A bál

Sirius idegesen nézte meg az óráját, immáron legalább tizedjére.

’Fél kilenc, és Wendy sehol sincs! Ha nem akar eljönni, legalább szólhatott volna, mielőtt eltűnt!’

A lány délelőtt, még mielőtt Sirius egyáltalán felébredt volna, elviharzott valahová. Csak egy üzenetet hagyott, amiben boldog karácsonyt kívánt, és hogy Sirius ne várja estig haza, mert dolga van.

Most azonban már indulniuk kellett volna a bálba.

Teljes tanácstalanságában Sirius elhoppanált Roxmortsba. Talán Wendy ott van, és anyjáék épp felkészítik az estélyre.

Belépett a házba. Teljes felfordulás uralkodott, anyja épp Hope-ot szólongatta.

-        Mama! Mama! Wendy itt van? – lépett oda Sirius az asszonyhoz. – Már ott kellene lennünk a miniszternél, de sehol sem találom.

Anyja fura pillantást vetett rá, és hosszan hallgatott.

-        Nem, kicsim, sajnálom. Wendy nincs itt.

-        Akkor mire ez a nagy felhajtás? – érdeklődött Sirius homlokráncolva.

Ki más miatt hevernének mindenhol ruhák, sálak, szépítő szerek? Wendynek ott kellett lennie.

-        Hope is megy a barátjával, fiam. Kissé ideges a húgod emiatt, és órák óta csak fel-alá rohangál a házban – felelte anyja elmosolyodva.

Sirius gyanakvóan körülpillantott, hátha meglát valamit, ami meghazudtolja anyját. De nem látott Wendyre utaló jeleket. Ettől pedig csak még idegesebb lett.

’Hová tűnhetett? Talán csak nem érte valami baleset?’

-        Azt mondod, nem találod a barátnődet? – folytatta anyja a beszédet, kizökkentve Siriust gondolataiból. – Talán ő is utánad kutat éppen a miniszter estélyén, és elátkoz magában amiatt, hogy késel. Indulj el egyedül, szerintem ott fogod találni.

Sirius még mindig gyanakvó pillantással nézett anyjára, aztán belement a játékba. Biztos volt benne, hogy anyja nem mond igazat neki. Tudnia kellett, hol van Wendy. És készülnek valamire. Hope talán valóban izgatott lehetett a találkája miatt, ám nem szokása anyjuk legújabb ruhakölteményeit próbálgatni. Mindig is maga választott ruhát, és sosem bírta a felfordulást olyankor maga körül.

-        Jól van, megyek – adta meg magát, és elindult az ajtóhoz. – Ha esetleg mégis összefutnátok vele, szóljatok neki, hogy a bejáratnál várni fogom fél óráig. Aztán akár haza is mehet, mert nélküle nem megyek be, hanem hazahoppanálok – jegyezte meg búcsúzóul.

-        Még ilyet! – sóhajtott fel anyja színpadiasan. – Nem hiszel nekem, kicsim? Nem láttam a barátnődet napok óta. Fogalmam sincs, hol…

-        Mama, elég! - vigyorgott rá a nőre Sirius. – Neked több sejtésed van arról, hol van Wendy Richards, mint nekem volt eddig. Azért igyekezzetek, ha kérhetem, mert ha túl soká jön, a mostohahugicája biztos letámad, és nehezen szabadulok meg tőle egyedül. Akkor viszlát, és további jó titkolózást, mama!

Sirius elhoppanált a mágiaügyi miniszter házától egy utcányira lévő sikátorba, és szépen lassan elsétált a házig. Nem volt ínyére a háznál várakozni, hogy esélyt adhasson Denise-nek arra, hogy ráakaszkodjon. Ezt az estét kizárólag Wendyre akarta szánni. És mindennek tökéletesnek kell lennie.

Negyed órás séta után megérkezett a bejárathoz, de Wendyt nem látta ott, ezért megállt.

Várt.

És várt.

És háromnegyed órás ácsorgás után úgy döntött, elindul haza. Körülnézett még utoljára, hátha a lány nem látta meg elsőre őt, és esetleg mégis ott van már. De még mindig nem látta Wendyt. Egy pár sétált be épp a házba, őket követte kissé lemaradva egy másik osztályvezető, aztán egy szőke hölgy jött. A nő zavartan toporgott és nézelődött, mintha keresne valakit, aztán Sirius felé fordult. Sirius homlokráncolva nézett vissza rá. Még soha nem látta a nőt a minisztériumban. Sötétkék színű, különleges szabású, spagetti-pántos selyem estélyi ruhát viselt, ami feszesen simult az alakjára, felette az enyhe hőmérséklet miatt kigombolt, hosszú vajszínű kabátot. Haja elegáns kontyba volt tűzve, amiből egy-egy kis tincs kiszabadult, és lágyan keretezte az arcát.

