Vakok vagyunk

A lift még azelőtt nyílt ki, hogy anyjáék odaértek volna hozzá. És ha még nem lett volna eléggé pocsékul, kilépett a liftből maga Denise Marlow őnagysága!

-        Na, ma még meg is fogok halni? – sóhajtott fel Sirius. – Ennél rosszabb már nem lehet az sem!

-        Újabban magadban beszélsz, Sirius? – szólította meg a lány rögvest.

-        Inkább magamban, mint hozzád! – sziszegte oda Denise-nek Sirius gyűlölettől izzó szemekkel. – Hogy mersz ide belépni? Megmondtam, hogy be ne tedd az osztályomra többé a lábad, mert megöllek!

-        Te egyre rosszabbul vagy, Sirius édes! – pillogott ártatlan szemekkel Denise Siriusra. – Mondtam a papának, hogy szabadságra kellene küldenie téged, mert ki vagy készülve.

-        Még nem tette meg, és nem is fogja, mivel épp néhány órával ezelőtt adott egy rakás feladatot, ami történetesen az ő dolga lenne, nem az enyém! Mit keresel itt? – sziszegte Sirius.

-        Beszélnem kell… valakivel – vigyorodott el a lány diadalittasan. – És talán néhány héten belül veled is fogok.

-        Ezt jobb, ha azonnal kivered az üres fejecskédből, drágaságom! – gúnyolódott Sirius. – Az én közelembe nem fogsz jönni se most, se máskor. Az osztályomra úgyszintén nem, mert kidobatlak. Most intézd el, amiért jöttél, aztán takarodj!

-        Hogy van a kis… szeretőd? Érdekes dolgokat hallani róla mostanában. Ahhoz képest pedig, hogy azt állítottad, hogy terhes, nem látom, hogy nőne a pocakja. Csak nem elvetélt szegény?

-        Nem mintha olyan ruhákban járna, mint te, drágám, de megnyugodhatsz, terhes, és nő a hasa. Az, hogy te vak vagy, és nem látod, az a te bajod, nem az enyém! És még nincs félidőben sem, úgyhogy ráér kikerekedni – vigyorgott rá gúnyosan a barna hajú lányra Sirius.

-        Sirius, lenyugodtál végre? Mehetünk hozzád? – csendült fel anyja hangja hirtelen. – Nem találom Wendyt. Tudom, hogy nem kellene pillanatnyilag… - Sunny elhallgatott, mert Hope oldalba bökte, és odasúgott neki valamit.

Sunny utána szemöldökét felhúzva vette szemügyre Denise Marlowt.

-        Csak nem összevesztetek a szeretőddel, Sirius? – szólalt meg Denise kárörvendően, zavaróan hosszú és szemrevételező pillantást vetve Sunnyra és Hope-ra.

Sirius igyekezett nem kimutatni rémületét. Épp az anyja füle hallatára kellett annak a libának ezt mondania?! Látta anyja döbbenetét, de az egész csak egy pillanatig tartott, és váratlanul anyja furán kezdett viselkedni. A legszebb mosolyát villantotta a lányra, majd egy még szélesebbet Siriusra. És Hope is hasonlóan kezdett viselkedni. Sőt, mindketten odaléptek Siriushoz, és belekaroltak. Sirius nem jutott szóhoz meglepődésében.

-        Most mi a helyzet? Megpróbálod kettővel pótolni a Lótifutit? – folytatta a rövid szünet után Denise. – Erre is engedélyt adott? Nem hiszem, hölgyeim, hogy érdemes lenne hosszú távra tervezni – szólította meg Sunnyt és Hope-ot sajnálkozó arccal. – Egy menetnél többre nem képes. Juj, Sirius, és eldöntötted már, melyiküket hogyan fogod nevezni? Szerintem nekik nem mondhatod ugyanazt.

Sirius nem tudott hinni a fülének.

’Ez a lány tényleg ennyire ostoba lenne? Hát ez felülmúlhatatlan! Jó Merlin, ezt nem hiszem el!’ – gondolta magában, miközben megpróbálta elfojtani a hisztérikus kacagást. Igyekezett valami semleges pontra bámulni, ám annál „semlegesebbet” nem is találhatott volna, mint ami a szemébe ötlött.

Wendy néhány lépésnyire állt tőlük, mivel az egyik almunkatárstól szedett össze néhány iratot. Talán megérezhette, hogy Sirius nézi, mert megfordult. Mikor észrevette Denise Marlowt is, ezerféle érzelem suhant át az arcán. Aztán belenézett Sirius szemeibe, és Sirius mindenről elfelejtkezett maga körül.

