Átkozottak

Teltek a hónapok. Denise Marlow mindvégig a titkárnője maradt, hiába próbálta rábeszélni a mágiaügyi minisztert, hogy helyeztesse át a lányát valaki más mellé. Emerald Marlow azt hozta fel érvként, hogy lányának épp egy olyan nagy szaktudású emberre van szüksége, mint ő, hiszen csak így tanulhat meg mindent.

Sirius a legszívesebben menten a haját tépte volna dühében. Nem tanárnak alkalmazták, és eszében sem volt megtanítani Denise Marlowt egy levél megírásánál kisebb dologra sem. Amúgy is ostoba nő volt, fel sem fogta volna, akármit mond neki. Hacsak nem a legújabb boszorkánydivatról, vagy efféle teljesen jelentéktelen dologról mesélt volna neki. Az egyből megragadt a lány agyában.

Sirius ellátogatott családjához, amikor csak ideje engedte. És néha a közeli kocsmába is benézett. A tulajdonosnő anyja barátnője volt. A tulajdonosnő unokahúga viszont inkább Siriusé. És Sirius Denise melletti korszakában azért imádkozott, hozza össze a sors ismét régi barátjával, hogy segíthessen neki Denise leállításában. Úgyhogy amikor ellátogatott anyjáékhoz, vacsora után nem hoppanált haza azonnal, hanem néhány percet még a Három Seprűben töltött, és megkérdezte mindannyiszor a tulajdonosnőt, nem látogatja-e meg mostanában az unokahúga.

És egy délután, mikor már nem is számított rá, és épp anyjához akart bemenni a házba, valaki megszólította.

-        Úgy hallottam, nagyon vágysz utánam, szerelmem! De nem vettem észre, hogy elém siettél volna, mikor az előbb megérkeztem ebbe a porfészekbe. Néhány hét várakozás után nem bírtad tovább, és kerítettél helyettem valakit? Ejnye, nagyon rossz fiú vagy!

-        Köszönöm, istenem! – hálálkodott Sirius az égre emelve tekintetét, aztán vigyorogva odalépett a dús, vörös hajú nőhöz és megcsókolta.

-        Ebben még mindig te vagy a legjobb – nyögött fel a hosszú csók után Pershephoné.

-        Nem, nem ebben, Sheph – mormolta Sirius rekedtebben, és rövid ideig magához szorította a nőt. – Segítened kell! Várj meg a szokott helyen! Gyorsan beszólok anyáméknak, hogy közbejött valami, és nem tudok maradni, aztán megyek hozzád.

-        Ennyire sürgős? – kuncogta a nő, és hozzádörgölőzött Siriushoz.

-        Nem azért kellesz, Sheph, mert épp nő nélkül vagyok – nevetett fel önkéntelenül Sirius, és ismét megcsókolta barátnéját. – A segítségedre van szükségem.

-        Érted bármit, szerelmem. Nem fura, hogy még mindig hat az a vonzás? Pedig már évek óta nem tettél magadévá – dorombolta Pershephoné, orrát hozzádörgölve Siriuséhoz, majd újabb csókokat nyomott Sirius szájára.

-        Ha anyám meglát minket, kitör a botrány, Sheph. Tudod, hogy soha nem tudta, hogy mi ketten… - dörmögte Sirius, miközben beletúrt a nő hajába, és harapdálni kezdte a fülét.

-        Még csak az kéne, hogy a nénikém, vagy a mamád megtudja, hogy elcsábítottalak! – kuncogta Pershephoné. – Túl maradiak. Nem értenék meg. Még akkor sem, ha elmondjuk, miért. Ha a nénikém tudná, mit művelünk fenn… Még mindig abban a hitben élhet szegény, hogy csak beszélgetünk, tanulunk, vagy ilyesmi.

-        Ha még sokáig maradsz, vagy lebukunk annyi évnyi sikeres titkolózás után, vagy nem leszek képes arra koncentrálni, amit mondani akarok. Pedig esküszöm, hogy fontos. Élvezni fogod, és… nagyon sürgős, mert már kezdek megőrülni attól a libától.

-        Játsszam a barátnődet? – nyögte rekedten a nő.

-        Mindig imádtam a gyors felfogóképességedet, Pershephoné – nevetett fel Sirius röviden, és ismét hosszú, éhes csókot nyomott a nő szájára.

-        Kirúgtad LW-t, vagy LW azóta sem volt meg, vagy csak ennyire imádsz?

