Lelepleződés

Még nem volt akkora tömeg az előcsarnokban, amekkora szokott lenni, így gyorsan lifthez jutottak. Wendy idegesen igazgatta magán az inget, míg Sirius csak kuncogott az egészen. Nem volt épp hideg az idő, de a lány Sirius lakásában felejtette a táskáját és a kabátját a nagy sietségben. Mikor kiszálltak a liftből a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán, Sirius gyorsan átkarolta a siető lány derekát, hogy megállítsa.

-        Ne rohanj annyira! – szólt oda neki halkan. – Meg kell igazítanom az inget itt hátul.

-        Mit kell… mit akarsz te meg… - rémüldözött a lány tágra nyílt szemekkel és idegesen körülpillantva.

-        Ezt itt, Mézike – susogta Sirius, és kicsit feljebb húzta a lány derekán az ing hátulját. Ujjai futólag érintették a lány bőrét.

Minden korán munkába érkező munkatársuk árgus szemekkel bámulta kettőjüket, bár próbáltak úgy tenni, mintha nem is érdekelné egyiküket sem, mit művel az osztályvezetőjük a titkárnőjével.

Sirius halkan kuncogni kezdett, és miután végzett Wendy ruhájának megigazításával, gyorsan átölelte a vállát, hogy ne tudjon elrohanni, és vigyorogva csókot nyomott az arcára, amit Wendy egy lábra lépéssel viszonzott.

-        Milyen papírokat kell átnéznem? – kérdezte Wendy, miközben úgy tűnt, a legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá.

-        Majd bent megmutatom. Szerintem még nincsenek itt a vendégeink. Különben minden karrierista mitugrász az irodám körül lebzselne, hátha figyelemre méltatja őket a miniszter – felelte Sirius nevetve.

Amint becsukódott mögöttük az iroda ajtaja, Wendy kibújt Sirius karja alól, és szikrázó szemmel megállt előtte.

-        Hogy akarod elkerülni az irodai pletykákat az állítólagos viszonyunkról, ha állandóan adod alájuk a lovat, mi?

-        Denise-nek lehet, hogy kémei vannak az osztályon. Nem hagyhatom, hogy megpróbáljon megint belemászni az életembe – védekezett Sirius.

-        Persze! – kezdett gúnyolódni Wendy. – Miért lennének itt kémei? Ha rajtad múlik, nincs szüksége kémekre, mert olyan élethűen rendezgeted a szálakat, hogy minden minisztériumi dolgozó fél perc alatt értesül arról, hogy épp mit művelünk mi ketten egymással! Még jó, hogy nem állsz ki a főosztály mértani közepére, és ordítod el magad, hogy épp honnan jöttünk, miért van rajtunk ilyen ruha, mit ettünk, mit ittunk, hányszor aludtam nálad, hányszor voltam édesanyádéknál, hogy mit mondott nekem a két volt nőd, és… és…

-        És hogy senkinek semmi köze hozzá, mi történik velem és veled – fejezte be Sirius halkan. – Nézd, soha nem tettem olyasmit, amiből nyilvánvaló lenne, hogy van-e köztünk valami, vagy nincs. Ha a többiek rosszra akarnak gondolni, akkor rosszra is fognak, bármit teszünk is. Lehet, hogy nekik már az is elég volt, hogy néha láttak beszélgetni kettőnket, mikor még Denise volt a titkárnőm. Ha egyetlen rossz szóval is illettek téged, mióta itt dolgozol mellettem, akkor szólj, és lerendezem az ügyet, hogy senki ne merjen megjegyzéseket tenni.

-        Te fel sem fogod, mi zavar engem, igaz? – szólt kétségbeesetten Wendy. – Mindenki megbámul, mióta te azt híresztelted, hogy a kedvesed vagyok! Állandóan hallom a találgatásaikat, hogy ugyan mit eszel te rajtam. Néhányan fogadásokat kötnek például arra, hogy mikor szakítasz velem; hogy mennyire leszek kiborulva tőle; hogy felmondok-e a szakítás után, hogy ne kelljen látnom téged; vagy épp arra fogadnak, hogy valamelyik cicababa munkatársnő el tud-e téged varázsolni annyira, hogy elhagyj! Én soha nem akartam, hogy felfigyeljenek rám! Azt akarom, hogy ne is foglalkozzanak velem, ahogy régen, mert akkor nem kell elviselnem, hogy miről sutyorognak!

-        Hiszen csak irigykednek rád, kicsi Wendy – suttogta Sirius szomorúan. – Látták, hogy Denise Marlow nem tudott a kegyeimbe férkőzni, látták néha a volt barátnőimet… és erre jössz te, akire senki nem figyelt oda soha ezelőtt, és úgy tudják, hogy immáron legalább fél éve a barátnőm vagy! Csak találgatnak, mi lehet akkora hatással rám, hogy megkaphattál. Nem kell odafigyelni rájuk.

