-        Piton hülyén nézett volna ki macskaként! – nevetett fel Sirius. – És ő kezdte a háborút, nem én. Én meg nem hozhattam szégyent apára. Téged nem piszkált, Hope? Vagy téged, James?

-        Engem szekál folyamatosan – vallotta be James fejcsóválva. – Folyton kritizálja a munkámat, és levon a házamtól, csak úgy a semmiért. Ki nem állhatom a palit. Elsőben megkérdezte, mikor a nevemet olvasta, hogy melyik az a gonosztevő Black, aki hozzásegített az élethez. Valamiért azt gondolta a Forest-Blacket olvasva, hogy Leo bácsi az apám, az anyám meg egy Black-lány. Erre kihúztam magam, és tájékoztattam, hogy idősebb Sirius Black az apám, az anyám pedig Sunny Black, vagy ahogy ő ismerhette, Sunny Forest. Egyből hangnemet váltott, és megjegyezte, hogy már te is túl sok voltál Black-pótléknak az életébe, nincs szüksége még egyre. Hogy húzzam meg magam az óráin, mert meg fogom bánni, ha vele kezdek. Meg ha az apám és a bátyám útját óhajtom járni, akkor be se enged az óráira, viszont a vizsgákon ugyanúgy részt kell vennem.

-        Pipogya Kígyó professzor retteg a nevemtől, ahogy annak idején apától – vetette közbe Sirius gonosz vigyorral. – Én jól befűtöttem neki, nem is egyszer. Sokáig azt sem tudta, hogy ki az anyám. És veled mit művel? Vagy te meghúzod magad, ahogy utasított rá? – érdeklődött öccsére nézve.

-        Biztos nem szekálom úgy, mint te és apa, de azért felemelem a hangom, ha igazságtalanul vesz el pontot. Azt szokta mondani, miért nem anyára ütök inkább. Meg hogy a Black-gén sajnos erőteljesen öröklődik, bárkivel fekszik is össze egy Black. Erre én meg azt szoktam mondani, hogy az a nő, aki vele fekszik össze, biztos nem repesne az örömtől, ha neki kellene gyereket szülnie, főképp nem akkor, ha rá hasonlítana a gyerekük. Persze egyből büntetőmunkára küld ilyenkor, és kikéri magának. Aztán én is kikérem magamnak, hogy a szüleimet a szájára meri venni, és hogy miket mond róluk.

-        Erre nem cibált el az igazgatóhoz? – érdeklődött Sirius homlokráncolva. – Velem folyton azt tette. Majdnem minden héten kiráncigált az óráról, és vagy a folyosón kiabált velem, hogy tanuljam meg befogni a szám, és ne istenítsem a bűnöző apámat, vagy bevitt az igazgató úrhoz, hogy csapjon ki azonnal, mert túl szemtelen vagyok.

-        Egyszer be akart vinni, de az igazgató épp nem volt a suliban – felelte James nevetve. – Aztán meg meggondolta magát, és módszert változtatott. Majdnem minden óra után kapok egy kis büntetőmunkát, még akkor is, ha ki se nyitom a szám egész órán.

-        Biztos ki akarja irtani belőled az apai örökséget, a kis tudatlan! – mormolta Sirius gúnyolódva. – Én akkor pihentem, ha ő küldött büntetőmunkára. Azt mondta, nem használhatok varázspálcát. Arról meg nem tudott, hogy nekem anélkül is megy – folytatta kuncogva. - Szóval totál el volt képedve mindig, hogy olyan gyorsan végzek a hülye lombikjai kitakarításával meg effélékkel, még úgy is, ha az ő kezében van a varázspálcám. Úgy számolt állandóan, hogy órákig fogok nála raboskodni, erre én negyed óra alatt végeztem mindennel. És az utolsó években McGalagony professzor vagy egy másik tanár mindig felülbírálta őt, hogy ilyen ügyes gyerek nem járhat büntetőmunkára, és hogy angyalian jól viselkedem az ő óráikon, hogy lehetséges az, hogy Pitonnál nem? Azt gondolta szerencsémre minden egyes professzorom, hogy ártatlan vagyok a balhékban, és Piton hazudik, mert a Black vezetéknevem miatt pikkel rám. Szóval minden tanárom védett engem, míg őt ezzel is csak tovább hergelhettem. Na és te, Hope? Rólad nem is tudta elvileg, hogy a tesóm vagy, hiszen anya nevén ismert.

-        Én jóban voltam vele – vont vállat Hope kuncogva. – Emlékezett anyára, és mivel nem tudta, hogy ki az apám, meg hogy te vagy a testvérem… néha mesélt is arról, anya mit művelt vele.

-        Anyának semmi köze nem lehetett ahhoz a zsíros denevérhez! – mordult fel Sirius.