A nő elindult Sirius felé, mire Sirius önkéntelenül hátrált egy lépést.

-        Csakhogy megtaláltalak végre – szólalt meg a nő elmosolyodva. – Bocs, hogy késtem. Nem tudtam, mikor kellene jönnöm. Régóta ácsorogsz idekinn?

-        Ismerjük egymást? – kérdezte Sirius homlokát ráncolva.

De ahogy kimondta a szavakat, el is vörösödött. Hiszen ez Wendy!

Wendy elnevette magát.

-        Ittál, Sirius? Nem mondhatod azt, hogy nem is ismersz meg!

-        Dehát… dehát te olyan… furán… nézel ki – motyogta Sirius nagyokat pislogva. – Vagyis… öhm… gyönyörű vagy, csak… öh… nem szoktalak ilyennek látni. Mármint eddig is szép voltál, csak… öh…

-        Inkább menjünk be, jó? – komolyodott el kicsit a lány. – Úgy látszik, túl soká vártál rám. A hideg levegő elérhette az agyadat, és teljesen lezsibbasztotta. Csak dadogsz itt nekem mindenféle zagyvaságokat. Ha ezt valamelyik másik nő hallotta volna, oda lenne a jó híred! – kezdett kuncogni.

-        Bocs, én… én… - dadogta Sirius félszegen. - A fenébe is! – tört ki végül hajába túrva.

’Ó, a francba is, hogy lehetek ilyen béna?!’ – szitkozódott Sirius magában. – ’”Furán nézel ki… Nem szoktál szép lenni… ja, de mégis…” Teljesen hülyének hisz ezek után! Még egy bókot sem tudok normálisan kinyögni?!’

Sirius hatalmasat sóhajtott, megtorpant, és megállította Wendyt is.

-        Szóval… gyönyörű vagy, Wendy Richards – mosolygott rá a lányra végül.

Wendy elmosolyodott, és halkan tapsolt párat.

-        Kezdesz formába jönni, de ne fáraszd magad! – csipkelődött vigyorogva. - Engem nem kell lenyűgöznöd a nem létező sármoddal, meg effélékkel! Arra lesznek odabent is alanyok. De ne aggódj, nem árulom el nekik, hogy mennyire béna voltál idekinn. A kettőnk titka marad, megígérem.

-        Ne pimaszkodj velem, mert megbánod! – hördült fel Sirius nevetve.

-        Csak te tehetsz róla, hogy a saját partneredet sem vagy képes felismerni, és hogy utána előbújik belőled a tizenéves kiskamasz éned, aki az első randijára készül éppen – csacsogta a lány kuncogva. - Nem tudom megérteni, mit művelhettél a korábbi nőiddel, Sirius. Emlékezetmódosítást hajtottál végre rajtuk, hogy elfelejtsék azt a pár percet, amíg formába nem jöttél?

-        Te vagy rám ilyen hatással. Azt sem tudom, hol vagyok éppen – vallotta be Sirius halkan. A lány talán nem is hallotta meg. – Menjünk haza! Nem akarok bemenni – vágott végül szenvedő arcot, és elkezdte visszahúzni a lányt az utca felé.

-        Azt mondtad, kötelező, Sirius drágám – ellenkezett Wendy ironikusan. – És nem azért töltöttem az egész napomat azzal, hogy felöltözzek erre, hogy most hazamenjek veled, és levessem.

-        Ó, akkor valóban haza kell rohannunk – kezdett évődni Sirius elvigyorodva. – Végre el akarsz csábítani engem? Ez aztán a karácsonyi ajándék!

-        Előbb öltöztetlek be ebbe a ruhába, minthogy lefeküdjek veled önszántamból! – vágott vissza Wendy, majd megragadta Sirius karját, és elkezdte visszafelé terelgetni.

-        Szóval, ha felveszem ezt a ruhát, akkor a karjaimba omlasz? – kérdezte Sirius a lány füléhez hajolva.

-        Először is, túl kövér vagy hozzá, hogy beleférj, másodszor: nem, nem omlok a karjaidba. Talán majd akkor tarthatsz egy rövid ideig a karodban, ha valaki vagy valami megrémít és elájulok, te pedig elkapsz, mielőtt a padlóra esnék! – gúnyolódott Wendy vigyorogva, és eltolta Sirius arcát a sajátjától.

-        Nem vagyok kövér, Wendy Richards, kikérem magamnak! – hördült fel Sirius.

