Titok-kirakó

Alig fél óra múlva már Sirius lakása előtt álltak.

-        Hamarabb is felajánlhattam volna, hogy költözz ide – jegyezte meg Sirius nevetve. – Már aludtál nálam. Egyébként olyankor ki foglalkozik az állataiddal, ha nem vagy otthon?

-        Megvannak ők magukban. Minden este kitettem az ételüket, így akkor ehettek, amikor akartak, és ha későn mentem, akkor sem voltak éhesek.

-        Ó, micsoda előrelátás! – ironizált Sirius, miközben visszaváltoztatta a dobozokat a rendes méretükre. – Csak annyi kikötésem lenne, hogy nem akarok kutyaugatásra ébredni, vagy arra, hogy a gebéid rajtam élesítik a körmeiket. Az ágy a tiéd, a szekrényemben akad hely a ruháidnak. És mostantól hazajövünk, mikor sok a munkánk. Nem kockáztatom meg, hogy az állataid kárt tegyenek valamiben.

-        Én elalszom a kanapén is, nem kell…

-        Azt mondtam, tiéd az ágy! Ne ellenkezz már folyton! Anyám a fejembe verte, hogy egy nővel mindig udvariasnak kell lenni. És ez azt jelenti, hogy átadom a helyem.

-        És honnan tudná meg a mamád, hogy én alszom a kanapédon, nem pedig te? – kérdezte Wendy vigyorogva. – Nem tart sokáig ez az egész, ő pedig, gondolom, nem sűrűn jön el hozzád. Csak akkor tudja meg, ha te elmondod neki. Én megígérem, hogy hallgatok róla. De akkor sem fogok az ágyadban aludni.

-        Választhatsz: vagy az ágyamban alszol, én pedig a kanapén, vagy mindketten az ágyban. Nos? – ajánlott alkut Sirius magabiztosan vigyorogva.

-        Utállak ilyenkor! – morogta Wendy bosszúsan. – Jól van, alszom az ágyban. De ne merj próbálkozni semmivel, megértetted? – vetett figyelmeztető pillantást Siriusra.

-        Én nem szoktam próbálkozni – vetette ellen Sirius ártatlan arccal. – Ha tudom, hogy semmi esélyem, akkor nem gyötröm magam hiába.

-        Na persze, el is higgyem? – gúnyolódott a lány. – Egy olyan, mint te, nem fog kihagyni egy alkalmat sem. Túlságosan el voltál kényeztetve. Minden féleszű tyúk egy kedves szóra hanyatt dobta magát. Én azonban nem fogok a karjaidba omlani, ha rimánkodsz érte, akkor sem! Úgyhogy jobb, ha meg se próbálod.

-        Ó, Miss Richards, eszemben sincs megpróbálni semmit – jelentette ki Sirius éneklő hangon. – A próbaidőszak már rég lejárt. Most már élesben megy minden.

-        Mi?! – háborodott fel Wendy.

-        Reggel egyértelműen jelezted felém, hogy vevő vagy a dologra, tehát nem kell célozgatásokkal töltenem az időt – mondta Sirius kuncogva. - Nem kell rimánkodnom azért, hogy a karjaimba omolj, ahogy voltál szíves megjegyezni. Már anélkül is megteszed.

-        Én nem jeleztem semmi… - kezdett tiltakozni Wendy hatalmasra tágult szemekkel, levegő után kapkodva. – Ha hozzám mersz érni akár egy ujjal is, Sirius Black, fellármázom az egész házat, és… és… rád uszítom a macskáimat! És különben is, reggel kaptál tőlem egy pofont, tehát ha neked ez nem elég nyilvánvaló visszautasítás, akkor érzékenyebb pontokon is megrúghatlak, hogy felfogd!

-        Az lehet, hogy megütöttél, miután felébredtél, viszont előtte egyértelműen felkínáltad magad, és mint tudjuk, álmában és részegen a legőszintébb az ember! – mondta Sirius nevetve, miközben védekezésképp maga elé tartotta a karjait, hogy kivédje a lány ütéseit.