-        De bizony, bátyus, volt – tiltakozott Hope vigyorogva. – Anya alig tette be a lábát a Roxfortba, máris leküldte Piton tanár urat a gyengélkedőre egy jó kis orrtöréssel. A professzor nem tudta, kivel kezd. Aztán igyekezett nem anya közelébe kerülni. Saját bevallása szerint életében nem érte nagyobb meglepetés, mint akkor, amikor anya orrbavágta felháborodásában. Egyszer meg megmentette anyát valamitől, bár arról nem akart részletesen beszélni. Kicsúszott a száján, és bárhogy próbáltam többet kihúzni belőle, nem felelt.

-        Nekem azt vágta az arcomba, hogy apa már gyerekkorában is méltó lett volna az azkabani fogságra, mivel majdnem megölette őt – mormolta Sirius gúnyolódva. – Apa elmesélte nekem, mi történt akkor, és szerintem nem apa volt a hibás a dologban, hanem Piton. Ha nem lett volna olyan kíváncsi, és nem megy le az alagútba, nem került volna veszélybe. Apa sem gondolta, hogy van annyi bátorsága, amikor mondta neki dühében, hogy jöjjön le teliholdkor, és megnézheti, mit művelnek ott a tekergők. Nem apa volt a hibás.

-        A tanár úr szerint viszont igen. És szerintem is, bár nem teljesen – szólt Hope. - Apának nem kellett volna azt mondania, hogy menjen le. Gondolhatott volna arra, hogy mindenkit veszélybe sodor. Remus bácsit, Dumbledore professzort… gondolj csak bele! Ha James nem ér oda időben, Piton professzort megharapja a vérfarkas. És akkor Remus bácsit kicsapták volna, nem beszélve Dumbledore professzor gondjáról, aki megengedte neki, hogy a Roxfortba járjon.

-        Hah, de Piton volt olyan ostoba, hogy lement, nem apa tehet erről! – mordult fel Sirius. – És úgy beszélsz, mintha nem tudnád, milyen volt apa, amikor dühbe gurult. Később biztos töprengett rajta, hogy mi lesz, ha Piton tényleg lemegy, de abban a pillanatban, amikor elmondta neki, mit tegyen, nem gondolkodott, mert elvakította a düh!

-        Bocs, de sosem láttam apát dühösnek – védekezett Hope vállat vonva. - Honnan veszed, hogy ezért nem gondolt a többiekre?

-        Mert én tapasztaltam, milyen, amikor apa nagyon dühös, és ő maga vallotta be, hogy akkor nem gondolt bele abba, mi történhet. Piton… Piton elkezdett gúnyolódni azon, hogy alig lehetett apát látni, és hogy talán beleunt a mocskos játékaikba James Potterrel, meg hogy anya biztos miatta iratkozott át másik suliba, mert elege lett abból, hogy apa folyton a nyakán lóg, mint egy nyáladzó korcs! – sziszegte Sirius dühösen. – Hogy gondolhatod, hogy ezek után képes volt tisztán gondolkodni, amikor még nem volt túl anya elvesztésén, a bácsikája, a nénikéje meg az apja halálán? Nekiugrott Pitonnak, és laposra akarta verni! Ott volt mellette Pettigrew, ő szólhatott volna Jamesnek vagy magának Remusnak, ha akart volna, hogy legyenek óvatosak a következő teliholdkor, de nem tette meg! Apa behúzott párat Pitonnak, aztán odavetette neki, hogy menjen le holdtöltekor a fúriafűz alatti alagútba, ha annyira tudni akarja, hová mennek minden hónapban! Piton csak saját magát okolhatja! Tőrt döfött apába, még szép, hogy apa nem törődött a következményekkel!

-        Én nem így ismerem a történetet – vetette közbe Hope.

-        És te kinek hiszel jobban? - sziszegte Sirius felháborodva. – A saját apádnak, vagy egy besúgó gyilkosnak?

-        Sirius, nyugodj meg, kérlek! – tette a kezét Sirius karjára Wendy. – Mind a kettőjük nézőpontjában lehet igazság. A papádnak okosabban kellett volna gondolkodnia, de a körülmények miatt nem tette, a professzornak pedig nem lett volna szabad kötekednie, és kíváncsiskodnia. Ennyi. Jamie, akkor megmutatod nekem, amiről beszéltél?

-        Apa akkor sem hibás, nem érdekel, mit mond Hope és az a nyomorult! – fakadt ki Sirius sértetten, miközben Wendy és James távoztak. - Engem majdnem megütött dühében, mégis, az ellenségével talán ölelkezett volna abban az állapotban, amiben volt?

-        Sirius, mit mondtál? Apád majdnem megütött? Mikor? – jajdult fel a nappaliba lépő Sunny ijedten, közelebb menve Siriushoz és Hope-hoz.