-        Jó, nem a szokásos értelemben vagy kövér, hanem a súlyelosztásod nem megfelelő egy női ruhához – mondta a lány vigyorogva. – Szóval nem férnél bele a ruhámba, tehát nem fogok lefeküdni veled, bárhogy is próbálkozol, Béna Black!

Sirius felnevetett, és gyorsan felkapta a lányt a karjaiba, még mielőtt elérte volna a lépcsőt, ami a miniszter házának bejáratához vezetett.

-        Tegyél le, mielőtt tönkreteszed a ruhám! Tegyél le! – kiabálta Wendy nevetve. – Ne csinálj botrányt, jó?

-        Én így szeretnélek bevinni, Wendy Richards – kuncogta Sirius.

-        Fejezd be az őrültségeidet, Sirius Black! – mordult fel a lány. – Ha nem tudnád, kinek a házába kellene bemennünk, akkor emlékeztethetlek rá. És arra is, hogy nekem mi közöm van hozzá, és arra is, hogy én akár most rögtön el is mehetek. Te pedig szépen itt maradsz szégyenszemre egyedül, a kis Denise áldozataként. Tegyél le a földre, de azonnal!

-        Miért kell neked folyton elrontanod a játékot? – vágott duzzogó arcot Sirius, de visszaengedte a lányt a földre. - Épp azért kellene egy kis botrányt keltenünk, hogy jól szórakozhassunk, ha már itt kell lennünk. Te még nem voltál egyik évben sem ezen a halálunalmas rémségen! Ez a bál nem szórakozás, hanem sokkal rosszabb.

-        És szerinted mit szólna a drága Emerald, ha te meg én szépen belibegnénk az ajtón, és te eközben a két karodon cipelnél? – lépett be a lány a házba, és a ruhatárhoz sietett, hogy leadhassák a kabátjukat. - Egyből azt gondolná, végre szerencséje van, és baleset ért engem. Vagy talán azt, amit te híreszteltél. Hogy teherbe ejtettél, és azért cipelsz engem, mert megindultak a fájásaim a nem létező gyerekünk miatt.

-        A baba-dolgon segíthetünk, édesem – vigyorgott a lányra Sirius, miközben a ruhatáros felvarázsolta egy pöccintéssel a kabátjaikat a rengeteg fogas egyikére. – Elég lenne egyszer engedned, hogy szeresselek. De komolyra fordítva a szót… nem szeretnéd felbosszantani se Denise-t, se az apádat? – halkította le kissé a hangját Sirius, és megállította a lányt, hogy ne menjen fel a lépcsőn a bálteremmé alakított helyiségbe.

-        Ne hívd az apámnak! – sziszegte a lány idegesen körülpillantva. – Még a gondolatától is irtózom! Nem az apám! Csak egy féreg, semmi több!

-        És nem akarsz borsot törni annak a féregnek az orra alá, méghozzá úgy, hogy te élvezheted is? Gondolj bele, kicsi Wendy! Minden nő irigyelni fog!

-        És szerinted én újabb pletykahadjáratra áhítozom, Sirius? – csóválta meg rosszallóan a fejét a lány.

-        Ahhoz nem kell különösebb ok, hogy beinduljon. De legalább a kedvemért. Kérlek! – nézett esdeklőn a lány szemébe. – Had vigyelek be a karomban! Ezt még Hope is élvezné, ha valóban itt van. Denise pedig elsápadna az irigységtől, megpukkadna a haragtól és belehalna a féltékenységbe. Csak most az egyszer, Wendy Richards! Had szórakozzak kicsit!

Wendy hatalmasat sóhajtott, majd szemeit forgatva azt mondta:

-        Ha elejtesz, megöllek, Sirius Black!

Sirius a lány szájához hajolt, és hosszú puszit nyomott rá. Még nem csók volt, de mindenképpen meg akarta tenni. Amolyan hangulatkeltésképp.

-        Szerintem elkented a rúzsom, hálásan köszönöm, kétéveském! – jegyezte meg Wendy elpirult arccal, miközben Sirius ismét a karjaira vette.

-        Nyugi, Miss Richards, ha megengeded, később teljesen leszedem rólad – suttogta Sirius a lány szemébe nézve, és újabb puszit nyomott a lány ajkaira. – Szerintem karold át a nyakam, mert úgy mindkettőnknek könnyebb lesz – folytatta a beszédet aztán elvigyorodva, a lány karmazsinszínben tündöklő arca láttán. - Ha akarsz, nekem is dőlhetsz. Csak ne nagyon mozgolódj, mert akkor lehetséges, hogy csakugyan elejtelek!