-        Nem tettem… semmi… ilyesmit, te… mániákus… beképzelt… fennhéjázó… aljas… gazember! Ne merészelj hazudni!

-        Kikérem magamnak! – ellenkezett Sirius nevetve és tovább védekezve. – Alig értem hozzád, és te máris sóhajtozni kezdtél, libabőrös lettél és egyértelműen fel voltál izgulva! Ha kicsit később térsz magadhoz, meg is csókoltál volna teljesen magadtól!

-        Az csak amiatt a bűbáj vagy bájital, vagy átok miatt lehetett, amit valaki ránk küldött! Egyáltalán nem érdekelsz!

-        Tudom, amit tudok, kedves Wendy Richards, és hiába tagadod le! – nevetett Sirius, és lefogta a lány kezeit. – Épp elég nővel voltam már ahhoz, hogy észrevegyem, ha valaki izgalmi állapotba kerül, és te abban voltál, ez nem is kérdés!

-        Felfújt hólyag! – sziszegte pipacsvörösen a lány, és igyekezett kiszabadítani a kezeit.

Sirius nem akarta elengedni a lányt, de észrevette, hogy a két Sirius-szomjas macska villogó szemekkel elkezd feléjük közelíteni, úgyhogy meg kellett tennie.

-        Jól van, cicák, békén hagyom a gazdátokat, ne merjetek rámtámadni – szólt oda az állatoknak nevetve.

-        Azt hiszem, megtaláltam Sirius Black ellenszerét – jegyezte meg Wendy kárörvendően vigyorogva, és felvette a karjaiba mind a két macskát.

-        Ha bármit tenni akartam volna, meg is tettem volna, Miss Richards – jegyezte meg Sirius vigyorogva.

Hirtelen, ezen a napon immár másodszor, megszólalt a csengő. Sirius kuncogva, de kissé meglepetten ajtót nyitott, miközben Wendy igyekezett olyan helyre varázsolni a dobozait, ahol nem lesznek útban. Sunny állt az ajtóban.

-        Mama? – kérdezte Sirius döbbenten. – Mit keresel te itt? És miért csengettél?

-        Szervusz, kisfiam. Az a gondnok, vagy mi itt ólálkodott, úgyhogy nem varázsolhattam, a kulcsom pedig… elhánytam valamerre.

-        Ó, igen, elhánytad, igaz? – ismételte meg Sirius fennhangon, miközben anyja belépett. – És micsoda véletlen, hogy Wendy találta meg, nem? Nem lehetséges, hogy direkt hánytad el úgy, hogy az ő kezében landoljon, mama?

-        Miért van itt ekkora felfor… - kérdezte homlokráncolva anyja, ahogy körülpillantott a szobában, felelet nélkül hagyva Siriust.

-        Ó, Mrs. Black, jó reggelt! – szólalt meg Wendy hirtelen, miután kilépett a fürdőszobából. – Azonnal elteszem a dobozaimat, csak előtte még szerettem volna gondoskodni az állataimról. Sirius, ma egész nap lógni akarsz a minisztériumból, vagy csak félsz engem itthagyni a lakásban?

-        Ha félnék is itthagyni téged, kicsi Wendy, akkor nem tőled tartanék, hanem a két gebédtől, meg talán a minikutyától – felelte Sirius nevetve. – Egyébként meg nincs sürgős dolgom, tudtommal, a papírokból meg amúgy is elegem van. Az igazgatókkal való megbeszélésen meg már túlvagyunk.

-        Valamelyikőtök elmagyarázná, miről beszéltek? – szólalt meg Sunny összezavarodva. – Milyen minikutyáról és gebékről beszélsz, fiam?

-        Az a helyzet, mama, hogy Wendy elvesztette a lakását, ezért befogadtam néhány napra, amíg újat nem talál. És a kisasszonynak van három háziállata, amiből az egyik egy miniatűr kutya, a neve Puppy, és irtó félénk. A másik kettő pedig a kutyus testőre, egyébként mindkettő macska, és rám támadtak a semmiért, ezért ki nem állhatom őket. Ők a gebék – magyarázta Sirius vihogva.