-        Könnyű azt ismételgetni, hogy ne figyeljek oda! De ha egyszer folyton erről beszél mindenki, akkor nehéz nem meghallani őket! Tegnap délelőtt, mikor édesanyádnak vittem egy pohár vizet, a női mosdóban arról pletykált legalább öt nő, hogy Denise biztos kitalál valamit, hogy elvegyen tőlem, és biztosra vették a sikerét, mert szerintük ő jobban illik hozzád, mint én! – sorolta zaklatottan Wendy. - És azt is mondták, hogy, a te szavaidat idézve, ha két olyan istennő vár téged otthon, mint az édesanyád és Hope, akkor majd pont egy olyan fog kelleni neked, mint én? Azt gondolják, csak félsz a miniszter véleményétől, és azért nem jársz Denise-zel, és nem azért, mert utálod őt! – tájékoztatta Siriust Wendy feldúltan. - Hogy azért voltál vele, és azért nem dobtad ki két teljes évig, mert csak az érzelmeidet kellett palástolnod, és örültél, hogy a közeledben lehet, ha már nem teheted őt a kedveseddé! És hogy azért használtad ki az alkalmat, mikor üzleti útra mentetek kettesben, mert tetszik neked! Hogy azért rendezted azt a jelenetet a kidobásához, hogy ne leplezd le magad a miniszter előtt! Hogy tovább imádhasd azt a buta libát, még ha csak távolról is, és az apja ne tudja meg! És hogy majd el akarod venni Denise-t, csak arra vársz, hogy elég megbecsülést vívj ki az apjánál!

-        És te nekik hiszel, vagy nekem? – kérdezte Sirius komoran. – Az nem kifejezés, hogy utálom Denise Marlowt! Gyűlölöm őt! Ha csak rá gondolok, elfog a rosszullét! – folytatta a beszédet Sirius ingerülten, és elkezdett fel-alá járkálni az irodahelyiségben. - Ha visszaforgatnám az időt, inkább felmondanék, hogy ne kelljen elmennem vele arra a glasgowi útra! Megvetem saját magam azért, mert lefektettem azt a libát! – vallotta be Sirius szinte már kiabálva. - És eszemben sincs beházasodni a miniszter családjába! Ki nem állhatom az egész Marlow famíliát, minden ismert vagy ismeretlen tagjával együtt! Arról pedig, hogy én csak a drága Emerald megbecsülésére áhítozom… - váltott megvetőbb hangra Sirius, és megtorpant Wendy előtt. - Olyannak ismertél meg engem, kicsi Wendy, mint aki félne egy olyan tehetetlen alaktól, mint Emerald Marlow? Képes vagy ezeket elhinni rólam? – kérdezte Sirius kétségbeesetten beletúrva a hajába. - A pletykáló kisasszonyok biztos nem voltak a fültanúi annak, mit mondtam Denise-nek tegnap! Ha azok után is ilyesmit mernének gondolni, akkor nem lehetnek normálisak! Elküldtem a fenébe azt a libát, már nem is először, szóval nem hiszem, hogy bárkinek is eszébe jutna a tegnapiak után, hogy csak megjátszom az iránta való gyűlöletet!

-        Akkor is lehet abban valami, amit Denise-ről mondtak – mondta a lány aggodalmasan. - Honnan tudod, hogy nem talál ki valamit, hogy visszavágjon? Lefeküdtél vele, úgyhogy biztos jelentőséget tulajdonít ennek, és nem ereszt ki egykönnyen a karmaiból! És rajtam akar majd bosszút állni, mert elvileg én vettelek el tőle!

-        Emlékszel, mit mondtam neked, amikor megkérdezted, hogy lefeküdtem-e vele? – kezdett beszélni Sirius, és lehajtotta a fejét.

Nem mert Wendy szemébe nézni. De csak ezzel győzheti meg a lányt. Be kell vallania neki, ami akkor történt.

-        Elmondtam, hogy valaki mást képzeltem a helyére. Részeg voltam, az igaz, de... ennek ellenére el is akartam küldeni Denise-t. Csakhogy az italtól, vagy nem is tudom, mitől hirtelen mást kezdtem a helyére képzelni. És másnap reggelig fogalmam sem volt arról, hogy Denise van ott, és nem… és nem te – fejezte be alig hallhatóan Sirius a mondatot, felnézve Wendy arcára, hogy lássa a szavai hatását.

-        Ne viccelődj ilyesmivel, Sirius, jó? – szólalt meg ideges nevetéssel Wendy, és közben elkezdett fel-alá járkálni. – Nem is ismertél akkor, miért… ez nem is igaz, csak meg akarsz nyugtatni! Még hogy… nem, ez badarság!

-        Beszélgess el anyámmal – vetette közbe Sirius komolyan. – Majd szólok neki, hogy felhatalmazom arra, hogy elmondja, amit neki mondtam. El kell hinned. Rád gondoltam, még én sem tudtam, miért. De akkor is téged képzeltelek Denise helyére. Nem vele akartam szeretkezni, hanem veled. És ma már azt is tudom, miért. De most nem mondhatom el.

