Baljós jelek

Már majdnem másfél év telt el első találkozásuk óta, amikor Wendy hirtelen eltűnt. Sirius először aggódott érte. Azt gondolta, talán beteg lett. De mikor már majdnem egy hónapja nem találkoztak össze, bárhol is kereste a lányt, fel kellett adnia a keresést, és arra gondolt, Wendy talán munkahelyet változtatott. Ez elszomorította Siriust. Kedvelte a lányt, és hiányozni kezdett neki. Hiányzott neki a rémes ruháival, a némaságával, a rengeteg pergamenjével és a rengeteg dolgával együtt.

Ismét eljött a nyár. Sirius a szokásos vacsorára indult családjához. Annyi munkája akadt, hogy két héten keresztül minden családi vacsorát le kellett mondania. Ám már hiányzott neki öccse, ikerhúga és természetesen anyja is. És az irodai feszültséget le kellett vezetnie valahol. Erre pedig a legjobb hely a családi fészek volt.

Talán tanácsot kér anyjától Denise Marlow-val kapcsolatban. A lány az utóbbi időkben még a korábbinál is jobban ráakaszkodott. A miniszter minden héten kitalált valami ürügyet, hogy Marlowéknál kelljen vacsoráznia, ellentétben a korábbi éttermi vacsorákkal, és Sirius bármibe lefogadta volna, hogy ebben Denise keze is benne van.

Kicsivel korábban ért anyja házához a kelleténél. Mosolyogva és ujjongva fogadták, ahogy várta.

-        Te alminiszter, hát végre előbújtál az irodádból? Időtlen idők óta nem bosszanthattalak fel! – nevetett húga, miközben megölelték egymást.

-        Könyörülj meg rajtam, Hope! – nyögött fel Sirius keservesen nagyot sóhajtva. – Van nekem épp elég bosszankodnivalóm nélküled is.

-        Szóval még mindig nem bújtál ágyba a titkárnőddel? – vihogta 12 éves öccse.

Anyja, húga és öccse azonnal nevetni kezdtek. Sirius dühösen felmordult.

-        Még egy ilyen piszkos célzás, öcsi, és tovább nem élsz! – morogta szikrázó szemekkel. – A hányingert hozod rám az efféle ötletekkel, Jamie! Inkább világgá megyek, minthogy bármi közöm legyen Denise Marlow-hoz!

-        Jó, jó, de ő biztos erre áhítozik, nem? – jegyezte meg a fiú ártatlan arccal.

-        Biztosan – nevetett fel Sirius. – Csakhogy arra várhat élete végéig, mert én józanul biztos nem nyúlok hozzá!

-        Jól van, fiúk, elég legyen ebből! – szidta meg két fiát Sunny kuncogva. – Ez nem vacsora előtti téma, és nem nők előtt kell ilyenekről tárgyalnotok.

-        Mama, azt elismerem, hogy te egy igazi királynő vagy, de Hope-ot még lánynak is csak alig nevezném! – jegyezte meg Sirius nevetve.

Hope bosszús arcot vágott, és durván belebokszolt Sirius vállába.

-        Apró darabokra átkozlak, Sirius Black! – morogta.

-        Igazán? Én nem hinném, hogy sikerülne, de azért próbáld csak meg egyszer! – nevetett Sirius.

-        Elég legyen, ti ketten! Ha együtt vagytok, állandóan gyilkoljátok egymást! Kössetek békét, legalább addig, míg vacsorázunk! Miért kellett nekem ikreket szülnöm? Kibírhatatlanok vagytok!

Sirius vigyorogva anyjához lépett, és szorosan megölelte.

-        Mama, ne húzd fel magad, jó? Tudhatnád, hogy Hope bármit mond vagy tesz, én biztos le tudom rendezni. Elég felemelnem kicsit a hangom, és ő sírva szalad be a házba. Szegény nagyon gyenge idegzetű – jegyezte meg kuncogva, miközben csúfolódó pillantással nézett ikerhúgára.

-        Én? – csattant fel nevetve Hope. – Nem tudom, ki az, aki immáron két éve jár úgy haza, hogy egy nő nevétől a falra mászik! Véletlenül nem Sirius Blacknek hívják az illetőt?

-        Ezt jobb, ha befejezed, hugi! – morogta Sirius bosszússá válva. – Ha ki mered ejteni a nevét, megfojtalak! Nem azért jöttem, hogy még itthon is róla kelljen beszélnem, vagy hallanom!

-        Befejezni! – kiáltott rájuk Sunny, és intett, hogy menjenek be a házba.