-        Jegyezd meg végre, hogy Puppy egy chihuahua, Pán Péter és Hook kapitány pedig két aranyos, szelíd cica! – háborodott fel Wendy, és közelebb lépett Siriushoz, hogy megüsse.

-        Ha szelídek, azt nem vettem észre, mivel mindkettő összekarmolt, hölgyem! – gúnyolódott Sirius vihogva, és elhátrált a lány kezei elől.

-        Kislányom, ne akard megütni a fiamat – jegyezte meg nevetve Sunny. – Képzett auror, és ha elkezd védekezni a tanult dolgaival, te jársz rosszul, azt hiszem.

-        Jó, Mrs. Black, akkor hozom a cicáimat! – felelte Wendy kárörvendő mosollyal, és elindult a konyha felé. – Ők valóban hatásosabbak. A fia retteg tőlük, legyen akármilyen aurori képzettsége!

-        Ne merd megint idehozni őket! – kiáltott fel Sirius rémülten, és utánakapott a lány karjának.

-        Nem arról a három állatról van szó, amik itt dörgölőznek a lábamhoz? – kérdezte Sunny mosolyogva, és leguggolt, hogy megsimogassa a kutyát és a macskákat, amelyek körbevették.

-        Nagyon furán viselkednek – jegyezte meg Wendy homlokráncolva. – Soha nem mentek még oda senkihez, akit nem ismertek. Főleg Puppy nem.

-        Az én mamám lenyűgöző személyiség, úgyhogy emiatt lehet, azt hiszem – szólalt meg Sirius nevetve. – Még az állataidat is képes elvarázsolni a puszta ittlétével. Az állatokról jut eszembe, hogy el kell látnom a karmolásaimat, mielőtt még elfertőződnek. Nézd meg, mama! – mutatta meg anyjának összekarmolt kézfejét. – Bizonyítani is tudom, milyen veszedelmesek a gebék!

-        Gondolom, rosszban törted a fejed, kicsim, ők pedig igyekeztek megóvni a gazdájukat, nem?

-        Csak Puppyt akarta megfogni, Mrs. Black – szólalt meg Wendy kicsit elpirulva. – Semmi mást.

-        Miért, azt hiszed, lányom, én másra gondoltam? – kérdezte Sunny titokzatosan mosolyogva.

-        Túl sokáig hagytam, hogy Hope a közeledben legyen, mama – jegyezte meg Sirius rosszallóan. – Tisztára kezdesz hasonlítani rá! Érzem a hatását rajtad.

-        Ne bántsd folyton az ikertestvéredet, kicsim! – rótta meg anyja Siriust. – Mutasd azt a karmolást, hagy lássam el!

Előhúzta varázspálcáját, és pár pillanat alatt minden seb összeforrt.

-        Még mindig nem válaszoltál, mama – jelentette ki Sirius ezután. – Szeretném tudni, miért jöttél, és még inkább, hogy miért adtál kulcsot Wendynek tegnap a lakásomhoz.

-        Olyan depressziós voltál, kicsim, hogy ha Miss Marlow nem lép színre, ma csak feküdnél az ágyadban, és nem akarnál se dolgozni, se enni, se inni, amíg nem létfontosságú. Ezért megkértem Miss Richardsot, hogy ha valóban ez történne, akkor térítsen magadhoz két napon belül. És most azért jöttem, mert szükségem lenne az egyik edényre, ami nálad maradt. Nem tudtam, hogy itthon leszel. A csengőt is csak azért használtam, mert a gondnok furcsállta volna, ha kulcs nélkül bejutok egy zárt ajtójú lakásba, és még csak nem is csengetek be előtte. Bár hallottalak titeket beszélgetni, úgyhogy nem is volt olyan nagy dolog, hogy be kellett csengetnem. Egyébként miért vagytok itthon?