Nem tudott haragudni Wendyre. Megőrült érte. Már azt sem bánta volna, ha sosem jön rá, ki is Wendy valójában, se arra, hogy milyen a lány hajszíne. Már azelőtt is szerette, és az a gyerekkori ábránd csak mindent összezavart. Wendynek igaza volt. Amióta meglátta azon a hajnali órán a haját, a mániájává vált, pedig előtte nem érdekelte annyira. Wendy ugyanaz volt a sapkáiban-kendőiben, és anélkül is. És Siriusnak ettől a perctől fogva már nem volt olyan fontos, hogy mindig láthassa Wendy haját.

Megpróbált ismét Denise-re koncentrálni, hogy tudja, a lány rájött-e már, mekkora badarságokat képzel. Nem, Denise Marlow nem jött rá.

-        Nos, gondolom, sürgős lenne elindulnotok, Sirius, nem igaz? – vigyorgott rá Siriusra Denise gúnyolódva. – Kell az édes kettes… jaj, bocsánat, édes hármast akartam mondani! Vigyázz, Sirius, mert mindjárt itt terem a Lótifuti, és akkor befuccsol a terved! Vagy talán még nem kértél engedélyt tőle? Arra vársz?

Sirius ismét Wendy tekintetét kereste, de a lány ezúttal nem őt figyelte, hanem Denise Marlowt. Aztán megérthette, mi is folyik Sirius körül, mert egyre szélesebb mosoly kezdett szétterülni az arcán.

Siriust valaki megrúgta, mire felszisszent. Hope rúgott bele a lábába, hogy kizökkentse Wendy figyeléséből. Sirius kérdőn húgára pillantott. Hope nem szólt semmit, csak szó nélkül hozzásimult Siriushoz, aki egyre szélesebb vigyorral pillogott a fecsegő Denise-re. Aztán, épp, mikor már szerette volna befejezni a jelenetet, Denise megkérdezte:

-        Annyit elárulnának, hölgyeim, mi a becses nevük? Talán egyszer majd készítek egy skalplistát a drága Siriusnak, hogy a Lótifuti lássa, hány nővel is csalta meg az imádott szerelme.

-        Hope – mutatkozott be húga vigyorogva.

-        Örvendek, Miss Marlow, a nevem Napsugár – mosolygott a mit sem sejtő Denise-re anyja is.

-        Remény és Napsugár? – szörnyülködött Denise. – Újabban már a nevük sem mindegy neked, Sirius?

-        Ó, a két hölgy neve nekem nagyon nem mindegy – szólalt meg Sirius fejét csóválva. Aztán közelebb hajolt Denise-hez, mintha csak egy titkot akarna megosztani vele. – Annyira közel állnak hozzám, hogy azt el sem tudod képzelni, drága Denise! Igaz, hogy már bemutatkoztak – váltott hangosabbra. -, de azért engedd meg, hogy én is megtegyem!

Még mielőtt belekezdett volna a leleplezésbe, Sirius vetett egy gyors pillantást Wendy felé. A lány már kuncogott, a szájára tapasztotta a kezét, hogy ne rontsa el a nevetéssel a jelenetet.

Sirius megfogta húga kezét, kicsit maga elé terelte.

-        Hadd mutassam be neked először ezt a hölgyet. Denise Marlow, ez itt Hope Angela Forest Black… az ikerhúgom! – fejezte be vigyorogva, mire Denise teljesen elsápadt a döbbenettől. Aztán megfogta anyja kezét, átkarolta a derekát, és szinte nevetve mutatta be őt is. – Ez pedig itt Napsugár Black, vagy ha jobban tetszik esetleg, akkor Sunny Black, az édesanyám!– fejezte be a leleplezést jól artikulálva az utolsó szót.

-        Az… az… anyád és a… a hu… - dadogta elképedten Denise hatalmas, döbbent szemekkel.

-        Nos, nyilván rájöttél már, hogy hiába próbáltál lejáratni engem a két nagy szerelmem előtt, kicsi Denise! – folytatta kárörvendően Sirius. – Tudod, ha néha gondolkodnál is, akkor rájössz magadtól. Most belegondolhatsz abba is, hogy ha két ilyen istennő vár engem odahaza, akkor majd épp egy olyan fog kelleni nekem, mint te? Remélem, ennyit legalább fel tudsz fogni végre: én SOHA DE SOHA DE SOHA nem leszek a tiéd, drága Denise, akárhogy kapálózol, akármilyen ruhát veszel fel, és akármit kensz magadra!

-        Ez most… most megint valami hazugság, amit most találsz ki, csak hogy mentsd magad! – sziszegte Denise hirtelen, magabiztosabbá válva.

Sirius nem bírta tovább, nevetni kezdett, de annyira, hogy elengedte húgát és anyját, mert le kellett hajolnia, hogy levegőt kaphasson nevetés közben.