-        Jó Merlin, mekkora botrány lesz ebből! – motyogta a lány, miközben Sirius elindult a lépcsőn az ajtóhoz, néhány másik vendég teljes megrökönyödésére. – Miért is mentem bele ebbe? Jobb lett volna otthon maradnom!

-        Vegyél nagy levegőt, kicsim! – súgta a lány fülébe Sirius kuncogva, és belépett a bálterembe.

Előttük hosszabb sor tolongott. A miniszter és családja egyenként üdvözölt mindenkit, kezet fogtak mindenkivel stb. Sirius igyekezett nem túlságosan vigyorogni, pedig alig bírta elfojtani a nevetést. A körülöttük várakozók hatalmas szemeket meresztettek rájuk, majd természetesen elindult a sugdolózás is. Ehhez hozzájárult Wendy Richards ideges motyogása, amit csak Sirius hallhatott, tekintve, hogy a lány igyekezett elrejteni az arcát, ezért Sirius vállgödrébe fúrta a fejét.

Amikor már csak három-négy ember állt előttük, úgy tűnt, Denise észrevette őket, mert elvörösödött, aztán pedig mintha nem kapott volna levegőt. Az anyjához hajolt, és nyilván elújságolta neki is a hírt, aki aztán Emerald Marlownak is eljuttatta, még mielőtt Sirius és Wendy odaléptek volna eléjük.

Sirius élvezettel figyelte a döbbenettől elkerekedő szemeket és a piruló arcokat, majd a láthatóan összezavarodott család balfogásait, amelyek az éppen üdvözölt vendégek rossz vezeték- ill. keresztnevében és egyebekben nyilvánult meg.

-        Wendy – suttogta oda a karjaiban tartott lánynak Sirius mozdulatlan szájjal. – Wendy!

-        Forduljunk vissza, vagy tegyél le inkább, Sirius! Kérlek! – mormolta a lány Sirius fülébe. – Ebből hatalmas felbolydulás lesz!

-        Itt vagyok veled, nyugodj meg – súgta vissza Sirius immár elmosolyodva. – Nekem nem mer szólni. Eljátssza a vakot és süketet. Úgy csinál majd, mintha te a saját lábaidon érkeznél, ahogy a többiek. Még azt sem kérdezi majd meg, miért én cipellek! Figyeld csak meg! De azért nézz rá legalább egyszer! Anélkül nem ér semmit ez az egész, ha te nem látod a képüket.

-        Én nem akarom látni – motyogta a lány idegesen, és még inkább Siriushoz bújt. – Utána viszont letehetnél. Ha valami baja lesz a ruhámnak…

-        Nyugi, kapsz helyette másikat. Annyi pénzem még nekem is van – súgta vissza Sirius kuncogva.

-        Miért is esett meg rajtad a szívem, te bunkó? – suttogta kuncogva a lány Sirius fülébe. – Soha többé nem jövök el sehová veled!

-        De igen, el fogsz jönni.

-        Nem, nem fogok – sziszegte Wendy, és felemelte Sirius mellkasáról a fejét, hogy ránézzen.

-        De igen, fogsz – bosszantotta tovább a lányt Sirius vigyorogva, és közben odalépett a miniszter elé.

-        Ne hergelj már fel állandóan, oké? – morogta Wendy, az eddigieknél kicsit hangosabban, és kicsit megrángatta Sirius egyik hajtincsét.

-        Ó, kedves miniszter úr, elnézést – szólította meg a láthatóan feszengő Emerald Marlowt Sirius mosolyogva. – Mivel kezet fogni nem igazán tudok, remélem, megbocsátja, ha nem fogom emiatt elejteni a hölgyet. Biztosan ismeri őt, igaz, kedves Emerald? Tudja, ő… nos, ő Wendy Richards. Az ön… - Sirius itt merő gonoszságból hatásszünetet tartott, és láthatta elsápadni főnökét. –… egyik legszorgalmasabb beosztottja. – Emerald Marlow felsóhajtott, nyilvánvalóan a megkönnyebbüléstől, ezért Sirius nem kegyelmezhetett neki. – Üdvözlöm, Marlow asszony, a lányával nem vagyok sem látó-, sem beszélő viszonyban, ezért elnézését kérem, ha udvariatlannak tűnök, de felfordul Denise-től a gyomrom, ezért jó lenne, ha ön esetleg órákat adna neki a munka értékeiről és szépségeiről. Nyilván az ön remeklése ez az estély is, nemde? – szólította meg a láthatóan összezavarodott Mrs. Marlowt Sirius.