-        Túl idegtépő az életem és mindhárom kérdésedre igen a válasz – kuncogta Sirius. – És ha nem segítesz rajtam, akkor hamarosan a diliházban találkozunk – vigyorgott rá a nőre, és elengedte.

-        Ki fogom készíteni – jelentette ki határozottan Pershephoné. – Nem fog elvenni tőlem! Így is olyan keveset kapok belőled! És te vagy az egyetlen szerelmem, tudod jól.

-        Habár én azt nem állíthatom, hogy az egyetlenem vagy, de beismerem, hogy te voltál az első – kuncogta Sirius. – De ezt épp olyan jól tudod, mint én.

-        Megcsaltál? – kezdett látszólag duzzogni a nő, és így sokkal fiatalabbnak tűnt. – Mondtam, hogy ne rosszalkodj!

-        Ha így fogalmazunk, akkor már régóta folyamatosan csallak, drágám. Én ugyanis rendesen űzöm a dolgokat, nem csupán szájon át – élcelődött Sirius vigyorogva.

-        Én sem csak úgy. Hiszen veled még sosem tettem meg. Te vagy az egyetlen, aki normálisan képes csinálni, és mivel barátok is vagyunk mellette… Te legalább figyelsz rám is – mormolta némileg elszomorodva Pershephoné.

-        Ha a tanítványod voltam egy ideig, akkor miért veszed ezt olyan nagy számnak? Akármilyen okból is tettük meg annyiszor, tőled tanultam sok mindent. És a tanár néni mindig kap ajándékot az elégedett diáktól. Vagy nem? – évődött Sirius a nővel vigyorogva.

-        Akkor én megyek – sóhajtott hatalmasat vörös hajába túrva Pershephoné, és egy utolsó csókot nyomott Sirius szájára. – És nagyon siess! Megint beindult az az izé!

Sirius figyelte, ahogy a nő elmegy, aztán kicsit rendbe hozta magát, és belépett a családi házba.

-        Sirius! Mára már nem is vártunk! Persze, azért örülök, hogy jössz, kicsim – fogadta a belépő Siriust anyja meglepetten.

-        Az az igazság, mama, hogy épp közbejött valami, úgyhogy csak beköszönni jöttem, és már mennem is kell a dolgomra. Majd máskor bepótoljuk ezt a vacsorát, jó?

-        Szerintem, bátyó, be se kellett volna jönnöd – szólt közbe Hope. – Meg se tudtuk volna, hogy itt vagy. Egyébként sincs sok értelme annak, amit most tettél. Csak azért képes voltál eljönni, hogy aztán bejelentsd, hogy nem tudsz maradni?

-        Az utolsó percben változott meg a terv. Már az is baj, ha szólok?

-        Nem, nem baj, Sirius. De ha egyszer vár rád az a vörös hajú lány odakint, akkor…

-        Te kémkedtél utánam? – rémült meg Sirius.

-        Nem, dehogy! – háborodott fel Hope. – Hogyan kémkedhettem volna, ha azt sem tudtuk, hogy itt akarsz vacsorázni? Csak kinéztem néhány perce az ablakon, és láttam, hogy nagyon elfoglaltak vagytok. Legalább elárulod a barátnőd nevét? – tette hozzá elvigyorodva.

-        Öhm… szóval… Jadénak hívják – vágta ki magát Sirius egy volt barátnője nevével.

Nem óhajtotta lebuktatni magát. Ha egyszer több mint tíz évig mindig sikerült eltitkolnia, hogy több köze van Pershephonéhoz, mint gondolnák, nem fogja épp most elszúrni a titkolózást. Meg sem értenék az egészet. Végülis Pershephoné 6 évvel volt idősebb nála. És a „foglalkozása” sem volt épp erkölcsös, bár erről csupán Sirius tudott. Azt pedig végképp nem értené meg senki, hogy mi vonzza őt a nőhöz, mivel ő maga sem nagyon talált rá magyarázatot. Szinte első találkozásuktól fogva hatalmába kerítette mindkettőjüket valami, és nem tehettek ellene semmit. Egy könyv azt a magyarázatot adta az esetükre, hogy túl sok közös képességük van, és emiatt kell minden találkozásukkor legalább egyszer lefeküdniük egymással. Valami ősi bűbáj lehet, vagy inkább átok. Mindenesetre egyikük sem tudott tenni ellene. Csak engedelmeskedhettek. És akkor elszabadult a legvadabb énjük, és bárhol, bármikor elkezdhettek szeretkezni.  