-        A szőke hölgy annyira biztosan az anyám, mint ahogy itt állok – röhögte levegő után kapkodva. – Hope pedig a húgom, csak egy perccel vagyok idősebb nála, szóval… nyugodtan elhiheted! Had ne kelljen gyerekkori fényképeket mutogatnom hármunkról, jó?

-        Az apád soha nem vette el az anyádat, te is csak felvetted a nevét – jelentette ki a lány, bár kicsit bizonytalanabbul. – Nincs róla semmilyen bejegyzés, hogy valaha is házasok lettek volna, és te meg a testvéred is Forest néven vagytok bejegyeztetve. Az anyád pedig biztos nem fog úgy kinézni, mint egy harminc éves nő, szóval ne merészelj hazudni!

Siriusnak torkán akadt a nevetés, felegyenesedett, és gyilkos tekintettel pillantott a miniszter úr kislányára. Aztán benyúlt a talárja alá, és elővette kezébe rejtve a medált a képpel.

-        Te, Denise Marlow, ha ilyen tájékozott lennél, akkor biztos láttál már képet az apámról – kezdett beszélni fenyegetően halkan és jeges hangon. – Felismered, ha látod?

-        Persze! Ezernyi példányban a szemem elé került már a képe, épp mikor megszökött, vagy amikor bevitték, vagy amikor réges-régen valami hatalmas nagy dolgot vitt végbe. Persze biztos, hogy Tudodki közbenjárásával, és nem önmaga erejéből fogott el néhány halálfalót. Igen, láttam már – felelte Denise megvető hangon.

-        Nos, az édesanyám és az egyik testvérem ott áll a közeledben, így őket is fel kell ismerned. És majd nézd meg jobban azokat a papírokat, amiket láttál, mert a nevem az, ahogy be szoktam mutatkozni, az anyám igenis Mrs. Black, és apámnak semmi köze nem volt Voldemorthoz!

A lány rémülten összerezzent Voldemort neve hallatán, ahogy a körülöttük álló hallgatósereg is, pedig immáron több éve elpusztították a mágust, és értelmetlen volt az emlékétől is tartaniuk. De Siriust nem érdekelte, hogy rettegnek a névtől, amit ő ki mer mondani. Ő nem félt a névtől. Semmi értelmét nem látta, miért kellene félnie egy gonosz mágus nevétől. Apja sem félt kimondani, és Sirius sem. Miért ne mondja ki sok emberrel ellentétben, ha ő maga juttatta az Azkabanba az egyik leghűbb halálfalóját? Voldemort nem volt több mint egy, a saját hatalomvágyába beleőrült mágus, aki kegyetlenkedés és halottak százain át akart a varázsvilág ura lenni.

Sok tanára szerint Sirius is volt legalább olyan erős, mint egykor Voldemort. A különbség kettejük között a döntéseikben mutatkozott meg. Sirius az erejét nem a hatalom megszerzésére használta, hanem arra, hogy tisztára mossa a családja nevét.

-        Nolám, még mindig félsz Voldemort nevétől, kicsi Denise? – gúnyolódott, és csak azért is megismételte harmadjára is a nevet. – Voldemort csak egy szánalmas alak szánalmas emlékére emlékeztető szó. Nem kell félni tőle, kicsi Denise, nem fog megölni, pedig már biztos rászolgáltál volna. Nos, ennyi apróság után legyél szíves, és vess egy pillantást erre! – nyitotta ki a tenyerét Sirius, és felfedte a medált, ami benne volt.

Másik kezét rövid ideig fölé tartotta a medálnak, erősen koncentrálva közben, elmormolta a varázsigét, majd elvette a kezét a medál fölül. Erre a kép felnagyítódott, és tisztán kivehető volt rajta a családja szülei esküvőjén, egy másik villanás után pedig egy másik kép vetítődött ki, amin idősebb korukban, már apjuk nélkül voltak láthatóak.

Két perc után Siriusnak már hatalmas erőfeszítésébe került a pálca nélküli varázslat, ezért egy csettintéssel véget vetett neki, picit levegő után kapkodva.

-        Ha még egyszer egyetlen egy sértést ki mersz ejteni a szádon a családom bármely tagjáról, felmondok, és itt hagyom az apádat a Trimágus Tusa szervezésének kellős közepén, hogy bajlódjon ő maga vele egyedül! És most tűnj el végre a főosztályomról, és még inkább az életemből! – folytatta ugyanolyan dermesztően hűvös hangon Sirius, mint korábban.

Denise rémült pillantást vetett Siriusra, aztán kicsit felülkerekedve rémületén, még annyit mondott búcsúzóul:

-        Még hallani fogsz rólam, Sirius Black, és nagyon meg fogod bánni a viselkedésedet, azt garantálom! Nagyon nagy meglepetés fog érni hamarosan!

