-        Tudom, kit takar a Mézszőke Őzike név, és hogy már akkor is odavoltál érte, amikor nem is ismerted, és most még inkább belé vagy bolondulva, csak félsz, hogy túl gyorsnak fogja találni a tempót, és elveszíted! Csakhogy lehet, hogy tévedsz! Nem kell irtó lassúra váltanod, mert odavan érted, csak te nem mered észrevenni! És nem tudod, miken ment keresztül, de én igen! Még mielőtt megpróbálnád kiszedni belőlem, közlöm, hogy nem az én dolgom felvilágosítani erről! Most pedig, ha nem baj, én eltűnök! Majd este hazamegyek, ne várjatok!

-        Hope, maradj, és beszéljétek ezt meg, jó? – fogta karon Wendy a lányt, még mielőtt hoppanálhatott volna. – Lehet, hogy sok mindenben talán igazad van, de nem mindenben. Mindketten szeretnek téged. És ha azt mondtad a bátyádnak, hogy ő nem veszi észre, hogy az a lány viszontszereti, akkor jobb, ha tudod, te sem veszed észre, mennyire szeret téged a családod. Bezárkóztál előttük, ahogy a papád bezárkózott annak idején a barátai előtt. Sirius már rengetegszer elmondta, te sokkal jobban örökölted a papátok jellemét, mint ő. És néha teljesen úgy reagálsz dolgokra, ahogy ő tenné. Sirius csak halvány árnyalatokban üt a papád viselkedésére, mert ő tapasztalataim szerint édesanyátokra ütött.

-        Ahhoz képest, milyen néma voltál eddigi találkozásaink során, most elég meggyőzően tudsz beszélni – mosolyodott el keserűen Hope, és megtörölte az arcát egy zsebkendővel. – Úgy tűnik, a bátyám kezd belejönni a jellemformálásba.

-        Pedig nem is sejted, milyen nehéz eset ez a lány – mosolyodott el Sirius is megkönnyebbülten.

Már úgy tűnt, Hope nem olyan zaklatott, és lenyugvóban van.

Az viszont megdöbbentette Siriust, húga milyen sok dolgáról tud. Valóban nem gondolta volna némelyik ügyről, hogy Hope észrevette. Kicsit jobban szemügyre vette Wendyt is. A lány valóban szeretné őt, ahogy Hope állítja? Most úgy tűnt Sirius számára, mintha teljesen el lenne keseredve, és ezt nem egészen értette, miért.

-        Megvolt a rohamod erre a hónapra is – jegyezte meg Sunny halvány mosollyal. – Néha változtathatnál a témán, kicsim, mert kezd elegem lenni nekem is abból, hogy állandóan kételkedsz abban, hogy szeretlek. Ugyanúgy a gyermekem vagy, mint a fiúk. Ugyanúgy életet adtam neked, mint nekik, és ugyanolyan fontos vagy, mint ők. Lehet, hogy nem tudom eléggé kimutatni, de igenis szeretlek. És egyébként apádnak könnyű dolga volt veled, szívem, ugyanis világ életében odavolt a lányokért – kezdett tréfálkozni.

-        Nem, ez nem igaz, mama – ellenkezett Hope halkan. – Ő csak érted volt oda, senki másért. És ne haragudj azért, amit mondtam.

-        Na, mit hallok? – kuncogta Sunny. – Nekem apátok töredelmesen bevallotta, hogy nem én voltam az egyetlen szerelme, ugyanis találkozott egy édes, fekete hajú kislánnyal, aki levette a lábáról. Én azt hittem mindeddig, hogy rólad beszélt, kicsim. Szép dolog, hogy most jövök rá, hogy valóban volt rajtam kívül még valakije!

-        Mama, biztos, hogy jól emlékszel apa szavaira? – kezdett bele a szokásos csipkelődésbe Sirius. – A kis édes helyett véletlenül nem idegesítően nagyszájú hisztigépet mondott inkább?

