezuhansz a seprűdről… mi is volt az? Nekem úgy tűnt az álmomban, mintha egy lajhárlendülést gyakoroltál volna… tévedek?

-        Nem, de akkor ott volt a lelátón a teljes…

-        Nem érdekel, felőlem a nemzeti válogatott tagjai is ülhettek ott a nézőtéren! – vágott a fiú szavába Sirius. – És én tantárgyat kérdeztem különben is, nem sportot, amihez agy szinte nem is kell, elég néhány mardekáros csapattag példáját vennem a saját időmből! Egy olyan tantárgyat mondj nekem, amiben jó vagy, amiből a dolgozataidra nem kapsz K-nál rosszabb minősítést! Csak egyet!

-        Például… átváltoztatástanból a professzor még sosem adott rossz jegyet. Jó, igaz, hogy kaptam K-n kívül egy-egy V-t és E-t is, de nem magadhoz kellene mérned, Sirius. Tudom, hogy te zseninek születtél. Senki nem tud túlszárnyalni, mert belegebedne. De Hope sem csak jó jegyeket kapott a suliban. Ha hozzá mérsz… akkor vagyok olyan szinten, mint ő volt. Néhány tárgyból kicsit jobb is.

-        Nos, nem igazán fogadhatom el az átváltoztatástan tárgyat, mivel felmerül bennem az a lehetőség, hogy Minerva rám van tekintettel, amikor neked osztályzatot ad – mosolyodott el Sirius gúnyosan, és elengedte öccse ruháját. – Ahhoz túl jóban vagyok vele, hogy ne legyen elnézőbb veled.

-        Hah, ha ezt nézed minden tárgynál, akkor tekints engem egy agyatlan kis féregnek, ahogy szoktál, mert minden tanár odavolt elragadtatásában, ha te kerültél a tanítványai közé, így aztán maximum Pitonnál lehetek jobb nálad! – hördült fel Jamie sértetten.

-        És ott jobb vagy? – pillogott vigyorogva Sirius öccsére, mialatt a két lány hatalmas sóhajban tört ki.

-        Nem tudom, mivel miattad és apa miatt rám is pikkel! – sziszegte szikrázó szemekkel Jamie.

-        Elég már, srácok, kezd elegem lenni a ti versengésetekből is, nem csak magából az öcsiből! – szólt közbe Hope a két fiú közé lépve, és eltolta Siriust Wendy felé. – Jamie eleve vesztes helyzetből indul veled szemben, Siri, mert téged legalább két ember együttesen tudna csak felülmúlni. Pitonnál pedig biztos én voltam a legjobb, kár egymással versengenetek! – fejezte be kuncogva, mire Siriusból is kitört a nevetés. – No, bátyó, Wendy, irány a szoba! Még mielőtt valaki tényleg felrobban.

-        Ha kívánod, hugi, besegítek – szólt vissza Sirius kifelé menet. – Már ha az öcsit óhajtod felrobbantani.

-        Még nem, de ha tovább hergel, garantáltan meg tudom oldani egyedül is, nyugi.