-        Juj, de félek! – vetette oda a liftbe beszálló lánynak gúnyosan.

Miután végre megszabadult Denise-től, mosolyt varázsolt az arcára, és odafordult Hope és anyja felé. A mosoly le is hervadt az arcáról.

-        Hol van anya? – kérdezte rémülten húgától.

-        Wendy hozott neki egy pohár vizet, mert kicsit elsápadt, mikor az a ringyó apát kezdte ócsárolni – felelte halkan Hope. – Ott van Wendyvel – mutatott a közelben állókra. Aztán halványan elmosolyodott. – Zseniális voltál, de komolyan!

-        Kösz – mosolygott rá testvérére Sirius, aztán kézen fogta, és odasietett anyjához. – Mama?

-        Ne haragudj, hogy megint… - pillantott bűnbánóan fiára Sunny, és pislogott néhányat, hogy elfojtsa a könnyeit.

-        Semmi baj, mama! – suttogta Sirius, és átölelte az asszonyt. – Nem szabad meghallani, amit mondanak. Mi tudjuk, milyen ember volt apa, hogy mit tett, és csakis ez számít. Nem szabad rájuk figyelned, már mondtam. Ők nem ismerték apát. Fogalmuk sincs semmiről.

-        Hogyhogy az a kép van a láncodon? – szipogta anyja. – Nem az volt benne.

-        Ez egy másik lánc. A másik is itt van rajtam, de azt nem akartam megmutatni Marlow őnagyságának. Semmi köze sincs hozzá!

-        Tényleg csak harmincnak nézek ki? – mosolyodott el Sunny halványan. – Jól tartom magam ezek szerint.

-        Te mindig gyönyörű és fiatal leszel, mama. Mindig olyan maradsz, ahogy apa megismert. Hogy ha majd találkoztok valamikor, akkor felismerhessen egyből. Tudod, hogy meg fog találni, ha majd eljön az idő. Addig viszont még nekem is kellesz. És Jamie-nek. És Hope-nak… Á, mégsem, Hope-nak már nem. Ő már kirepült a fészekből, és majd Jamie is, de én mindig veled leszek.

-        Nem, nem leszel – suttogta Sunny határozottan. – Neked más dolgod lesz. Már épp eleget tettél. Nem lehetsz ott mindig mindenütt. Nem engedem meg…

-        Ki kért tőled engedélyt, mama? – tréfálkozott Sirius.

-        Nem vagy az apád, Sirius. Nekem is meg kell tanulnom végre, hogy ne kezeljelek úgy. Akármennyire is hasonlítasz rá, te más vagy, és ez így van jól. A fiam vagy, és már nem kell körülugrálnod. Nem lesz semmi baj, hidd el. Én boldog leszek, ha…

Siriust megint hatalmába kerítette a rettegés.

’Nem beszélhet így! Nem fogom hagyni, hogy… Nem, mama, nem engedem, hogy megtedd! Nem fogsz elmenni, amíg nincs itt az ideje, mert megakadályozom!’ – ismételgette magában, ahogy mindig, amikor anyja elkezdett így, ilyen hangon, ilyen szavakkal beszélni.

-        Nem lesz semmi baj! – suttogta Sunny, mintha csak válaszolni akarna Siriusnak.

-        Hová is akartatok menni? – szólalt meg Sirius enyhén remegő hangon, és kiengedte karjaiból az anyját.

-        Ebédelni egy étterembe – felelte Hope. – Aztán anya azt mondta, menjünk inkább hozzád. És te most azzal fogsz jönni, hogy miért nem megyünk rögtön haza, meg hogy holnap is jössz, meg hogy most van időd arra, hogy esténként beugorj, igaz? – folytatta halkabban, fürkésző pillantást vetve Siriusra.

-        Honnan szeded ezt? – kérdezett vissza Sirius, bár valóban ezt akarta megjegyezni, de csak későbbi időpontban.

Ha látta anyján, hogy ismét fontolgatja azt, amit nem lenne szabad, mindig sűrűbben igyekezett hazajárni a roxmortsi házba, egészen addig, amíg anyja vidámabbá nem vált.

-        Ikrek vagyunk, és ismerlek épp eléggé, Sirius – válaszolta Hope komolyan. – Olyasmit is tudok, amiről te sosem képzelnéd, hogy tudom. Nos, Wendy, nem jössz velünk? – fordult elmosolyodva a lány felé. – A főnököd nemrég felhatalmazott, hogy meghívhatlak.

-        Én… még rengeteg… szóval… - dadogta a lány bátortalanul.

-        Méz… vagyis Wendy, nincs több dolgod most, és enned kell, mert nem tudunk rendesen dolgozni később – szólt közbe Sirius. – És bocs azért, amiért megharagudtál rám. Többé nem teszem.