-        Ez egyre nagyobb képtelenség! – ellenkezett Wendy zaklatottan. - Azon kezdünk vitatkozni, hogy miért akarsz folyton a szeretők szerepében tetszelegni, erre kilyukadunk annál, hogy mittudomén mikor engem képzeltél Denise helyére! Hát te nem vagy komplett! Hogy fajult el idáig ez a beszélgetés, elmondanád?

-        Te kezdtél azzal, hogy nem akarod tovább játszani a szereped. Talán nem elég megtisztelő szerinted, ha a szeretőm vagy? – kérdezte Sirius kicsit kuncogva.

-        Sirius, azt… azt hiszem… - kezdett dadogni Wendy elsápadva, és valahová Sirius háta mögé bámult.

-        Khm – köszörülte meg valaki a torkát Sirius mögött.

Sirius széles mosolyt varázsolt az arcára, és az érkezők felé fordult.

-        Á, végre megérkeztek, uraim? – üdvözölte a három, finoman fogalmazva is döbbent képet vágó férfit fesztelenül, mintha mi sem történt volna.

-        Kimehetünk egy rövid időre, ha van még valami megbeszélnivalójuk a… kisasszonnyal – ajánlotta Wendyre bámulva Marcus Palatin.

Siriust elöntötte a féltékenység, mikor meglátta a francia és az orosz iskolaigazgató pillantását. Mindketten szemérmetlenül végigmérték Wendyt. Már bánta, hogy rávette Wendyt, hogy az ő ingében jöjjön be.

Sirius is csak most ébredt rá, hogy nem is állított hülyeséget. Wendy tényleg gyönyörű volt a hatalmas sötétkék ingben. És persze az sem elhanyagolható, hogy elfelejtette elrejteni a haját. A felső alatt Wendy nem viselt melltartót, és ha nem is volt épp átlátszó az anyag, Sirius látta a lány domborulatait. Most sokkal testhez tapadóbb holmi volt a lányon, mint a saját ruhái. Amikor Sirius megcsomózta az ing alját, feszesebbé tette a ruhát a lányon a csomóval. Bár lehet, hogy csak azért látott bele sokkal több mindent a lány öltözékébe, mert reggel láthatta ruha nélkül.

Akár így, akár úgy, nem hagyhatja, hogy a másik három férfi legeltesse Wendyn a szemét.

-        Fáradjanak beljebb az irodámba, uraim – szólalt meg gyorsan Sirius. – Ez Miss Richards területe. Nem szeretném zavarni őt a munkában. Rengeteg dolga van.

-        Még egy kávét sem remélhetünk a bájos hölgytől? – villantott széles mosolyt a zavarában a haját babráló Wendyre Rodion Vladimir.

Sirius a legszívesebben saját kezűleg törölte volna le a vigyort az orosz arcáról.

-        Azonnal megkapja, Vladimir, de kérem, fáradjon be az irodámba! – mondta a kelleténél kicsit udvariatlanabbul és nyomatékosabban Sirius.

-        Csak nem félted tőlünk a hölgyet, Sairus? – élcelődött a francia erőltetetten kuncogva.

-        Sirius, Monsieur Palatin – helyesbített Wendy azonnal, és utána természetéhez híven elvörösödött.

-        Szorgos kislány, Sairus, igazán szorgos – folytatta a francia.

-        Maradjunk a Mr. Blacknél, Palatin, ha kérhetem – vetette közbe Sirius hűvösen. – Ha nem óhajtja, hogy Marcusnak vagy még inkább, hogy Marcnak hívjam, akkor engem is nevezhet azon a néven, amit én kérek. Különben sem szeretném, hogy belegabalyodjon az a mindenhová becsusszanó villás nyelve a keresztnevem kiejtésébe! 

-        Mindig is csípős humorod volt, Sairus – nevette el magát erőltetetten Marcus Palatin.

-        Ismered Monsieur Palatint, fiam? – vetette közbe torkát köszörülve a miniszter.

Sirius most először pillantott főnökére, mióta a varázslók beléptek az irodájába. Nagyon idegesnek tűnt.

-        Volt szerencsém hozzá. Egy iskolába jártunk… meddig is? Két évig? – pillantott kérdőn a franciára Sirius.

-        Pár évvel felette jártam, Mr. Marlow, de úgy két évig volt szerencsém ismerni ifjú beosztottját – felelte Palatin gúnyos vigyorral, erősen megnyomva az utolsó szót. – Milyen igazságtalan az élet! – folytatta francia nyelven. – Én már igazgató vagyok, míg a híres Sirius Black csak egy nyamvadt kis osztályocska vezetője!

-        Azt se felejtsd ki, hogy mennyire imádott engem a kis Samed, Marc – vágott vissza Sirius franciára váltva, miközben a legszívesebben hisztérikusan kacagott volna a francia buta szurkálódásán.

’Merlinre, ha tudnád, milyen nagyon melléfogtál, haver! Már most is több hatalmam van, mint ami neked valaha is lesz!’ – gondolta Sirius elmosolyodva.