-        Mondtam már, hogy Wendy elvesztette a lakását. Most költözködtünk. Csak egy fél órája vagyunk itt. Előtte már bementünk a minisztériumba. Egyébként, Wendy drágám, most láthatod, mi lett volna, ha anya kicsit korábban jön, te korábban veszted el a lakásod, és nem egyeztél volna bele abba, amibe beleegyeztél – fordult a lányhoz Sirius, a kanapé-ágy vitára utalva.

-        Csakhogy a mamád akkor sem látogat ide minden nap, főképp nem késő este vagy reggel, úgyhogy biztos nem tudta volna meg, ha nem viselkedsz udvariasan, ahogy tanultad, Sirius drágám – gúnyolódott a lány, miközben simogatta a kezében tartott Puppyt.

-        Abban te ne legyél biztos! – vágott vissza Sirius. – Ha ő meg akar tudni valamit, azt meg is tudja.

-        Gondolom, most a kanapé-ágy témáról beszélgettek ezen a szép kódolt nyelven – szólalt meg Sunny is mosolyogva, mire a másik kettő csak döbbenten pislogott a boszorkányra.

-        Tessék, ahogy mondtam! – mutatott anyjára Sirius. – Ha ez a nő meg akar tudni valamit, akkor meg is tudja! Szinte képtelenség titkolózni előtte! Mégha néha sikerül is.

-        Mikor sikerült, kicsim? – kapott Sirius szavain az asszony érdeklődve.

-        Nem fogom elmondani, anya, mert akkor lebuktatnám magam, amit nem akarok – vágta ki magát szorult helyzetéből Sirius kissé elvörösödve.

Az egyetlen nagyobb dolog, amit mindeddig sikerült eltitkolnia az anyja elől, az a Pershephonéval való kapcsolata, az átok, ami miatt meg kell tennie dolgokat, és az, hogy hallotta, amint anyja megfogadja, hogy amint eljön az idő, apja után fog menni. És ez az idő csupán eltolódott kissé Jamie megszületésével, de korántsem lett elfelejtve.

-        Jobb lett volna, Sirius, ha azt a rövid mondatot nem teszed hozzá – jegyezte meg Wendy kárörvendően. – Szerintem mostantól nagyítóval fogja a mamád követni minden lépésedet, hogy rájöhessen, mit titkoltál el előle.

-        Megteheti, de biztos nem jut vele semmire. Olyasmit sikerült eddig titkolnom, amire rendkívül nehezen jöhet rá. Legalábbis belátható időn belül biztosan nem. Szóval, anya, szerintem ne is próbálj nyomozni – fordult anyjához elmosolyodva.

Ha anyja fényt akart volna deríteni Sirius Pershephonéval való kapcsolatára, ahhoz arra lett volna szükség, hogy a nő Sirius közelében legyen. Amire mostanában nem lesz példa, hacsak nem történik valami, amit Sirius feltétlenül meg akar beszélni barátjával.

-        A feltételezést kikérem magamnak, kicsim. Én nem kémkedek senki után. Csak figyelek, és összerakom a darabkákat – jelentette ki az asszony elmosolyodva.

-        Nők! – sóhajtott fel Sirius fejcsóválva, mire anyja és a lány nevetni kezdett. – Kirakózzatok mindketten más titkaival, ne az enyéimmel! Én most kettesben hagylak titeket pár percre, mert van még egy szép véres gebekarmolás a lábamon – folytatta Sirius a beszédet, és elindult a fürdőszoba felé. – De nem ajánlom, hogy kipletykáljatok a hátam mögött, mert én is karmolászhatok, de az halálos lesz!

-        Milyen karmolászásról beszél? – hallotta meg anyja értetlen hangját kicsivel később, de Wendy válaszát már nem hallotta.

Sirius levetkőzött, és megszemlélte a karmolást a lábán. Szép, hosszú vörös csíkok futottak végig a combja közepétől a térde feletti részig. Vért nem látott szerencsére. Kezébe vette varázspálcáját, és elvégezte ugyanazt a varázslatot, mint amit anyja hajtott végre néhány perce. Aztán visszaöltözött, és kilépett a mosdóhelyiségből.