-        Akkor viszlát, és kellemes szórakozást Jade kisasszonnyal, bátyó – tessékelte ki a házból húga vigyorogva. – Anyának majd szólok én, hogy elmentél. És nem muszáj jönnöd mostanában, ha inkább azzal a lánnyal akarsz lenni. Mindannyian meg fogjuk érteni.

-        Csak alkalmi dolog, szóval ne reménykedj, hugi – gúnyolódott Sirius. – Jönni fogok, amint tudok. Nem hagylak anyával kettesben túl sok ideig, mert csak teletömöd a fejét mindenféle sületlenséggel. Akkor viszlát!

Sirius elhagyta a házat, és elindult Pershephonéhoz. A szokásos hátsó ajtón keresztül besurrant a Három Seprű lakrészébe, felment a lépcsőn, és belépett a kis szobába.

-        Sheph! – suttogta bele a félhomályba. – Ne törd semmiben a kis fejecskédet, mert én tényleg nem azért…

-        Megígérted, Sirius – lépett mellé hirtelen a nő tréfálkozásba kezdve, miközben halvány fény gyulladt. – És ha azt szeretnéd, hogy segítsek, akkor muszáj lesz legalább kétszer megtenned.

-        Kétszer? – nevetett fel Sirius fojtottan, és magához húzta a nőt a derekánál fogva. – Lejjebb adtad a mércét, mióta legutóbb találkoztunk?

-        Dehogy, szerelmem – kezdett évődni a nő. – Csupán úgy tűnt, sietős a munka, amivel meg szeretnél bízni. Úgyhogy türtőztetni fogom magam a kedvedért.

-        Csak most kell visszafognod magad, Sheph – jelentette ki Sirius elkomolyodva, de mire befejezte a mondatot, már ismét hatalmába kerítette a szokásos ellenállhatatlan vonzás, aminek sosem tudott megálljt parancsolni, bárhogy is próbálta. - Holnap ráérsz?

-        Én mindig ráérek bármire, ha te kérsz rá – vigyorodott el Pershephoné. – Mit terveltél ki, ki ellen, hol és mit kell tennem?

-        Az lényegtelen, hogy ki ellen – felelte Sirius, és kisimította barátnője haját az arcából. – Ma velem jössz a lakásomba, holnap reggel pedig elkísérsz a munkahelyemre. És ott…

-        Doromboljak neked a másik lány előtt? – kuncogta Pershephoné.

-        Ha csak dorombolsz, az nem elég – mormolta Sirius vidáman, és mutatóujjával végigsimított Pershephoné arcán. - Fogalmazzunk úgy, hogy ott kapod meg a második menetet. És annyira éhesnek kell lenned, hogy levakard rólam azt a féleszű libát. A főnököm odaültette az ostoba lányát a titkárnői helyre, és a lány oltár elé akar rángatni engem. Nekem azonban eszemben sincs elvenni azt a tyúkot. Felfordul tőle a gyomrom, ha csak ránézek.

-        Olyan visszataszító? – értetlenkedett Pershephoné, aztán boldogan elvigyorodott, mikor Sirius elvégezte a szokásos bűbájt előkészületként.

-        Nem. Szép lány. Csupán gyűlölöm. Fikarcnyi esze sincs, mást dolgoztat maga helyett, folyton tele van az asztalom elintézetlen ügyekkel miatta, mert soha nem tesz semmit, hogy haladhassak a munkámmal - sorolta Sirius panaszkodva, de közben le kellett fognia barátnője kutakodó kezét. - Például néhány hete kirittyentette magát, amikor megbeszélésem volt néhány fontos külföldi varázslóval, és ahelyett, hogy titkárnői minőségben szorgoskodott volna, állandóan keresztbe tett nekem.

-        Gondolom, a partnereid rajta legeltették a szemüket, ahelyett, hogy a dolgotokkal foglalkoztak volna, igaz? Szegény, kicsi Blackem! Meg fogom tenni, ami tőlem telik.

-        Azt el is várom! – nevetett fel Sirius.

-        Ha már úgyis itt vagyunk kettesben… és úgyis végeztünk a megbeszélnivalókkal, akkor… - suttogta Pershephoné vágyakozva. – Nem gyakorolhatnánk kicsit holnapra?