-        Ig… igen, eltalálta, Sirius – válaszolta a boszorkány felülemelkedve minden felháborodottságán és zavarán. – A kisasszony talán beteg, vagy…?

-        Ó, semmi baja az égvilágon, ne is aggódjon miatta, Mrs. Marlow! Csak pihenni akar a tánc előtt. Akkor hát, én már nem is zavarom önöket tovább, úgyis jobban fogok szórakozni a törvénytelen rokonukkal, mint önökkel, úgyhogy… Kellemes estét mindenkinek! – intett búcsút Sirius ártatlan arccal, és nyomban el is sietett, hogy átadja a helyet az utánuk érkezőknek, akik talán egy családi vita szem- és fültanúi lesznek.

-        Tegyél le de azonnal, Sirius! – mormolta Wendy.

-        Még mielőtt leharapnád a fejem a megjegyzés miatt, közlöm, hogy nem érdekel a véleményed, mert én meg akarok fizetni annak a nyomorultnak azért, amit veled művel.

-        Nem ezért kell letenned – jegyezte meg halkan Wendy, miután lábai ismét a földet koptathatták.

Aztán kicsit lábujjhegyre állt, és mielőtt Sirius rájöhetett volna, mi a szándéka, megpuszilta Siriust az arcán.

-        Köszönöm.

-        Mit köszönsz meg? – értetlenkedett Sirius. – Azt, hogy letettelek?

-        Nem. Azt, hogy kiállsz mellettem. Hogy hülyét csinálsz az apámból. Hogy megpróbálod megfélemlíteni minden egyes alkalommal, amióta tudod a titkom – suttogta Wendy lehajtott fejjel. – De a feleségét nem kellene felzaklatnod. Lehet, hogy Denise és az apja irritálóak, de az az asszony nem bűnös ebben a dologban. Legközelebb nem tudnád valahogy úgy csinálni a dolgokat, hogy ő ne tudja meg, mi közöm van a férjéhez?

-        Kicsim, nem hagyhatom ki Mrs. Marlowt a játékból. Ha ő soha nem tudja meg az igazat rólad és a férjéről, akkor nem érünk el semmit. Anélkül nem lehet megfizetni Emerald Marlownak a tettéért, hogy ne derülne fény a köztetek lévő szálra – suttogta elkomolyodva Sirius.

-        De… Te ismered azt az asszonyt valamennyire, nem? Milyen? Van olyan elviselhetetlen, mint a lánya és a férje?

-        Nézd, Tereza Marlow egy jólelkű asszony, aki képtelen irányítani és rendesen megnevelni a lányát, és átlátni a férjén. Fogalma sincs se Denise valódi jelleméről, se a férje gazságairól. Amikor náluk kellett vacsoráznom néhány hónapja szinte minden nap, folyton úgy beszélt Denise-ről, mint egy ártatlan kis virágszálról, aki életében nem látott férfit közelről, és aki nagyon szorgalmas munkaerő. A férjére pedig rettentő büszke, hiszen ő a mágiaügyi miniszter. Bár azt még ő is tudja, hogy a férje egy tehetetlen fajankó, mert folyton mellettem kampányolt a vacsorákon, hogy a drága Emerald ne akarjon már mindent a nyakamba varrni. Épp ezért is isteníti a férjét. Tudja, hogy nem éppen vezető típus, de mégis ő ül a miniszteri bársonyszékben. Ez neked nem teszi elég nyilvánvalóvá, hogy ő csak a családja áldozata? Minden szavukat elhiszi. Ha Denise bejelentené neki, hogy a Nap kering a Föld körül, és nem fordítva, ő elhinné. Nincs joga megtudni mindkettőjükről az igazat?

-        De ha megtudja azt, hogy Emerald Marlow már akkor sem volt hű hozzá, amikor összeházasodtak, az teljesen össze fogja törni! Sajnálom őt, és nem akarom bántani.

-        Van valami, amit kihagytam a jellemzéséből. Ha felnyitnánk a szemét, búcsút intene a férjének és a kicsi lányának, és új életet kezdene. Remekül kezeli a válsághelyzeteket – mosolygott a lányra Sirius. – Na, menjünk táncolni, bálkirálynőm! – fogta kézen a lányt végül, és bevezette a táncparkettre.

-        Nem tudok táncolni, Sirius – nyöszörögte Wendy vörös arccal. – Nálad csak véletlenül sikerült néhány lépés, ettől én még…

-        Sss! – csitította a lányt Sirius, és mutatóujját rátette egy pillanatra Wendy ajkaira. – Csak nézz egyenesen a szemembe, mialatt táncolunk. Hallgasd a zenét, és felejts el mindenkit körülöttünk. Rám és a zenére figyelj egyedül – suttogta, mialatt táncolni kezdtek.