Anyja a kanapén ült, ölében ott szundítottak a macskák, míg Wendy kezében a kiskutya lapult. Épp valami ruháról és valami színösszeállításról beszélgettek. Aztán észrevették Siriust.

-        Fiam, mutasd magad! – szólalt meg anyja hirtelen, és várakozón fiára pillantott.

Sirius homlokráncolva nézett a két nőre. Még mielőtt megkérdezhette volna anyját, hogy mit mutasson, Wendy magyarázkodni kezdett.

-        Lehet, hogy nem kellett volna, de elmondtam édesanyádnak, hogy él benned egy hatalmas fekete párduc. Ezt szeretné látni.

Sirius felnevetett, aztán kicsit kuncogva, de belefogott az átváltozásba, és néhány pillanat múlva a párduc megjelent a helyén. Fejét felszegve állt pár percig, aztán odasétált anyjához.

A két kismacska időközben felébredt, és hatalmas szemekkel szemlélték a párducot. Sirius felemelte a mancsát, és óvatosan megbökte a macskákat. A cirmos elterült Sunny ölében, és dorombolni kezdett, a fekete kismacska egy rövid ideig sziszegve kapálózott a mancsával a párduc felé, aztán leugrott a boszorkány öléből, támadóállást vett fel, és a párducra meredt.

A párduc ránézett a harcias vakarcsra, aztán fenyegetően rámordult. A másik cica is, csakúgy, mint a fekete, riadtan elinalt az ágy alá.

Sirius végül visszaváltozott, és szinte azonnal nevetni kezdett.

-        Ezekkel se lesz több gondom, azt hiszem. Wendy drágám, szerezned kell új testőröket – fordult vigyorogva a lány felé, és feltápászkodott a földről. – Anya, mit szólsz?

-        Illik hozzád – jelentette ki a boszorkány komoly hangon. - Veszélyes, erős, gyors… és mindig győz. Bár Nagy-Britanniában nem őshonos állat, legjobb tudomásom szerint. És ha egyszer kimennél párducként az utcára, halálra rémítenél mindenkit.

-        Nem szokásom a nyilvános szereplés – jelentette ki Sirius vigyorogva és nagyot nyújtózva.

-        Gondolom, a miniszter úr ismét megrendezi a szokásos estélyt – tért át más témára anyja. – Kit viszel?

-        Ha Wendy nem jön velem, akkor senkit. Veletek nem jelenhetek meg megint. Nem illene az imázsomhoz, ha kétszer ugyanazzal a nővel jelennék meg – szólt nevetve Sirius, és beletúrt a hajába. – Beszerezted már a ruhádat, kicsi Wendy, vagy a szokásos ruhákban jössz? – pillantott kihívóan a lányra Sirius. – Szeretnék hozzád öltözni. Ha te elegánsan jössz, akkor én is. Ha nem, akkor megpróbálok én is valami… lazább viseletet.

-        Mit értesz te laza viselet alatt? – érdeklődött homlokráncolva Sunny.

-        Mondjuk egy kopott farmer, egy lestrapált ing, meg valami agyonhasznált pulóver – felelte Sirius nevetve. – Mindenki oda lesz értünk!

-        Ó, és a te öltözékedet látva mindenki azon fog töprengeni, hogy ők minek öltöztek ki, ha te meg mersz olyan cuccokban jelenni egy fontos hivatali rendezvényen, ugye? – ironizált Wendy. – Nem mernél úgy megjelenni!