-        Eszméletlenül beléd lehetett bolondulva, ha azután a jó kis kviddicsmeccs után az én karjaimba omlott. És még meg sem kellett erőltetnem magam érte. Ó, tehát még mindig fáj a csalódás? – gúnyolódott Sirius franciául, látva Marcus Palatin elsápadását. – Jó numera volt, komolyan, de tudod, én nem időzöm el egy mardekáros volt szajhájával 10 percnél tovább. És mi tagadás, nem is volt több időre szükség. Sam el volt ájulva tőlem. Nem mesélte el neked, mennyire élvezett minden percet? Azt állította, te sosem tudtál eleget nyújtani neki. Még két óra alatt sem. Velem pedig 10 perc alatt teljesen elalélt. Ennyi kellett, Marc. 10 rövid perc, és kitöröltelek Sam agyából a korábbi két éves bensőséges kapcsolatotok ellenére. 10 pici perc alatt – fejezte be a régi ellenség bosszantását Sirius hatalmasat sóhajtva.

-        Akármit is műveltél Samanthával akkoriban, én már igazgató vagyok, te viszont csak egy egyszerű beosztott. Vedd el a főnököd csinoska kislánykáját, és akkor talán, ismétlem, talán egy szinten leszünk. Addig viszont pofa be, kölyök! A nevem pedig nem Marc, hanem Marcus! – sziszegte a francia láthatóan bosszúsan.

-        Monsieur Palatin, a főnököm már most ön fölött áll, ugyanis ő a ki nem nevezett mágiaügyi miniszter. Az eredeti ugyanis semmire sem képes nélküle. Majd meglátja – vetette közbe Wendy hirtelen, szintén franciául.

Marcus Palatin hatalmas szemeket meresztett rá, az orosz igazgató továbbra is zavartan pislogott, mivel egy szót sem értett a beszélgetésből, és Emerald Marlow is csak mosolygott, úgy, mintha épp azt hallaná, hogy őt dicsérik. Ha értette volna, mit mondott Wendy Richards, biztos nem lett volna kedve vigyorogni.

Sirius kicsit meglepődve pillantott titkárnőjére, aztán nevetni kezdett.

-        Miss Richards, ön hihetetlen! – mondta végül angolul. – Nem is említette még, hogy beszél franciául!

-        Én, ellentétben bizonyos személyekkel, nem a két szép szemem miatt akartam ezt a munkát – felelte Wendy hűvösen, de nem Siriusnak szánta a mondatot. Emerald Marlowra pillantott rá beszéd közben, bár olyan röviden, hogy talán csak Sirius vette észre. Aztán Sirius meglepődésére a lány folytatta. - És ha egyesek többre becsülnék a tudást, mint a formás, de ostoba embereket, akkor nem ment volna rá két teljes év arra, amibe az osztályvezető úr kis híján belerokkant, és nem olyan valaki lett volna mellette, aki ész nélkül akarta a hatalmast játszani. Merthogy a szépség nem egyenlő az alkalmassággal, igaz, miniszter úr? – fejezte be Wendy különös mosollyal nézve Emerald Marlowra.

Sirius még soha nem látta ennyire… ridegnek Wendy Richardsot. Úgy érezte, mintha megfagyott volna a levegő a lány körül, mialatt beszélt. A miniszter rá sem pillantott a lányra. De Siriusnak szöget ütött a fejébe a viselkedésük. Összpontosításra sem volt szüksége ahhoz, hogy érezze Wendy érzelmeit. Sütött a szemeiből, érződött a hangján. Wendy Richards gyűlöletet érzett. Ez az érzékeny, zárkózott lány gyűlölte a minisztert, és ezt tudtára is adta. Talán csak Sirius értette meg, mire célzott a lány. Ha nincs Denise Marlow, ő kapja az állást, és Sirius sem lesz idegbeteg két évre. És Wendy Richards mindezért a minisztert okolta. Ám ez nem lehetett minden. Egyelőre Sirius nem akart állást foglalni. Még némi megfigyelésre volt szüksége a bizonyossághoz.

Gondolataiból az orosz Rodion Vladimir hangja zökkentette ki.

-        Én biztos nem csak a szemeit vettem volna figyelembe a döntésnél, ha hozzám jelentkezik, kisasszony – vigyorgott rá Wendyre. – Nálunk a tudás a legfontosabb.

A szavai és a tekintete viszont cseppet sem volt Sirius ínyére.

-        A hölgy foglalt, ha nem lett volna elég világos az osztályvezető úr korábbi mondata, Vladimir – szólt közbe gúnyosan vicsorogva Marcus Palatin oroszul. - Bár a fiú ízlése kissé romlott az utóbbi években. Lehet, hogy van esze a tyúknak, de az elődeit azért nem körözi le semmivel.

-        Ne merd sértegetni a hölgyet, Marc! - sziszegte halkabban Sirius, a franciához közelebb hajolva, szintén oroszul. – Ha azért mertél megjegyzéseket tenni a munkatársamra, mert azt hiszed, nem értem, mit vartyogsz, akkor amint látod, tévedtél. Értek valamennyit oroszul. És ha ócsárolni mered a kisasszonyt bármilyen formában, bármilyen nyelven még egyszer a jelenlétemben, kiátkozlak a brit minisztériumból! Vagy meglátogatom néhány régi auror barátomat, és megkérem őket, hogy nézzenek kicsit a körmödre! Biztos találni fognak pár érdekes tárgyat nálad.