-        Te voltál az, aki… - vetette ellen Wendy csodálkozva. – Úgy értem, te haragudtál meg énrám, és nem én… terád.

-        Te kezdtél el kiabálni velem – ellenkezett Sirius. – Tehát te haragudtál rám valamiért.

-        Jó, ez kezd olyan értelmetlen vitává fajulni, mint réges-régen James és Lily Potteré – szólt közbe Sunny nyugodtan. – Ne kezdjetek el nekem azon vitatkozni, ki haragudott kire, meg hogy ki kezdte, oké? Sirius, kísérd be Wendyt az irodátokba, intézzétek el gyorsan, amit kell, addig mi itt várunk. De igyekezzetek! És öltözzetek fel rendesen, mert hideg van kinn!

-        Anya, már nem vagyok pólyás, ha fázom, majd begombolom a kabátom! – nevetett fel Sirius. – Na, menjünk, Mézike, vár a kaja nálam!

-        Te jó ég, hogyhogy nem ugrott be azonnal nekem! – szólt Hope, ki tudja mire célozva. – Figyelj, anya, szerinted lehetséges az, hogy ha ketten egyszer…

Amint beléptek az irodába, Sirius becsukta az ajtót, és nem törődve Wendy furcsálló pillantásával, lerogyott az ajtó elé a padlóra. Beletúrt a hajába, aztán próbált úrrá lenni a feszültségen.

-        Nem fogom hagyni, és kész! – motyogta magának ökölbe szorítva kezeit. – Nem fogja megtenni, mert nem hagyom!

-        Ha azt szeretné, akkor hagynod kell, Sirius – jegyezte meg Wendy halkan. – Az ő döntése lesz, és el kell fogadnod. Neki jobb lesz.

-        Nem mehet el ő is! – mormolta kétségbeesetten Sirius.

-        Nőj fel végre! Már nem lesz akkora szükségetek rá. Néhány éven belül Jamie is nagykorú lesz. És akkor el kell engedned őt. Ő nem boldog itt. Már csak odaát lehet az igazán a papád mellett.

-        Honnan tudod, hogy én miről…? – pillantott fel a lányra Sirius fájdalmas tekintettel.

-        Beszéltél álmodban szinte minden alkalommal, mikor elaludtunk nálad beszélgetés közben – felelte Wendy halkan. – És láttam, hogy félsz, mielőtt bejöttünk. Összeraktam a darabkákat.

Hirtelen felemelte a kezét, és levette a kendőt a hajáról.

-        Mostantól leveszem. De csak és kizárólag idebent, megértetted?

-        Megértettem – mosolygott rá a lányra Sirius boldogan.

Wendy visszaigazította magára a kendőt, aztán belebújt a kabátjába is.

-        Menjünk, mert itt hagynak! – szólt kuncogva.

Sirius feltápászkodott a földről, megtörölte a szemét, aztán elindultak kifelé.

-        Jó, jó, jó, tudom, a kabátom! – szólt nevetve, mikor meglátta anyja tekintetét, és gyorsan begombolta a ruháját.

-        Tényleg, Sirius, hogy csináltad meg pálca nélkül a varázslatot a képen? – érdeklődött Hope homlokráncolva, mikor beléptek a liftbe.

-        Gyakoroltam, bár nem a medálomon. Már egész jól megy, csak kimerítő – felelte Sirius vállrándítva.

-        Kicsim, biztos, hogy mindig sikerül kézzel végrehajtanod azt a fajta varázslatot, amit Miss Marlow-val kapcsolatban említettünk néhány hónapja? – szólt aggódva anyja.

-        Nem tudok róla, hogy lenne eredménye a bűbáj sikertelenségének, szóval határozottan állíthatom, mama, hogy 100% -osan meg tudom csinálni – jelentette ki határozottan és teljes bizonyossággal Sirius, hiszen még nem jelentkezett egyetlen volt szeretője sem azzal, hogy teherbe ejtette őt. - Csak azok a varázslatok kimerítőek, amiket nem szoktam gyakran használni, vagy ha még nem próbáltam kézzel megcsinálni. És azt a bűbájt azért használtam elég sűrűn – vigyorodott el kicsit, aztán Wendyhez fordult. – Tényleg, Wendy, hogy tetszett az újabb műsora Denise-nek? Nem gondoltam volna, hogy ennyire ostoba! Képes volt anyát és Hope-ot a barátnőimnek nézni! És még csak utalnom sem kellett semmire!

-        Biztos túl sokat festegette a körmeit mostanában! – kuncogta a lány. - A fejébe szállhatott a lakkok gőze!

-        Szerintem azok nélkül, spontán ilyen agyatlan – nevetett fel Sirius. – És még a múltkori mesét is szinte teljesen bevette! Képes volt megkérdezni, hogy… várj, ezt csak neked mondhatom el, a többiek nem fogják érteni – lépett a lányhoz közelebb Sirius, és odahajolt a füléhez. – Képes volt megkérdezni, miért nincs még nagy pocakod!