-        A fiam bármire képes, ha van oka megtenni, lányom – vetette közbe Sunny elmosolyodva. – Neki még ez is csak szórakozást jelentene. Ha röhöghet a többieken, azt nagyon élvezi. És ha valóban szakadt ruhákban fog elmenni, akkor nem ő fogja kényelmetlenül érezni magát a többi elegáns ember között, hanem a többi varázsló mellette. A nők ezentúl még inkább meg akarják majd kaparintani, a férfiak meg igyekeznek majd utánozni Siriust. És akkor elszabadul a pokol, a miniszter úr legnagyobb meghökkenésére. A következő estélyen mindenki szakadt ruhákban igyekszik majd megjelenni, semmibe véve a szabályokat. És ha történetesen a fiam akkor kiöltözik, mindenki átkozni fogja a saját butaságát, amiért nem öltöztek fel rendesen, ahogy ő. Egymagában képes káoszt okozni.

-        Ó, talán valami divatdiktátorrá váltam a tudtom nélkül? – kuncogta Sirius anyja szavait hallva. – Honnan veszed, hogy minden minisztériumi ember le akar majd utánozni? Szerintem inkább sutyorogni kezdenek, amint megjelenek, és azt hiszik majd, hogy megőrültem!

-        A húgod legújabb barátja az osztályodon dolgozik, kicsim, és úgy beszél rólad Hope szerint, mint egy istenről – válaszolta az asszony sóhajtva. - Azonkívül Jamie egyik barátjának az édesapja is minisztériumi ember, és Jamie azt mesélte, a varázsló azt mondta neki, hogy sajnálja, hogy nem jelöltetted magad miniszternek a legutóbb. Szerinte a korod ellenére hatalmasabb vagy, mint bármelyik korábbi miniszter. A legtöbben szinte félnek kimondani a neved, ugyanúgy, ahogy Voldemortnak. És sokan gondolkodás nélkül követnék minden parancsodat. Ez neked nem elég ahhoz, hogy utánozni kezdjenek, ha valami szokatlant teszel?

-        Nem vagyok semmivel sem hatalmasabb, mint mások, mama – jelentette ki elkomolyodva Sirius. – Csak teszem a dolgom, semmi mást. A tudásomért megküzdöttem, a beosztásomért szintúgy. Bárki utánam tudja csinálni, ha akarja. És nem leszek második Voldemort. Eszemben sincs kegyetlenkedni, de még túl sok hatalmat magamhoz ragadni sem. Miniszterré is csak azért leszek néhány év múlva, hogy apát tisztázzam. Aztán lemondok, és mindenki azt csinál majd a miniszteri címmel, amit akar. Azt nevezik ki helyettem, akit akarnak, mert engem nem fog tovább izgatni.

-        Nem kell magadhoz ragadnod a hatalmat, fiam, mert az már a tiéd – jelentette ki a boszorkány. - Azóta, hogy az előző miniszterünk lemondott, te vagy az utóda. Még ha nem is kaptad meg a miniszteri széket. Mr. Marlow csak egy báb, semmi több. Ezt te magad is tudod.

-        Ne próbálja meggyőzni Siriust arról, hogy mekkora hatalma van, Mrs. Black – vetette közbe Wendy halkan. – Úgysem fogja elismerni addig, amíg ő nem akarja. Ha szükség van arra, hogy meggyőzzön valakit valamiről, akkor él vele, de ha elfogadja a másik álláspontját, akkor képes alávetni magát mások döntésének. Ha olyan ellenféllel kerül szembe, akit egyenrangúnak tarthat, akkor nem fog mindenáron fölébe kerülni. Csak akkor, ha Mr. Marlow-hoz hasonló típusú emberek kerülnek az útjába, akik látszólag nagyok, valójában azonban messze gyengébbek, mint ő.

-        Miért misterezed azt az embert, aki elhagyott téged, Wendy? – kérdezte Sirius, a lányra szegezve a pillantását. - Nem érdemli meg. Arra sem érdemes, hogy pillantásra méltasd. Ha megpróbált ártani neked, ha nem képes értékelni azt, hogy ki vagy, hogy mire vagy képes, akkor az lenne a legjobb, ha egyszerűen szembeköpnéd. Nem érdemel sem jobbat, sem mást.

-        Mi… mi… miről beszélsz? – dadogta a lány elsápadva.

-        Az apádról, kicsi Wendy – jelentette ki Sirius halkan. - Vagy mondjam inkább azt, hogy Wendy Marlow?