-        Nem vagy vicces, tesó, ha-ha-ha! – fintorgott Hope. – Téged biztosan úgy kellett volna jellemezni apa előtt, mint például: Sirius, az önfejű bunkó!

-        Ezzel a lelkembe tapostál! – tettetett zokogást Sirius. – Wendy, védj meg! – fordult az ismét nagyon hallgató lányhoz.

-        Csak az igazat mondta, törődj bele, főnök úr! – felelte a lány gúnyolódva.

-        Ezért még megfizetsz! – vágott sértett arcot Sirius. – Holnap annyi munkád lesz, hogy levegőt venni sem lesz időd!

-        Bátyó, ezt újabban munkának hívják? – vigyorodott el Hope. – Szerintem érdemesebb lenne csóknak, de ti tudjátok…

-        A te szádat is betapaszthatom, de biztos nem csókokkal, hanem egy-két nyaklevessel! – vágott vissza Sirius. – Fejezd be végre a piszkos célozgatást, Hope!

-        Úgy tűnik, érdemesebb lesz nálunk ebédelni, mert a te lakásodban, Sirius, egy-kettőre egymás torkának fogtok ugrani az ikerhúgoddal – jelentette ki Sunny sóhajtva, és Sirius úgy látta, mintha hosszú pillantást vetett volna előtte Wendyre. – Gyere, Hope, ideje hoppanálnunk. Sirius és Wendy majd jönnek, ha végeztek. Akkor viszlát pár perc múlva, gyerekek! – búcsúzott el anyja, és egy pillanattal később csak Sirius és Wendy állt a korábbi helyén.

-        Sirius, én azt hiszem…

-        Bocs, amiért végig kellett…

Mindketten egyszerre szólaltak meg.

-        Csak elnézésedet akarom kérni, amiért megint egy családi perpatvart kellett végighallgatnod – kezdett ismét beszélni Sirius. – Hope-ra néha rájön a bolondóra, de mi már megszoktuk, és nem is vesszük komolyan. Ő… ő mindig féltékeny rám, akármit teszek. Ez amolyan ikrek közti versengés. Én is féltékeny vagyok rá néhány dolog miatt, meg ő is énrám, aztán kiordibáljuk magunkat, és vége. Nem kell komolyan venni.

-        Én viszont azt akartam mondani, hogy meggondoltam magam, és mégsem megyek veletek – szólalt meg halkan a lány, és lehajtotta a fejét. – Jobb lesz, ha kicsit előre dolgozom, és akkor holnap…

-        Mi a baj? – kérdezte Sirius elszomorodva, és felemelte a lány fejét, hogy a szemébe nézhessen. Wendy szinte azonnal elfordította a fejét, de Sirius látta, hogy könnyes a szeme. – Miért sírsz? Hiszen… hiszen Hope nem téged bántott, hanem engem és anyát, és…

-        Nem sírok! – szipogta Wendy.

-        Na persze, csak belerepült valami a szemedbe, ugye? – ironizált Sirius. – Tudhatnád, hogy nem hagylak békén addig, amíg el nem árulod, mi bajod van. Gyere, elhoppanálunk Roxmortsba, de nem hozzánk, hanem csak az utcára. Sétálunk egyet, és szépen elmondod nekem, mi ütött beléd ilyen hirtelen. És nem fogadok el ellenvetést!

Sirius szorosan megfogta a lány kezét, és végrehajtotta a varázslatot. Pár pillanattal később a roxmortsi főutcán álltak. Addigra Wendy már majdnem zokogott.

-        Most gyerünk, beszélj! – suttogta Sirius, és átkarolta a lány vállát.

Sirius hatalmas meglepetésére Wendy nem tiltakozott ellene, mint eddig, hanem átkarolta a nyakát, és hozzábújt.

-        Na, ekkora pálfordulást! – kezdett önkéntelenül kuncogni Sirius. – Beütötted a fejed, kicsi Wendy? Még soha nem öleltél át engem. Főleg nem önként.