-        De én nem akarok rád nézni – mormolta a lány. – Miért nem állhatunk meg valahol, és beszélgethetnénk vagy ilyesmi? Miért kell feltétlenül táncolnunk?

-        Ha nem táncolunk, akkor megrohamoznak a fogadás résztvevői, kicsi Wendy – kuncogta Sirius. – És látnod kell, hogy tudsz táncolni. Én is így tanultam meg, esküszöm.

-        Ja, csakhogy melletted ott táncikált egy profi tánctanár is! – jegyezte meg Wendy ironikusan.

-        Ha egy 24 éves nőt annak nevezel, felőlem foghatjuk erre is. Neki sem voltak táncórái soha, de a szüleitől tanulta ezt a módszert, és azóta a parkett ördöge. Ez volt az egyetlen emléke és öröksége a családjától – suttogta Sirius kissé elszomorodva.

Pershephoné nagyon fiatalon elvesztette a szüleit, és szinte a nénikéje nevelte fel. Alig emlékezett rájuk, de ez a tánctanulási mód valahogy megragadt a fejében egy régi emlékkel együtt. Az emlék az édesapjáról szólt, aki próbálta megtanítani táncolni a 6 éves Pershephonét. Felvette őt a karjaiba, és úgy imitálták a táncot. Aztán az édesapa az édesanyával is bemutatott egy kört… és itt véget is ért az egyetlen jelenet, amire emlékezett. Pershephonét és a szüleit rémes baleset érte nem sokkal később, amit egyedül Pershephoné élt túl. Elvesztette az emlékeit élete első néhány évéről és a szüleiről. Semmi más nem idéződött fel Pershephoné fejében, csak a táncolós jelenetecske. Semmi más. De ezt megosztotta egyszer rég Siriusszal.

-        Mi történt vele? – zökkentette ki gondolataiból Siriust a lány hirtelen.

-        Kivel? – kérdezett vissza Sirius összezavarodva.

-        Azzal, akiről az előbb beszéltél. Hogyhogy az ilyen táncolás az egyetlen emléke, és az egyetlen öröksége?

-        A szülei meghaltak egy lavinaomláskor valahol Olaszországban – felelte Sirius szomorúan. – Nem voltak épp gazdagok, ezért anyagiakat szinte nem is hagyhattak rá. Az egyetlen élő rokona nevelte fel úgy-ahogy. És azért ez az egyetlen emléke a családjáról, mert ő is ott volt a balesetkor. Csakhogy ő túlélte az egészet, míg a szülei meghaltak. A sokktól, vagy a fejét ért ütéstől elvesztette az emlékeit. Tudta, kicsoda ő, hogy mi történt vele, hogy a nénikéje az egyetlen, aki a baleset után gondoskodhat róla… de minden gyerekkori emléke eltűnt, semmivé lett.

-        Nehéz lehetett neki – szólt együttérzően Wendy. – Tulajdonképpen a barátodról meséltél nekem ismét, Sirius?

-        Igen – felelte Sirius halkan, és belenézett a lány szemébe. – Ezért is vagyok fontos neki. A nénikéje túl elfoglalt, korábban sem tudott annyit törődni vele, mint kellett volna. De rám mindig mindenben számíthat. Mi… olyanok vagyunk, mint egy kétlábú szék. Ha egyikünk elmegy, a másik összeomlik. Lehet, hogy az én oldalamon van néhány tartalék lábacska, de… egy tartalék sosem ér fel az eredetivel.

-        Nem vagy te szerelmes ebbe a lányba, Sirius? – kérdezte Wendy különös hangon.

Sirius önkéntelenül nevetni kezdett, és szorosabban magához ölelte Wendyt.

-        Mivel szerelmi tüneteket nem észleltem soha magamon vele kapcsolatban, teljes bizonyossággal bevallhatom, hogy nem – kuncogta. – Egyszer, a legutóbbi találkozásunkkor épp szóba hoztam én is ezt. Ő azt mondta: „Ha nem vagyok itt, álmatlanságban szenvedsz, folyton rám gondolsz, és azt kívánod, bár velem lehetnél?” Mire én némi gondolkodás után bevallottam neki, hogy nagyon jól alszom, ritkán jut eszembe, de valóban szeretnék kicsit többet vele lenni. Erre ő analizálta a választ és a kérdést, és kijelentette, hogy a mágnes a hibás mindenért, és mi valójában ki nem állhatjuk egymást.

-        Eddig azt mondtad, barátok vagytok, most meg… mi köze hozzátok egy mágnesnek? – kérdezte Wendy megrökönyödve.