Sirius elhúzódott a franciától.

-        Rodion úr, elnézését kérem ezért a kis közjátékért, de nem fogom eltűrni senkitől, hogy sértegessék a munkatársamat – váltott hangosabbra. - Mellesleg tájékoztatni szeretném önt, hogy bár a kisasszony teljesen szabad, ennek ellenére nem szeretném, hogy bárki elterelje a figyelmét a munkájáról, amikor nyakig vagyunk a Tusa megrendezésével kapcsolatos feladatokban.

-        Jó, megértettem. Tartsam magam távol az ön tulajdonától – sóhajtott hatalmasat az orosz varázslóiskola igazgatója.

-        Okos ember maga, barátom – mosolyodott el halványan Sirius, de a lehető leghűvösebb hangnemben beszélt továbbra is. – A hölgy azonban nem a tulajdonom. Csak figyelmeztetem arra, hogy ne kerülgesse azt, akinél semmi esélye. Nos, elnézését kérem, miniszter úr, amiért ismét kizártuk önt a beszélgetésből, dehát ezen az osztályon így szokott folyni az élet! – fordult Sirius szélesebb mosollyal a zavart arcot vágó Emerald Marlow felé, ismét angolul beszélve. – Miss Richards, akkor legyen szíves behozni az uraknak három csésze kávét! Uraim, elkezdhetnénk végre a megbeszélést? Lehet, hogy jól leplezem, de ezer dolgom van még mára, ha nem haragszanak – villantott bájmosolyt a többiekre Sirius, és elkezdte beterelni őket a másik helyiségbe.

Mielőtt azonban ő is bemehetett volna utánuk, Wendy megragadta a karját. Sirius csodálkozva pillantott az idegesnek tűnő lányra.

-        Valami baj van, Mézike? – kérdezte suttogva, és becsukta az irodája ajtaját, hogy ne hallgathassák ki őket.

-        Nem tudok kávét varázsolni, Sirius – vallotta be a lány kezeit tördelve. – Segítened kell!

Sirius önkéntelenül felnevetett. Gyorsan elővarázsolta a szükséges dolgokat, csészéket, tálcát, kávét, cukrot, tejet.

-        Bevigyem én, vagy ezt már te is meg tudod tenni? – kérdezte a lánytól aztán halkan kuncogva.

Wendy bosszús fintort vágott, és belebokszolt Sirius vállába. Az ing kötése ennek hatására kicsit jobban kilazult.

-        Nem tudhatok mindig mindent! – suttogta mérgesen. – Menj már be végre! Ezek is rosszra fognak gondolni, főleg a belépésükkor elejtett mondatod után, ha még tovább maradsz idekint velem!

-        Ha ennyire heves mozdulatokat teszel, ki fog bomlani a csomó a ruhádon – váltott komolyabb hangnemre Sirius. – Mielőtt behozod a kávét, a saját érdekedben, kérlek, igazítsd meg!

-        Jó, persze, csak menj már be!

-        Nos uraim, akkor kezdjünk is bele! – sietett be Sirius a többiekhez, és gyorsan elfoglalta a helyét a székében. – Olvastam a levelét, Monsieur Palatin, és az önét is, Vladimir, de egyik sem megoldható. Ragaszkodnunk kell a hagyományokhoz. Az időpontokat, Palatin, legyen szíves az illetékesekkel egyeztetni, mert az nem az én feladatom! Az akadálypályákról pedig annyit tudok mondani, Vladimir, hogy sem az időjárás, sem a Tusa szabályai nem teszik lehetővé a havas feladatokat.

-        Tulajdonképpen miféle gondok merültek fel, fiam? – szólt közbe Emerald Marlow homlokráncolva.

-        A miniszter úr nyilván elfelejtette bokros teendői közepette, hogy mit írtak az urak – mosolygott hűvösen a miniszterre Sirius. – Monsieur Palatin az érkezési időpontokat kifogásolta, Vladimir úr pedig minden próbát havas lejtőkön képzelt el. Azonkívül kérték, hogy varázsoljunk a komfortérzetük érdekében két teljes Roxfort méretű kastélyt a roxforti birtokra, ami szerény véleményem szerint lehetetlen. Vagy ön megvalósíthatónak találja, miniszter úr?

-        Nem látom be, miért ne teljesíthetnénk ezeket az apróbb kívánságokat – felelte Emerald Marlow ideges csengésű hangon, sűrűn rápillantva Siriusra segítségkérésképpen, Sirius nem kis szórakozására. – Végülis még van elég időnk, és esetleg, ha találunk megfelelő területet a birtokon, akkor meg lehet építeni, csakhogy vendégeink elégedettek legyenek.

-        Ez a beszéd, kedves Emerald! – éljenzett Marcus Palatin kárörvendő pillantást vetve a sejtelmesen mosolygó Siriusra.