-        Mire is gondolsz te pontosan? – mormolta Sirius, és csókolgatni kezdte a nő nyakát, engedelmeskedve egy magasabb hatalomnak.

-        Minek kérdezel butaságokat? – kérdezett vissza Pershephoné elfúló hangon, aztán már nem is beszéltek többet.

Sirius elkezdte beljebb terelni a szobában a nőt, míg el nem érték az egyik hatalmas fotelt. Sirius beleült, Pershephoné pedig az ölébe helyezkedett. A ruhákkal nem sokat vesződtek. A nő már készült, úgyhogy Sirius könnyen ki tudta szabadítani a felsőrészből, Pershephoné a legegyszerűbb módszert választotta, és gombolgatás helyett lerántotta az inget Siriusról. Amíg Sirius a nő melleit kényeztette, Pershephoné sem maradt tétlen, és kioldotta a felesleges csatokat és gombokat Sirius nadrágján. Csókjaik egyre vadabbak lettek. Pershephoné hol Sirius hajába kapaszkodott, hol a hátát simogatta, miközben Sirius a nő feneke alá nyúlt, hogy ellenőrizze, teljesen meztelen-e a szoknya alatt. Aztán ujjaival izgatni kezdte a legérzékenyebb pontokat, míg a nő torkából rekedt nyögés nem tört elő. Pershephoné körmeit Sirius hátába és vállaiba mélyesztette elragadtatásában, majd felsikoltott, mikor Sirius magára emelte és beléhatolt.

-        Mindig a legjobb rész előtt kell elmenned, szívem? – kuncogta Sirius rekedten.

-        Ha el… elfelejtetted… volna, akkor én… szeretek duplán élvezni – zihálta Pershephoné, és beleharapott Sirius ajkaiba csókolózás közben.

Mozgásuk egyre gyorsabbá és fékevesztettebbé vált, míg mindketten bele nem zuhantak a feneketlen örvénybe a tetőponton.

Sirius kedvese csapzott hajába temette az arcát, míg egyenletesebben nem tudta venni a levegőt, Pershephoné pedig szinte ájultan omlott Siriusra.

-        Ugye most nem kezdesz el megint pityeregni, Sheph? – suttogta Sirius a nő fülébe, mikor mindkettejük szívverése visszaállt a normális ütemre.

-        És ha igen? – hüppögte a nő. – Miért kell neked mindig annyira másnak lenned, mint a többieknek? És miért nem tudlak rendesen szeretni? Miért nem találok senkit, aki kicsit is törődne velem úgy, mint te?

-        Biztosan vannak olyan pasik, akik törődnének veled, csak te nem találod őket, Sheph – suttogta Sirius, és vigasztalóan simogatni kezdte a nő hátát. – Segítek neked normális munkát találni, amit szeretnél, és amit nem kell eltitkolnod. Csak mondd el, milyet szeretnél, és én elintézem. Hagyd ott azt, amit művelsz! Sokkal szeretetreméltóbb lány vagy te annál, hogy idegenek töltsék veled kedvüket némi aranyért.

-        Ezt te nem értheted, kicsi Black – legyintett könnyeit törölgetve Pershephoné. - Nem olyan egyszerű hátat fordítani az eddigi életemnek. És nem értek semmihez. Ha te nem lennél, akkor már rég beleuntam volna. Te vagy az, aki életkedvet csöpögtet belém. Nélküled én bevennék egy sereg bájitalt, és távoznék szép csendben, mert utálok élni. De amíg itt vagy nekem, addig nem tehetem meg. Mert akkor például ki szabadítana meg téged attól a libától, aki el akarja vetetni magát a legizgatóbb pasival? – búgta Sirius fülébe kicsit vidámabban.

-        Ne beszélj így, jó? – suttogta Sirius, és csókot nyomott a nő homlokára. - Élni jó. És ezt te is tudod. Most csak depressziós vagy, azért mondod, hogy utálod. És én egyáltalán nem kellek neked ahhoz, hogy vidám légy, és hogy jól érezd magad. Csak azért mondasz ilyeneket, mert szeretsz hízelegni. Teljesen beképzeltté akarsz tenni engem?

-        Olyan dolgokat nem kísérelek meg, ami teljesen hiábavaló – nevette el magát a nő. – Te soha nem fogsz megváltozni. Ugyanaz a kisfiú maradsz, aki mindig is voltál. Te lehetnél a jó Voldemort, vagy a második Dumbledore, ha nem lennél olyan szerény, és nem csak a papád nevének tisztára mosása izgatna. A főnököd még mindig nem tett semmit ezügyben?