-        Richards! Nem Marlow! – sziszegte Wendy dühösen, de láthatóan idegessé válva.

-        De igen, Marlow – mondta Sirius, majd megvetőbben folytatta. De ez a hangnem korántsem a lánynak szólt. Hanem az apjának. - Vagy nem a miniszterünk az a gyáva féreg, aki elhagyta terhesen a mamádat? Nem az a szemét az, aki inkább a törvényes, de ostoba lányát ültette mellém, ahelyett, hogy téged engedett volna oda, akit a tudásod alapján megillet a hely? Nem az az aljas gazember az, aki képes lett volna azért kirúgni téged, hogy ne derülhessen fény a kis titkára, és hogy ezzel is megmutassa neked, szerinte hol a helyed? Nem ő intézte úgy, hogy alantasabb munkát végezz, mint ami a végzettséged révén megillet? Nem miatta kellett egy árvaházban felnőnöd? Te is tudod, hogy nem érdemel megbocsátást tőled. Ő az apád, Wendy. Az a mocsok az. Akit úgy hívnak, hogy Emerald Marlow!

-        Ho… hogyan…? Honnan…? - hebegte Wendy rémülten.

-        Ez mind lényegtelen, Wendy – mondta Sirius halkan. - Az a lényeg, hogy tudom. És hogy a drága Emerald ezzel a tettével a saját halálos ítéletét írta alá. Mert meg fog fizetni mindenért. Minden percért, minden gazságért, minden tettéért, amit ellened követett el.

-        Azt tedd hozzá, kisfiam, hogy te Wendy Richardsként ismerted meg őt, és számodra az is marad – szólalt meg hirtelen Sunny is, halvány mosollyal az arcán. – Azok után, amit a miniszterről és a családjáról mondtál, jobb lenne megnyugtatnod a barátnődet. Még azt hiheti szegény, hogy ezentúl őt is utálni fogod, ahogy a másik lányt és a minisztert.

-        Wendy kakukktojás a családban, szóval nem érdekel, hogy mi a neve, amíg valóban nem válik olyanná, mint a többi. De ennek kicsi a valószínűsége. Wendy Richards sosem fog Wendy Marlow-vá válni. Legjobb tudomásom szerint az én véleményemet osztja a megítélésükben, és el kell áruljam, a mi véleményünk a valós, nem az, amit ők igyekeznek elhitetni az emberekkel.

-        Hogy jöttél rá? – kérdezte a lány szinte már kétségbeesetten. – Én soha nem mondtam semmit, amiből… alig beszéltem róla neked! Még a gondolatától is rosszul vagyok, eszemben sem volt a kelleténél több szót vesztegetni arra az alakra, ha szóba hoztad, te mégis…

-        Titeket idézve: összeraktam a darabkákat – felelte Sirius halvány mosollyal. – Ma reggel mondtad el, hogy nős volt. Tudom, hány éves vagy. Tudok számolni. És láttam, hallottam, hogyan beszéltél és viselkedtél vele ma reggel. Ami mindent bizonyított, az azonban nem te voltál, hanem a miniszter úr. Voltak korábbi megjegyzései veled kapcsolatban, amiknek eddig nem láttam értelmét. És a viselkedése, amikor rólad beszélt valaki, vagy ha a közelébe kerültél, nos… saját magát buktatta le. Ja, egyébként azt elfelejtettem említeni, hogy zseni vagyok! – fejezte be végül kuncogva.

Wendy néhány pillanatig csak rosszallóan bámult Siriusra, aztán megcsóválta a fejét, felsóhajtott, és levetette magát a kanapéra.

-        Hülye, beképzelt barom vagy! – mondta végül.

-        Akkor hát, örülök, hogy találkoztunk, Wendy, ne felejtsd el, amit ajánlottam, én most megyek – állt fel Sunny a kanapéról, és az ajtóhoz lépett. – Már biztos szeretnétek visszamenni a minisztériumba. Hiszen megfertőztétek egymást. Munkamániások! – tette hozzá nevetve.