-        Biztosan eltalált valami átok – mondta a lány könnyeit nyelve, és belefúrta a fejét Sirius vállába.

-        Hagyd abba végre a bőgést, jó? Nincs semmi baj, akármiért sírsz – suttogta Sirius, vigasztalóan simogatva a lány hátát. – Ha anyám meglát a vörös szemeiddel, én fogok kikapni. Azt fogja hinni, én bántottalak. Vagy tényleg miattam bőgsz? Mondd meg, és akkor megpróbálom jóvátenni, bár fogalmam sincs, mivel bánthattalak meg.

Wendy motyogott valamit, de Sirius nem hallotta tisztán.

Nem értette, hogy történhet meg már megint vele, mikor csak vigasztalni akarta a lányt, de kezdte egész más oldalról nézni a helyzetet. A karjaiban tarthatta azt a lányt, akit szeret, Wendy pedig úgy ölelte át őt, mint eddig soha. Úgy tűnt, már nem sír, de nem akart elhúzódni Siriustól, aminek Sirius örült ugyan, ugyanakkor furcsállta is.

Jobb ötlete nem lévén, bevetette a képességét, és koncentrált a lány érzéseire. Talán érezni fogja, mi baja van. Sok sikert nem remélt a módszertől, mert már észrevette, hogy nem minden helyzetben működik. Volt olyan, hogy egy volt barátnője rettenetesen szerelmes lett belé, ő viszont nem is érezte. Látni látta a szemeiben, de nem érezte a képességével. Talán az ilyen erős érzelem érzékelése már meghaladja a képességét. És az is furcsa volt, hogy néha automatikusan érzékelt mindent, néha viszont akarnia kellett, hogy érezze.

Csak szomorúságot érzett, kétségbeesést, és fájdalmat. De nem tudta mire vélni. Aztán hirtelen egészen zavarba jött attól, amit észre kellett vennie a lány érzésein. Pillanatról pillanatra változtak, és olyan volt, mintha élvezné Sirius közelségét, aztán viszont rémült lett, majd megint vágyakozó.

Sirius kinyitotta a szemeit, és abbahagyta a próbálkozást. Ennyi is épp eléggé összezavaró volt. Wendy Richards tehát szeretne is a karjaiban maradni, meg nem is? Ez mindenesetre talán alátámasztja húga megjegyzését, hogy Wendy igenis szereti őt, csak ő nem veszi észre.

’Akkor hát, tegyük meg a lépéseket a saját ügyünkben!’ – gondolta Sirius elmosolyodva, visszagondolva egy korábbi beszélgetésükre Wendyvel.

Abbahagyta a lány hátának simogatását, felemelte a kezét, és lehúzta a kendőt a hajáról.

-        Tudom, hogy azt mondtad, csak az irodában veszed le, de most had tegyünk kivételt – suttogta csábító hangon a lány fülébe.

Wendy felemelte a fejét, és belenézett Sirius szemébe.

-        Neked tényleg a mániáddá vált a hajam, igaz? – suttogta különös hangon.

-        Rossz kifejezést használ, Miss Richards – susogta Sirius vigyorogva. – Nem a mániám, csupán megőrülök tőle.

-        Akkor jobb lesz, ha emlékezetmódosítást hajtok végre rajtad, még mielőtt velem is ordibálni nem kezdesz, mint Denise Marlow-val – sóhajtott hatalmasat Wendy, és kibontakozott az ölelésből.

Sirius azonban visszahúzta, és még szorosabban szorította magához.

-        Csak ne olyan sietősen! Nem menekülsz meg ilyen könnyen – suttogta rekedten, és feltett szándéka volt megcsókolni végre Wendy Richardsot.

Belenézett a barna szemekbe, majd lassan közelíteni kezdett az ajkaihoz.

Az égiek azonban nem találták megfelelőnek az időpontot…