-        Tudod, annyi év után próbáltunk valami vicceset találni az átkunkban, ezért merő tréfából elneveztük mágnesnek. Mert a hatása is hasonló.

-        Ezen mit értesz?

-        Tudod, Sheph és én… amikor együtt vagyunk… szóval bármelyik pillanatban elkezdhet hatni a bűbáj, és olyankor összetapadunk, mintha a mágnes ellentétes pólusai lennénk – magyarázta Sirius tűnődve. - És… tulajdonképpen, amikor nyugi van, akkor is olyan… különleges a kapcsolat köztünk. Nem tudom pontosan elmagyarázni ezt, mert… ő és én az első perctől fogva egy hullámhosszon voltunk. Amikor először találkoztam vele, anélkül mondtam el neki a legszemélyesebb gondolataimat és érzéseimet, hogy akár a nevét tudtam volna. Ő pedig, ahogy észrevette rajtam, hogy valami baj van, azonnal segített. Fél napig feltartottam a bajaimmal, és csak utána mutatkoztunk be egymásnak. Talán amiatt lehet ez az egész, mert szinte csak annyi különbség van köztünk, hogy ő nő, én meg férfi. Az örökölt képességeink megegyeznek, ha… ha szükségünk van egymásra, elég kicsit többet gondolnom rá, vagy neki rám, és megérezzük, szinte halljuk a másikat, bárhol legyünk is földrajzilag. És tulajdonképpen ezért kényszerülünk arra, hogy szeretkezzünk. Mert azonosak a képességeink. Ez az alapja a bűbáj életre kelésének. Az azonosság.

-        Nem lehet, hogy Hope-ot véletlenül elcserélték a kórházban a születésetekkor, és valójában a rejtélyes barátod az ikertestvéred? Ikrek között szokott ilyesféle kapcsolat lenni.

-        Én kétszeresen iker vagyok, kicsi Wendy. Van Hope, aki a fizikai ikertestvérem, és van Sheph, aki… tulajdonképpen a lelki és képességbeli ikertestvérem – kuncogta Sirius.

-        De el vagy kényeztetve, osztályvezető úr! – csipkelődött Wendy szélesen mosolyogva.

-        Ha megszabadulhatnék a bűbájtól, és ezáltal megtarthatnám Sheph barátságát, inkább feláldoznám minden képességemet – mormolta Sirius keserűen. – Gyűlölöm a bűbájt, ami rajtam és rajta ül. Ha valaki olvas erről az átokról, egyből azt gondolja, milyen szerencsétlen is ő, hogy nem az áldozata.  Ha csak egy napig lenne bárki a helyzetünkben, egyből megváltoztatná a véleményét!

-        Szerintem a lehető legegyszerűbb dolog használna ellene. Talán olyan egyszerű és nyilvánvaló, hogy épp azért nem gondoltok rá – jegyezte meg Wendy, és Sirius vállára hajtotta a fejét.

-        Sirius! Sirius! Úgy reménykedtem, hogy csakugyan itt talállak majd! – szólította meg Siriust valaki hirtelen.

Sirius abbahagyta egy pillanatra a táncot, és a beszélő felé fordult. Lizy Warwick volt az, de legutóbbi találkozásuk óta nagyon megváltozott. Sokkal… kerekebbnek tűnt.

-        Liz? Mit… mit keresel itt, és… mit akarsz mondani nekem? Valami… mi történt veled tulajdonképpen? – faggatózott Sirius összezavarodva.

-        Te vagy az utolsó reményem, Sirius! – mondta a lány megragadva Sirius kezét. – Beszélhetnénk valamikor?

-        Nagyon sürgős? Mert ha nem annyira, akkor bejöhetnél valamikor az irodámba. Ott nyugodtabban meg tudnánk beszélni mindent, mint itt. Megfelel?

-        Persze, én is jobbnak látom, ha ezt négyszemközt intézzük el – mondta a lány, láthatóan remegve a feszültségtől, vagy az idegességtől. – Akkor én hagylak is tovább táncolni az alkalmi barátnőddel, viszlát a napokban! – búcsúzott el közelebb hajolva Siriushoz a lány, és váratlanul hosszan megcsókolta a száján.

A lány gömbölyödő hasa hozzáért Sirius karjához. Ez Sirius számára nyilvánvalóvá tette a lány különösen nagy testi átalakulásának okát.

Még mielőtt Sirius felocsúdhatott volna többszörös meglepődéséből, Lizy Warwick már el is viharzott.

-        Terhes? – mondta ki halkan észrevételét Sirius teljesen döbbenten. – Te jó ég, Liz!