Ebből is látszott, hogy Emerald Marlow cseppet sem foglalkozott a témával. Nem volt elég hely a Roxfort területén, és az igazgató sem egyezett bele. Csakhogy ezt egyedül Sirius tudta. Ő fel volt készülve a vendégek érveire. Emerald Marlow viszont egyáltalán nem.

’Hogyan is nyerhetett választást ez az ütődött vénember?’ – gondolta Sirius magában. – ’Hová tették az emberek az eszüket, mikor képesek voltak megválasztani? Egyiküknek sem jutott eszébe, hogy mennyit is érthet Emerald Marlow a külkapcsolatokhoz, mikor életében nem dolgozott a főosztályon? Hiszen még nyelveket sem beszél! Mire ment volna most is, ha egyik igazgató sem beszélne angolul? Kézjelekkel mutogatott volna?’

Wendy belépett a tálcával a kezében, mindenkinek felszolgálta a kávét. Sirius nem tudott elfojtani egy bosszús fintort, mikor észrevette, mennyire meglazult az ing a lányon, és hogy az orosz igazgató milyen nagy bociszemekkel bűvöli Wendyt. És hogy mennyire igyekszik bepillantást nyerni a ruha alá, miközben a lány kitölti neki a kávéját.

-        Ön nem szeretne hozzászólni, Vladimir? – szólította meg Sirius az oroszt, hogy kizökkentse végre a bámészkodásból.

-        Mibe kellene beleszólnom? – kérdezett vissza értetlenkedve Rodion Vladimir, olyan tekintettel nézve Siriusra, mint a csintalanságon rajtakapott kisgyerekek.

-        Ha befejezte végre a titkárnőmben való gyönyörködést, akkor végre eszébe juthatna, hogy még mindig az ön és Marcus Palatin által kért kastélyokról van szó – jelentette ki Sirius olyan hangnemben, mintha értelmi fogyatékossal beszélne.

Kezébe fogott egy pennát, csak hogy legyen mit csinálnia, amíg Wendy kimegy az irodájából, és szórakozottan játszani kezdett vele. Amíg nem lép Emerald Marlowhoz a lány, addig nem akart rá figyelni. Persze minden porcikája vágyakozott utána, és a legszívesebben hagyta volna a fenébe az egész megbeszélést. Rossz időpontban kábította el kettejüket az a valaki, aki megtette. Siriusnak rengeteg energiájába került nem tudomásul venni Wendy Richards jelenlétét. Azért is átkozódni kezdett gondolatban, hogy miért nem kért kávét ő is. Akkor legalább pár pillanatra a közelében tudhatná Wendyt, és nem azt kellene végignéznie, ahogy a francia casanova, meg az orosz kétbalkéz fixírozza az ő Wendyjét.

-        Ahhoz képest, hogy nincs semmi köztetek, elég ideges lettél Vladi kis szemléjétől, Sairus – jegyezte meg gúnyosan Marcus Palatin ismét franciául beszélve.

-        Én csak azt mondtam, hogy Miss Richards szabad, de azt nem, hogy nekem nincs beleszólásom a döntéseibe – vágott vissza Sirius, felpillantva a zavartan megtorpanó Wendyre. – És azt is mondtam, hogy nem óhajtom hagyni, hogy orosz barátunk behálózza. És jobb, ha emlékeztetlek, haver, hogy a hölgy értette, amit mondtál – nézett rá végül a francia iskolaigazgatóra kárörvendően. – Drágám, szólj közbe nyugodtan, ha nem értesz egyet! Az úr nem ismeri a nyitott kapcsolat fogalmát. Ha akarsz, flörtölhetsz orosz barátunkkal. Benne vagy, szerelmem? – címezte Wendynek a szavakat ismét, rávigyorogva a lányra.

-        Nem óhajtok sem távkapcsolatokat, sem jelbeszédes szeretkezést az orosz úrral – felelte Wendy gúnyosan, rosszalló pillantást vetve Siriusra, és odalépett Emerald Marlowhoz.

Sirius felnevetett, Marcus Palatin elfintorodott, a másik két varázsló pedig ismételten zavartan mosolyogni kezdett, hiszen egy kukkot sem értettek a kis élcelődésből. Wendy kitöltötte a kávét a mágiaügyi miniszternek. Sirius lopva elkezdte figyelni kettőjüket. Wendy egész nyugodtnak tűnt, Emerald Marlow viszont szinte pislogni vagy moccanni sem mert. Ez szinte biztossá tette Sirius sejtését. Rájött a miniszter féltve őrzött titkára. Minden eddigi zavaró, érthetetlen megjegyzése alapul szolgált. És biztosabbá tette Siriust abban, hogy jó nyomon jár.

-        Akkor hát remélhetjük, hogy biztosítják a kényelmünk, miniszter úr? – szólalt meg eközben Marcus Palatin, visszaterelve a félbeszakadt tárgyalás témájához a beszélgetést.

-        Csupán akkor, Monsieur Palatin, ha felfújható gumiházat hoznak magukkal – mondta Sirius, mire Wendy alig bírta elfojtani a nevetést.

-        A miniszter úr beleegyezett az ötletünkbe, Mr. Black – vetette közbe az orosz igazgató.