A vacsora vidáman telt, Sirius pedig nyugodtabb lett, mint az utóbbi napokban bármikor. Pont egy ilyen estére volt szüksége. Még húga kis piszkálódásai is inkább szórakoztatták, mint dühítették.

Már indulófélben volt saját lakásába, amikor hirtelen egy bagoly szállt be a nyitott ablakon, és ledobott egy levelet Sirius lába elé. Sirius felvette, és rossz előérzet kerítette hatalmába. Főképp, mikor felismerte a kézírást.

-        Kitől jött? – érdeklődött Hope kíváncsi arccal.

-        Mindjárt megtudjuk. Egyébként meg semmi közöd sincs hozzá – vetette oda Sirius, miközben kibontotta a levelet.

Elkezdte olvasni, és közben egyre dühösebb lett. Miután elolvasta, markába gyűrte, és bosszúsan felkiáltott.

-        Hogy a fene vinné el mindkettőt!

Szitkozódva beviharzott a konyhába, és dühében összetörte az egyik széket apró darabokra. Aztán lerogyott egy másikra, és ököllel rácsapott az asztal lapjára.

-        A fenébe, a fenébe, hogy a francos… - mormolta dühösen, és ismét felpattant.

Anyja lépett be hozzá a helyiségbe, egy szó nélkül összeforrasztotta a széttört széket, aztán halvány mosollyal megjegyezte:

-        Máskor bemehetsz a könyvtárszobába. Ott több kacat van, amit összezúzhatsz. Mit írt a miniszter?

Sirius csodálkozva pillantott anyjára, és megtorpant a fel-alá járkálásban.

-        Hogy találtad ki?

-        Nem volt nehéz, kisfiam. Mástól nem hiszem, hogy ilyen zaklatottá váltál volna. Tehát, mit akar már megint tőled?

-        Elküld egy üzleti útra – sziszegte dühösen Sirius. – És ha ez még nem lenne elég, magammal kell vinnem azt az ostoba lányát is, csak hogy ne unatkozzam! Fel kell autóznom Glasgowba azzal a libával, és belga csokoládégyárasokkal kell jópofiznom, mindezt két teljes napon keresztül! Meg fogok bolondulni! Még csak nem is beszélek belgául! Miért nekem kell mennem, a Merlinbe is?! Csinálj nekem valami rém erős nyugtatót, anya, mert biztos megölöm Denise-t! Az ő ötlete ez az egész, az ezer százalék! Eddig sosem kellett magammal vinnem!

-        Mondtad már neki, hogy téged nem érdekel? – kérdezte komolyan anyja.

-        Még mondanom is kellene? – hitetlenkedett Sirius hajába túrva. – Mióta először belépett az irodámba, állandóan ordibálok vele! Kell szerinted ennél jobb bizonyíték rá, hogy a hátam közepére kívánom? Ha legalább Wendy meglenne! Ő talán megnyugtatna valamennyire, mielőtt elutazom – mormolta Sirius kétségbeesetten, és egy pillanatra kezébe temette arcát.

-        Mikor indulsz? – kérdezte anyja hirtelen.

Sirius felpillantott anyjára, aki, legnagyobb döbbenetére, szélesen mosolygott.

-        Mi az, min mosolyogsz? – kérdezte értetlenül. – Szerinted van ebben valami vicces?

-        Nem, nincs, kisfiam – felelte anyja, de továbbra is mosolyogva.

-        Holnap reggel kellene indulnom, de inkább felmondok, mintsem két teljes napig össze legyek zárva Denise Marlow-val! – horkant fel Sirius bosszúsan.

-        Kitartás, kicsim – anyja odalépett hozzá, megsimogatta az arcát, aztán megölelte. – Ki fogod bírni! Ha elkezdene bosszantani az a lány, gondolj valami teljesen másra, ami jobb kedvre derít, és oda se figyelj rá! A másfajta próbálkozásait pedig biztosan le tudod állítani magadtól is, nem igaz?

-        Igaz – nevetett fel Sirius. – Majd elmondom neki szóban is, hogy mi a véleményem róla, hátha abból talán megérti, hogy nincs ínyemre, hogy beházasodjak a mágiaügyi miniszter családjába. És megpróbálok másra gondolni. Talán viszek egy pár füldugót is.

-        Nos, ha valóban holnap kell indulnod Glasgowba, ideje visszamenned Londonba, nem?

-        Igen – felelte nagyot sóhajtva Sirius. – Igazán várhattak volna holnapig ezzel a hülye levéllel! Már olyan jól kezdtem érezni magam. Akkor majd jövök két, de legkésőbb három nap múlva. Szia mama, és kösz mindent! – búcsúzott el Sirius, majd elhagyva a házat, dehoppanált.