-        Már miért lenne? – értetlenkedett Wendy összezavarodva.

-        Nem emlékszel a… babánkra? – súgta kuncogva Sirius, és egy pillanatra a lány hasára tette a kezét.

-        Azt is bevette? – nevette el magát Wendy. – Nem hiszem el, hogy képes volt elhinni! És te persze most is adtad alá a lovat, igaz? Hogy fogok itt dolgozni, ha közben fedeznem kell téged előtte, nehogy lebukj emiatt? Bármikor megjelenhet, vagy megláthat!

Sirius tágra nyílt szemmel bámult a lányra, és nem akart hinni a fülének.

-        Te… te nevettél! – dadogta meglepődve.

-        Ja… – szólt vállat vonva és meglepődve Wendy. - Tényleg! – tette hozzá, majd megint nevetni kezdett.

-        Hány meglepetésed van még számomra? – kérdezte Sirius homlokráncolva. – Titokban elkezdesz masszázst tanulni, hogy segíts nekem. Elrejted a hajadat. Sokáig nem is nevettél rendesen, újabban leállsz velem vitatkozni. Már kiabáltál is velem. Két éve nekem dolgozol, ebből másfelet titokban. Eltűnsz hetekre, aztán hirtelen megint megjelensz. Nem tudsz főzni, összerakosgatod a titkaimat magadban… mi van még? – sorolta elkeseredetten. – Ha van még legalább egy olyan dolog, amivel meglepsz, de olyan, ami nem valami múltbéli titok, vagy ilyesmi, elveszlek feleségül! Ezt már nem lehet kibírni ép ésszel!

-        Ez majdnem olyan volt, kicsim, mint amikor apád nekem akart adni egy gyógynövénytanról elhozott virágot, vagy mit, én pedig nem akartam elfogadni, mondván, hogy mit szólnak hozzá a barátaim. És azzal kezdett viccelődni, hogy leborul elém, megkéri a kezem, és akkor már biztos elfogadhatom! – nevette el magát anyja.

-        Ez valamikor negyedikben lehetett, vagy ötödikben, nem? – érdeklődött Sirius homlokát ráncolva.

-        Nem, kisfiam, ez… nem fogod elhinni… elsőben történt, alig három vagy négy hónapnyi ismeretség után! Épp csak a nevét tudtam, meg hogy melyik házba jár!

-        Apa egy rendkívül éles eszű gyerek volt! – jelentette ki Sirius fellengzős stílusban. – Már akkor le akart foglalni magának. Miért nem mondtál neki igent? Egy virág mellé nyertél volna egy férjet. Igaz, hogy csak tizenkét évesek voltatok, de a kor nem számít!

-        Bolond! Hagyd rá! – legyintett Hope vigyorogva. – A kis, visszafogott bátyuskám sem kezdte sokkal később, igaz?

-        Miről beszélsz? – kuncogta Sirius, ahogy kiléptek a liftből.

-        A mézszőke őzikédről, tesó! – felelte Hope vigyorogva és kacsintva.

-        Honnan tudsz te…? – döbbent meg Sirius elvörösödve, és nagy nehezen ellenállt a kísértésnek, hogy Wendyre nézzen. – Ezt nem fogod kimagyarázni azzal, hogy ikrek vagyunk, írásos bizonyítékod nincs rá, az fix, tehát honnan tudsz erről?! – vonta kérdőre kétségbeesetten húgát.

-        Van szemem, Sirius. És memóriám. És akkoriban csak a vak nem látta meg rajtad, kiért dobog az a hatalmas szíved! – cukkolta bátyját a lány. – Miért nem jártál vele? Később hallottam híredet néhány lánytól, de vele még csak próbálkozni sem láttalak.

-        Ha a szíved választ, és nem a szemed, kislányom, akkor minden ezerszer nehezebb – jegyezte meg Sunny nevetve. – Mit gondolsz, miért tartott apádnak egy teljes évig, hogy lépjen? Ha csak tetszettem volna neki, gondolkodás nélkül elkezd fűzni! Ha azonban a szíved is közbeszól, csak félni tudsz, hogy mi lesz, ha nem viszonozza a másik, vagy hogy hamar véget ér az egész, vagy hogy elrontasz valamit… Viszont nekem például az az elvem, inkább próbáld meg, és később lesz, ami lesz! Legalább megpróbáltad.

-        Sirius, az a lány is olyan volt, mint a szokásos? – vetette közbe Wendy. – Akkor talán jobb, ha kihagytad. Biztos eleged lett volna belőle néhány hét után!