-        Az lehet. De én nem – felelte magabiztosan elmosolyodva Sirius, mire a két vendég meghökkenésében levegő után kezdett kapkodni kissé.

Wendy időközben végzett, és kiment a szobából, de most ismét visszatért, és egy nagy pergamentekercset hozott, amit odaadott Siriusnak. Aztán apró mosollyal az arcán ismét távozott.

Siriusnak nem kellett megnéznie, mi az. A Roxfort térképe volt. Épp erre lesz szüksége a teljes győzelemhez. Mielőtt Wendy kiért volna az irodahelyiségből, Sirius még vigyorogva utána kiáltott.

-        Most már be kell vallania, Miss Richards, hogy gondolatolvasó is! Épp szólni akartam, hogy segítsen kicsit!

-        Az ágyban biztos megtanulta, hogyan álljon legjobban szolgálatodra – jegyezte meg gúnyosan franciául Marcus Palatin. – Most is kivillantott ezt-azt, csak hogy inspiráljon téged. Legközelebb meztelenül fog besétálni ide?

-        Még egy szót mersz szólni, és kidoblak az irodámból! – válaszolta Sirius szintén franciául. – De biztosítlak róla, hogy nem egy darabban repülsz innen! – tette hozzá, metsző pillantást vetve régi iskolai ellenfelére.

-        Akkor visszatérhetnénk a kastélyokra, Mr. Black? – mondta Rodion Vladimir zavartan köszörülgetve a torkát.

-        Természetesen. Miniszter úr? – szólította meg a némaságba burkolózó férfit Sirius vidáman.

-        Le… lemaradtam valamiről, Mr. Black? – pislogott ijedten és idegesen Siriusra Emerald Marlow.

-        Szeretném, ha meggyőzne engem, hogyan is lehetne teljesíteni az urak elképzeléseit, miniszter úr. Én továbbra is ellenzem.

-        Igen… igen… az építkezés – dadogta falfehéren Emerald Marlow.

-        Jól érzi magát, uram? – érdeklődött Sirius az aggódó beosztottat játszva. – Olyan sápadt lett hirtelen. Vagyis, jobban mondva, rémült – tette hozzá tekintetét a miniszterébe fúrva, hogy elhitesse vele, hogy kezdhet félni.

Sejtette, mi ütött „kedvenc” főnökébe. Wendy Richards jelenléte megrémítette. Azonkívül az sem hagyhatta nyugodni a minisztert, hogy úgy volt tájékoztatva, hogy a helyére pályázó Sirius és az ő törvénytelen kislánya szeretők. És ahogy az lenni szokott, ezzel a tudattal az a gondolat is együtt jár, hogy, mint ilyenek, minden titkukat megosztják egymással. És ez Emerald Marlow fejecskéjében egyenlő azzal, hogy halálra van ítélve. És minden percben rettegnie kell ezentúl a titka kiderülésétől, az ezzel járó botránytól, és persze a miniszteri címe elveszítésétől.

-        Se… semmi komoly, Mr. Black – hebegte Emerald Marlow még mindig falfehéren. – Akkor… véleményem szerint a Roxfort igazgatója bele fog egyezni, hogy egy időre nélkülözzenek egy nagyobb területet, ahol elővarázsolhatjuk az igényelt épületeket. Ha leírnák konkrétabban az elképzeléseiket, uraim, hamarosan hozzá is kezdhetnénk a megvalósításhoz. Mindent elkövetünk, hogy elégedettek legyenek a vendégdiákok – mondta Emerald Marlow kissé összeszedve magát.

Sirius apró mosollyal hallgatta a varázslót. Fél perc alatt elsöpri az érveit.

-        Hallhatta, Mr. Black – mosolyodott el Rodion Vladimir megkönnyebbülten. – Nem ellenezheti tovább. Csupán a Roxfort igazgatójának beleegyezését kell megszerezniük, és minden mehet majd, mint a karikacsapás!  

-        Ehhez szólj hozzá, Sairus! – mosolygott kárörvendően Marcus Palatin is.

-        Rendben, uraim – vette fel a kesztyűt Sirius sejtelmes mosollyal.

Kiterítette az asztalon a térképet.

-        Vessenek hát egy rövidke pillantást erre, uraim! Ez a Roxfort térképe, amint látják. A kérések teljesítéséhez sehol nincs elegendő hely, hacsak nem a Tiltott Rengetegben, vagy a tóban óhajtanak majd lakni. Minden más nagyobb területre szüksége van a diákoknak, vagy a minisztériumnak a próbák megfelelő lebonyolításához.

Sirius látta, hogy Emerald Marlow közbe akar szólni, hiszen a kviddicspálya megfelelő méretűnek tűnt, de Sirius erre fel volt készülve.

-        Ó, ne is említse, kedves Emerald, a kviddicspálya átalakítása rengeteg energiába kerülne, és a Roxfort igazgatója nem engedélyezte, hogy hozzányúljunk.

Mindhárom varázsló bosszúsan felsóhajtott.