-        Az egy tökkelütött hülye! – morogta Sirius megvetően. - Ha nem tolják elé leírva és összefoglalva a szerződéseket vagy a beszédeit, vagy nem jár utána valaki a dolgainak, már rég visszaküldték volna a falucskájába! Fogalmam sincs, mivel vette rá a támogatóit, hogy megválasszák miniszterré! Én és a családom nem is rá szavaztunk. Most meg kinevezett főosztályvezetővé, hogy én megcsinálhassam az ő feladatait, ő pedig begyűjthesse a babérokat. És ne hasonlítgass engem Dumbledore-hoz, jó? – kezdett kicsit kuncogni Sirius. - Tudtommal még egyáltalán nincs annyi varázserőm és tudásom, mint neki. A szakállamról és a hófehér hajamról nem is szólva. Dumbledore-ból csak egyetlen egy van. Senki nem lesz olyan, mint ő.

-        Szerencséd, hogy hoztam magammal elég ruhát – tért át más témára Pershephoné. - Neked, szerelmem, viszont ebben kell hazamenned. Nálad majd veszünk egy közös fürdőt, és folytatjuk a gyakorlást a holnapi színdarabhoz, jó? – kezdett kuncogni.

-        Ha ébren tudsz tartani engem, csak akkor, Sheph – nevetett fel halkan Sirius, és apró csókokkal hintette be az immár mosolygó nő arcát. – Egész héten agyondolgoztam magam. El fogok aludni.

-        Akkor aludni fogunk. Mindegy, mit csinálunk, csak had legyek veled. Ha sikerül a terved, utána úgysem találkozunk egy ideig.

-        Biztos, hogy mi nem vagyunk szerelmesek egymásba? – kérdezte Sirius mosolyogva. – Úgy esünk egymásnak állandóan, mint a friss házasok. Aztán pedig sülve-főve együtt vagyunk, amíg el nem utazol megint.

-        Ha nem vagyok itt, álmatlanságban szenvedsz, folyton rám gondolsz, és azt kívánod, bár velem lehetnél? – komolyodott el Pershephoné, és öltözködni kezdett.

Nem zavartatta magát, levetkőzött, és a bőröndjében való kutakodás alatt végig ruha nélkül maradt.

-        Drágám, nekem manapság aludni sincs időm – nevetett fel Sirius, és ő is igyekezett valamelyest rendbe hozni az öltözékét. Begombolta és visszacsatolta a nadrágját, visszavarázsolta a leszakadt gombokat a ruháira, és belebújt.

-        Tulajdonképpen eddig nem vettem ilyen tüneteket észre magamon – folytatta a beszédet Sirius. - Csupán akkor gondolok rád kicsit többet, mikor valami jópofa dolgot csinálunk együtt, mielőtt elmész. Vagy ha olyan helyzet adódik, mint most, és azt akarom, hogy húzz ki a csávából.

-        Akkor nem valószínű, hogy szerelmesek lennénk. Még mindig az a legelfogadhatóbb teória, amit régen abban a könyvben olvastunk. Egyformán sensomágusok vagyunk, egyformán vannak fura álmaink, és mindketten tudunk ezt-azt kézzel elvarázsolni. És mint ilyenek, úgy vonzzuk egymást, mint a mágnes ellentétes pólusai. Ha találkozunk, összeragadunk, de nem tartósan, csak napokra. Vagy órákra. És az a legjobb, hogy gyerekünk sem lehet. Tulajdonképpen miért rakod rám a fogamzásgátló bűbájt, kicsi Black, ha egyszer úgyis felesleges? – fordult Sirius felé a nő homlokát ráncolva.

-        Nem óhajtom kipróbálni, hogy teljesen igaza van-e annak a könyvnek, vagy sem. Még veled sem, Sheph – felelte Sirius komolyan. – Csak akkor akarok gyereket, ha gyűrű van az anyuka ujján. Méghozzá az én gyűrűm. És különben is, ha harcra kész vagyok, automatikusan mozdul a kezem, hogy megcsináljam a bűbájt. Ez már reflex, Sheph, nem is igazán tudatos. És ha kettőnknek amúgy sem foganhatna gyerekünk, akkor nem mindegy neked, hogy én védekezem-e, vagy sem? Az eredmény ugyanaz: nincs baba.