-        Nem egészen olyan volt, mivel ő… nem beszélt sokat, szeretett olvasni, gyönyörű volt a haja, imádott esőben ugrándozni kinn a parkban, és ha nem vagyok olyan béna, már rég a feleségem lenne – sorolta Sirius vigyorogva.

-        Én is szerettem régebben… esőben szaladgálni – szólalt meg Wendy fura arckifejezéssel. – Mondd, hogy nem én voltam az, Sirius! Biztos volt más is, aki…

-        Nem, ő valóban más volt – szólt Sirius elkomolyodva, és szomorúan nézett a lányra. – Mindig életteli volt, és… mintha nem félt volna semmitől és senkitől. Nem mosolygott túl gyakran, de látszott, hogy szeret a Roxfortban tanulni, és csak a nyári szünet előtt látszott lehangoltabbnak. Talán, mert sosem mutathatta meg valakinek azt, amit az iskolában tanult.

-        Brávó, Sirius, beleképzeltél abba a szegény lányba minden tulajdonságot, ami meghatja az embereket. Brávó! – tapsolt egyet-kettőt Hope vigyorogva. – És honnan tudod, ezekből melyik volt igaz?

-        Mindegyik. De mára már biztos nem sok maradt belőle – jegyezte meg Sirius, és zsebre dugta a kezeit. – Vagy ha mégis, az nagyon mélyre van temetve. Na, eldöntöttétek, hová menjünk?

-        Már ezerszer elmondtam, bátyus: hozzád – felelte szemeit forgatva Hope.

-        Takarítottál már, Sirius? – kérdezte Wendy hirtelen, de el is pirult nyomban.

-        Igen, takarítottam – felelte Sirius vigyorogva. – Egyébként nincs miért elvörösödnöd. Anya tudja, és Hope alapjáratban azt gondolta, hogy tőlem indultunk el Jamie balesetekor, szóval… töredelmesen be kell vallanunk nekik, hogy már jártál nálam.

-        Miért hazudtatok? – értetlenkedett Hope. – Egyikőtök sem házas, és ha néha Wendy…

-        Ha be mered fejezni azt a mondatot, megfojtalak, Hope Angela Forest Black! – mordult rá húgára Sirius. – Pont miattad nem mondtam meg, hogy nálam aludt. Mert te mindig csak arra tudsz gondolni, hogy ha feljött hozzám, akkor már szeretkeztünk is. Nem történt semmi, sem akkor, sem korábban! Ne merj kombinálni!

-        Elég legyen! – szólt rájuk Sunny. – Nem fogtok nekem megint egymás torkának ugrani! És ebéd előtt nem fogtok ilyen témákat felhozni, megértettétek? Wendy, mit szeretnél enni? Valószínűleg össze kell ütnöm valamit, mert a fiamnál nem marad meg semmi két napon túl.

-        Mama, még van a legutóbbi ételekből, amit elhoztam. Mostanában arra is alig van időm, hogy aludjak. Épp csak pár falatot ettem napok óta, mert annyi dolgunk van, hogy ebédelni is negyed óra alatt szoktunk.

-        Látod, kislányom, én megmondtam, hogy ki kell rángatnunk Siriust a minisztériumból! – kezdett nevetni anyja. – Most már nem mész vissza, azt garantálom. Holnap talán, de ma nem engedlek. Rendesen fogsz enni, kialszod magad, sétálsz egy kicsit, hazaviszed Wendyt, és holnap majd folytathatod a munkát.

-        Akkor holnap bele fogunk halni a munkába, mama – keseregte Sirius. – Ha nem intézzük el a mai feladatokat, akkor holnap kétszer annyit kell, és azt már nem tudjuk megtenni, mert így is túl vagyunk terhelve! Vissza kell mennem ebéd után.

-        Most ki a munkamániás, Sirius, te vagy én? – vigyorodott el Wendy kárörvendően.

Sirius nevetni kezdett, és odalépett a lányhoz. Megfogta a kezét, és csókot nyomott rá.

-        Már mondtam, drágám, hogy ez egy fertőző betegség, és te kezdted el terjeszteni, amikor magam mellé vettelek. Ne panaszkodj! Néhány hete még a torkomnak akartál ugrani, amiért lógtam a munkából!

-        Beindult a hormonháztartásod, Sirius Black? – élcelődött Hope vigyorogva. – Azt hittük anyával, ezen már rég átléptél!

-        Miről beszélsz? – kérdezett vissza Sirius homlokráncolva, és önkéntelenül szorosabban kezdte fogni a pipacsvörös Wendy kezét, aki, Sirius legnagyobb megelégedésére, nem húzta el azt.

Anyja és húga titokzatos képpel kuncogtak, és ezt nem tudta mire vélni.

-        Te tényleg beteg lehetsz, ha nem esik le, miről beszélek – nevetett Hope.