-        Azonkívül, elnézését kérem, uram, a merészségemért, de az ön megkérdezése nélkül vettem a bátorságot, és már érdeklődtem az igazgató úrnál a további kérdésekben is néhány napja. Ő szeretne ragaszkodni a hagyományokhoz. Mindenfajta építkezést határozottan elutasított, ami nem kötődik szorosan a próbákhoz. Szerinte eddig egyik vendégiskola sem panaszkodott a szállásra és az ellátásra. Annyit felajánlott azonban, hogy rendbe hozatnak néhány helyiséget, ahol elszállásolhatják a másik két iskola diákjait, amennyiben igény van rá.

-        Az én diákjaim nem fognak egy poros, használaton kívüli teremben aludni! – háborodott fel Marcus Palatin.

-        Ugyan, Marcus, nehogy már ilyen butaság miatt fújjuk le a Tusát! – szólalt meg Rodion Vladimir. – Végülis az enyéimnek nincs ellenére a hajónk, az ön neveltjei is maradhatnának a hintójukban, ahogy eddig. Nem a szálláson kell legyen majd a hangsúly, hanem a bajnokokon és a feladatokon.

-        Jó, jó, jó, rendben! – adta meg magát a francia is bosszúsan sóhajtva. – Maradunk a hintónkban, ahogy eddig!

-        Akkor tehát mindent tisztáztunk, uraim, nem igaz? – dörzsölte össze tenyerét az orosz boldogan.

-        Ne siessen annyira, Vladimir! – intette le vigyorogva Sirius. – Még akad néhány szabad percem. Beszélgessünk kicsit, ahogy régi ismerősökhöz szokás! Miniszter úr, hogy van a kedves családja? Már olyan rég látogattam meg önöket! – sóhajtott fel Sirius sajnálkozást tettetve.

-        Jól… jól vannak, köszönöm.

-        És a gyönyörű lánya? – vetette közbe Rodion Vladimir érdeklődve.

-        Melyik lánya? – szúrta közbe gyorsan Sirius.

-        Hát több gyermeke is van önnek, kedves miniszter úr? – kérdezte összezavarodott képpel Marcus Palatin.

-        Én csak a kis Denise-t ismerem – tette hozzá ugyanolyan zavartan az orosz is.

-        Elnézést, uraim, én kevertem össze a dolgokat! – tettetett ijedelmet Sirius a fejét fogva. – Összetévesztettem a főnökömet az édesanyám egyik ismerősével, elnézést! Nemrég derült ki róla, hogy van egy második gyermeke is!

-        Gondolom, biztos az a bibi, hogy nem ugyanaz a két gyerek anyja – vetette közbe Marcus Palatin unatkozó arccal.

-        Pontosan, Palatin, pontosan! – helyeselt Sirius. – Még az édesanyám sem akarta többé látni azt a varázslót, és ez igazán nagy szó, mert anyám rendkívül megértő. Szegény kislányt eldugta az apja egy koszos árvaházban hosszú, keserves évekre. A férfi vígan éldegélt a feleségével és a törvényes lányával egy kis vidéki faluban, mígnem egyszer csak a másik lánya feltűnt a színen, és benyújtotta neki a számlát mindazért, amit vele tett. És hát nagyon megfizetett a férfi mindenért. A törvénytelen lánya ugyanis akkorra már férjnél volt. És a férje tönkretette a drága papát. Mindenét elveszítette. A családját, az otthonát, és, ha jól emlékszem, akkor a munkáját is. Hatalmas botrány lett az ügyből, és azóta sem volt képes tisztára mosni a nevét.

-        Aki hülye, az is marad – jelentette ki unatkozó arccal Marcus Palatin. – Vagy nem kellett volna félrekacsingatnia, vagy rejtette volna el jobban azt a lányt. Egyszerűbb lett volna, ha magához veszi azt a gyereket, és felneveli. Még ha nem is mondta volna el neki, hogy ő az apucija.

-        A lehető legmegvetendőbb tett a világon, hogy képes volt hagyni, hogy a saját vére egy szedett-vedett kölykökkel telezsúfolt menhelyen töltse a fél életét! – nyilvánította ki véleményét Vladimir is megvető arccal. – Tudom, milyen az! Nekem is egy árvaházban kellett nevelkednem! Bár az én szüleim elhaláloztak.

-        A lehető leggyávább és legaljasabb tett – egészítette ki Sirius is, az egyre sápadtabb színben tündöklő miniszterre szegezve pillantását. – Ami megtorlást von maga után. Személy szerint ki nem állhatom a képmutatást.

-        Nosztalgiázzanak tovább, uraim, nekem azonban sajnos mennem kell – állt fel székéből a francia iskolaigazgató.

-        Ami azt illeti, nekem is letelt a szabadidőm, ezért meg kell kérnem önöket, hogy távozzanak. Szükségem van az irodámra, és amúgy is mindent megbeszéltünk – állt fel Sirius is udvarias mosollyal az arcán. – Ó, kedves Emerald, el is felejtette elmesélni, hogy hogy van a kis Denise? – fordult bájmosollyal a főnökéhez Sirius, mielőtt elsiethetett volna, ahogy tervezte.

folytköv!!!