-        Mama, az edényt itt felejtetted – szólt az épp távozni akaró nő után Sirius vigyorogva.

-        Nem találtam itt, úgyhogy biztos otthon van, csak nem akadt a kezembe, mikor kerestem – mondta a boszorkány. - Hope el akarja hívni a barátját, és nekem kell főznöm.

-        Kivel jár? – érdeklődött Sirius homlokráncolva. – És mióta?

-        Lehet, hogy ezen kiakadsz, kicsim, de tulajdonképpen tegnap óta jár a fiúval. Este randiztak először. Amíg rád és a barátnődre vártunk a folyosón, addig az ikertestvéred hirtelen fogta magát, és odament egy sráchoz. Valószínűleg akkor beszéltek meg egy randit – felelte anyja nevetve.

-        Az a lány nem normális! – hördült fel Sirius fintorogva. – Máris haza akarja hozni azt a balféket? Nem engedheted neki! Amíg nem elég komoly a dolog, addig jobban tennék, ha nem nálunk találkoznának. Eszemben sincs megint kipenderíteni egy hódolót Hope szobájából, mint néhány éve, ha esetleg épp akkor látogatnék haza, mikor az az alak is ott van! Az az eset is épp elég kínos volt!

-        Miért vagy ennyire felháborodva a testvéred hódítási módszerein, Sirius drágám, mikor te még nála is rosszabb vagy? – vetette közbe Wendy gúnyosan. – Ha lenne olyan lány az osztályodon, aki megtetszik neked, két perc múlva már henteregnél vele, úgyhogy neked egy szavad sem lehet!

-        De igenis van! – vágott duzzogó arcot Sirius. – És egyáltalán nem vagyok olyan, mint amilyennek te próbálsz beállítani, Wendy Richards! Ha olyan lennék, akkor nem csak most szóltam volna, hogy minden élesben megy! És különben is… két perc sosem elég! – tette hozzá elvigyorodva, mire anyja felnevetett, Wendy pedig elvörösödött.

-        Csalódtam benned, kisfiam! – kuncogta anyja. – Apádnak két perc is elég volt bármire.

-        Veled, mama, elhiszem, hogy elég volt neki két perc – szólt Sirius ártatlan szemekkel. – De egy ismeretlen csajjal biztos kicsit tovább tartott volna még neki is.

-        És a főosztályon hol találsz te ismeretlen lányt, főnök úr? – szólalt meg Wendy ismét vigyorogva. – Még mielőtt megszólalnál, a munkatársnők egytől egyig rábólintanak bármire, és rohannak, hogy teljesítsék a kívánalmaidat. Vagy nem említettem még a fogadást, amit kötöttek néhányan?

-        Garantálhatom, hogy az nyer, aki melletted voksolt, kicsi Wendy. Nálad idegesítőbb, nagyszájúbb nőszemély biztos nem lehet egyik sem. És akármivel próbálnak megtörni engem, én nem adom be a derekam egykönnyen, ha nem akarom. Különben is foglalt lennék, vagy mi, és én monogám alkat vagyok – jelentette ki Sirius vigyorogva, végig a lányra szegezve pillantását.

-        Máris mekkorát hazudsz, főnök úr! – csóválta meg a fejét Wendy színpadiasan felsóhajtva. – Monogám? Te? Szerintem egy hármas az nem monogámia. Ha érted, mire célzok.

-        Ne légy rájuk féltékeny, édes, nekik már nincs esélyük – kuncogta Sirius, és odalépett a lányhoz. – És egy szóval sem mondtam, hogy akkor vagyok monogám, mikor lefektetek valakit. Tudod, Miss Richards, a monogámia itt kezdődik – fejezte be Sirius, és megfogva a lány kezét a szívére helyezte.

-        Az örök igazság! – jegyezte meg Sunny sóhajtva, és ismét az ajtóhoz lépett. – Nos, gyilkoljátok még egymást, gyerekek, nekem viszont mennem kell! Sziasztok!