-        Akkor képzeld azt, hogy beteg vagyok. Akkor sincs fogalmam, miről beszélsz – jelentette ki Sirius összezavarodva.

-        Wendy, szerintem legközelebb, mikor felmész a bátyámhoz, próbáld meg leitatni, hátha akkor kellőképpen fel lesz pörögve ahhoz, hogy lépéseket tegyen végre. Én és anya már kezdünk türelmetlenek lenni – fordult a lányhoz Hope.

-        Hope Angela Forest Black, ne merj ilyen piszkos ötletekkel előállni! – háborodott fel Sunny. – Tudja, mi a dolga, és meg fogja tenni, ami szükséges! Ha több időre van szüksége, akkor több időre van szüksége! Nem olyan, mint te, és jól is teszi! Ha majd te leszel hamarosan az ő helyében, te is bizonytalanabbá fogsz válni, mint azelőtt!

Sirius összerezzent a hangerőtől. Hatalmas családi balhé készülődött, ami nem volt éppen ínyére. Megint előkerül a régi téma, hogy anyjuk melyiküket szereti a legjobban, és Siriusnak fél órán keresztül bizonygatnia kell a húgának, hogy őt is imádják. A szerencséje az volt, hogy Hope hamar képes volt lecsillapodni, és bűnbánatot mutatni.

-        Jó, értem, már megint a régi nóta! – csattant fel Hope sértetten. – Amit ő tesz, az mindig jó és tökéletes, ha én teszek valamit, az viszont mindig rossz, és nem helyes, igaz, mama? Tudom, hogy imádod Siriust, csak azért, mert ő fiú, és eszméletlenül sok mindent örökölt apától, de ez igazságtalan! Hányszor kell még bizonyítanom neked, hogy egy kicsit jobb szemmel nézz rám? Még Jamie-t is jobban szereted, mint engem! Sirius is követett el hibákat, de te képtelen vagy meglátni, mert elvakít az, hogy teljesen bele vagy bolondulva a fiadba! Mindig csak ő a fontos, csak és kizárólag ő!

-        Hope, figyelj ide, ez…

-        Ne merd letagadni, mama, mert tudom, hogy így van! – szakította félbe dühösen a lány anyjukat, aki hatalmasat sóhajtott.

Innentől átengedte a terepet Siriusnak. Hiába mondott volna bármit, Hope hiszti-rohamaikor csak Sirius tudott hathatósan közbeavatkozni, és lenyugtatni a testvérét.

-        Hope! – szólt rá döbbenten testvérére Sirius. – Ez nem igaz, anya szeret téged, és…

-        Persze, szeret, csakhogy mindig én vagyok a legutolsó a listán! – szakította félbe a lány Siriust is. - Belehalna, ha nem te lehetnél mindig a legelső! Elegem van ebből! Miért is nem mentem el, amikor akartam? Semmi értelme nem volt megváltoznom, és maradnom, mert neki sosem leszek olyan fontos, mint te! Csak apának jelentettem valamit, de nektek soha semmit!

-        Hope, ez nem igaz! Mit gondolsz, miért akadályoztam meg, hogy elszökj az akkori barátoddal? Anya kikészült volna, ha nem láthat többet! Szeret téged, ugyanúgy, mint Jamie-t vagy engem, még akkor is, ha te ezt nem veszed észre! És azért kell velem foglalkoznia, mert te már önálló vagy, és képes vagy megoldani a gondjaidat. Lehet, hogy úgy tűnik, én vagyok az erősebb, de ez nem igaz. Te sokkal erősebb vagy.

-        Nem úgy tűnik, különben nem titkolóznátok folyton előttem! – sziszegte könnyes arccal Hope. – Szerintetek én soha semmit nem vagyok képes elviselni, csakis te meg anya! Azt a hülye naplót is elolvastam, de nem haltam bele, képzeld! Mikor beleüvöltötted az arcomba, hogy apa meghalt, az is magamhoz térített! Azt hiszed, mindig minden kis titkodat sikerül elrejtened, igaz? Hát tudd meg, hogy tudom, miért viselkedsz úgy, ahogy! Tudom, hogy elszöktél 3.-ban apához, ahogy én, és azt is tudom, miért akarsz újabban miniszter lenni! Szerinted én vak vagyok, aki semmit sem vesz észre, igaz? Tudom, hogy animágus vagy, és hogy így sikerült elkapnod Bellatrix Lestrange-et, és hogy csakis ezért akartál auror lenni! Tudom, hogy Liz nem jelentett neked semmit, még akkor sem, ha együtt voltatok majdnem két évig, és hogy egyetlen egy lányt vagy képes szeretni, mert olyan vagy, mint apa, és rajta kívül nem érdekel már senki, legyen akármilyen vonzó is!

folytköv!