-        Mi az, mégsem olyan hatásos a trükköd, mint gondoltad? – ironizált Wendy kissé sápadtan.

-        Soha nem voltam Lizyvel – vallotta be Sirius, és beletúrt a hajába, majd Wendyvel elhagyták egy időre a táncteret. – De mégis mit akarhat tőlem? Majdnem két éve, hogy utoljára találkoztunk! – töprengett nyugtalanul Sirius.

-        Talán pénzre van szüksége – találgatta Wendy.

-        Nem, valami mást akar, de… nem tudok rájönni, mit.

-        Menj, keresd meg őt, aztán hazamehetünk, és egy időre lemegyek sétálni, hogy beszélhessetek – ajánlotta a lány.

-        Elviekben szórakozni jöttünk, kicsim, és Lizy sosem maradt volna ilyen állapotban itt. Már elment valószínűleg – mosolygott rá Sirius Wendyre. - Mindig is túl nagy jelentőséget tulajdonított a megjelenésének.

-        Vigyázz, veszély közelít! – figyelmeztette hirtelen a lány Siriust, lehalkítva a hangját.

-        A monogramja DM, kicsim? – nevetett fel Sirius, és összefűzte ujjait a lányéval. – Akkor vesd be magad! Még sosem láttalak szót váltani a mostohahugicáddal.

-        Fogd be a szád! – sziszegte idegesen körülpillantva Wendy.

-        Inkább menjünk ki a kertbe! – vetette fel Sirius elmosolyodva.

-        Jó, csak tűnjünk már innen! Nem bírom látni azt a libát! Idegesít! – hadarta Wendy, és elkezdte a terasz felé húzni Siriust.

Sirius csak kuncogott. Aztán átölelte az előtte lépkedő lány derekát, és egy pillanatra megállította, hogy megpuszilhassa a nyakán.

-        Hagyd ezt abba, Sirius! – motyogta Wendy elvörösödve.

-        A kedvesem vagy, Miss Wendy Richards, és egy puszi csak bevezető a jelenlévők szerint. Mindenki azt akarja látni, hogy megcsókollak, úgyhogy a helyedben én nem háborognék egy apró puszi miatt! – kuncogta Sirius, és továbbra is átölelve a lány derekát elkezdte kifelé tuszkolni.

-        Engedj már el! – tiltakozott nevetve Wendy. – Teljesen ütődött vagy, Sirius Black!

-        Nincs kedvem elengedni téged – ellenkezett Sirius kuncogva.

Mielőtt kiértek volna a kertbe, Sirius meglátta a testvérét. És Hope is észrevette kettőjüket.

-        Hello, botrányhősök! – lépett oda hozzájuk az aranyszín estélyibe bújt lány vigyorogva.

-        Mi bajod van? – kérdezett vissza Sirius nevetve.

-        Hallottam a fenomenális belépőtökről, és láttalak is kettőtöket távolról. Mit mondtál a házigazdáinknak, bátyus? Miután leléptetek a bejárattól, veszekedni kezdtek, mégha nem is túl hangosan. Az utánatok érkezetteket meg olyan elmeállapotban fogadták, mintha nem is lennének maguknál! Folyton eltévesztették a neveket, legalábbis a miniszter úr. Az egyik nőt a férje nevén üdvözölte, a nő lányát meg a fiának nevezte! – jelentette ki Hope kuncogva. – Mrs. Marlow nem győzött elnézést kérni a vendégektől.

-        Ennyire felzaklatta az az apró utalás? – vigyorodott el Sirius diadalittasan, és magához húzta Wendyt közben. – Úgy kell neki! Lesz még jobban is megrémülve! Ez még csak egy kis bevezető volt.

-        Bevezető? Mibe? – érdeklődött Hope homlokráncolva.

-        Nem a te ügyed, hugi! – vigyorgott testvérére Sirius. – Hol hagytad a lovagod?

-        Ott maradt valahol hátul – vont vállat Hope. – Találkoztál Lizyvel, Sir? Nagyon zaklatottnak láttam. Nemrég hagyta faképnél a pasija, amennyire tudom. Nehéz három hónapja lesz! Nem elég, hogy ki kell hordania a babáját, még a barátja sem akarta elvenni. Úgy hallottam, már tervezték a ceremóniát, hogy a szülés előtt összeházasodjanak, erre a srác az utolsó percben meggondolta magát, és lelépett valami másik nővel.

-        Találkoztunk vele néhány perce. Mondta, hogy szeretne beszélni velem, de nem mondta meg, miről. Jól kifogta szegény lány! Egyedül maradt a babával, és épp a legnehezebb időszakra?

folytköv!