-        Belőled másolatokat kellene gyártani, de most komolyan – jegyezte meg a nő homlokráncolva. – Édesanyád csodát művelt veled, mert ilyen férfiember nincs a világon még egy, mint te. Először mindig másokra gondolsz, mindig segítesz, ha kell, mindig felelősségteljes vagy, rengeteg tudással rendelkezel, pedig még irtó fiatal vagy, és még csak el sem szállsz ettől. Hihetetlen teherbírásod van, ugyanakkor bizonyos dolgokra rendkívül érzékenyen és sérülékenyen reagálsz. Tudatosan használod minden képességedet. Elképesztő tudsz lenni, szerelmem!

-        Mehetünk hozzám? Már álmos vagyok, de komolyan. És szeretnék lezuhanyozni. Ha veled vagyok, sosem lehetek nyugodt felőle, mikor tör ránk ez az izé – vigyorodott el Sirius.

-        Milyen izé? – kezdett kuncogni Pershephoné.

-        Ez a bűvölet, vagy mi, ami folyton hatalmába kerít. Komolyan azzal a szándékkal jöttem hozzád, hogy csak elmondom, mit kérek tőled, és aztán már vittelek is volna a lakásomba. De fél perccel azután, hogy beléptem ide, elvesztettem a fejem, ahogy mindig. És mindig ez történik. Már azon is csodálkozom így utólag, hogy az utcán hogyhogy nem álltunk le szeretkezni. Pedig már akkor is éledezett a bűbáj.

-        Szerintem adjunk ennek a vonzásnak nevet. Hívjuk ezentúl mágnesnek – nevetett fel rekedtes hangon Pershephoné.

-        Akkor szeretném megkérni a fentieket, hogy hatástalanítsák ma éjszakára a mágnest, mert rohadtul ki vagyok készülve! – mondta Sirius a plafonra bámulva. – Hoppanáljunk már, Sheph! Zuhanyozni és aludni akarok! – kezdett nyafogni, és megfogta barátnője kezét.

-        Egy pillanat, kicsi Black! – kuncogta a nő. – Csak magammal hozom a holnapi ruhámat, amit könnyen lehámozhatsz rólam.

-        Ha beindul a mágnes, tök mindegy, mit viselsz, legfeljebb többé nem tudod hordani, mert darabokra szaggatom! – vigyorodott el Sirius, aztán pár perc múlva már a lakása előtt álltak.

Alig léptek be a lakásba, a „mágnes” ismét működésbe lépett. Még arra sem volt erejük, hogy elmenjenek az ágyig. A földre hanyatlottak, és ott lettek egymáséi.

Miután lecsillapodtak, gyorsan lezuhanyoztak mind a ketten, majd Sirius elővett néhány üveg italt, és mialatt részletesebben vázolta tervét, lehajtottak néhány pohárral. Talán elalszanak majd tőle, mielőtt a vonzás ismét feléled.

-        Szerinted biztos elég lesz mindez? – kérdezte kuncogva Pershephoné.

-        Bízom a képességeidben, Sheph – nevetett fel Sirius. – Az a liba meg kell rémüljön tőled. Le kell kopnia rólam legalább, ha eltakarítani már nem tudom a titkárnői székből.

-        Te viszont benn kell maradj az irodádban, mert nem kockáztathatjuk, hogy a mágnes működésbe lépjen félidőben.

-        Látni akarom a képét, nem foszthatsz meg tőle! – duzzogott Sirius. – Majd türtőztetjük magunkat valahogy.

-        Épp olyan jól tudod, kicsi Black, mint én, hogy nem tudjuk elcsitítani még fél órára sem! Eszemben sincs megint fuldokolva levegő után kapkodni csak azért, hogy húzzuk az időt. És nem óhajtok a liba előtt henteregni, még ha neked tetszene is a helyzet. Épp elég, hogy állandóan a legfurább helyeken kerül sor rá.

-        Jó, majd visszafogom a kíváncsiságom, és benn fogok kuksolni – adta meg magát Sirius, és felhajtotta az utolsó pohárnyi italt a második üvegből.

Nem elég, hogy mindketten kissé ittas állapotban voltak, még mielőtt elnyomhatta volna őket az álom, működésbe lépett a vonzás-átok.

-        Neeee – nyöszörögte Sirius kétségbeesetten, és megpróbált eltámolyogni az ágyáig.

-        De jó, most legalább puha talajon kell engednem neked – mormolta vigyorogva Pershephoné, és kissé bukdácsolva követte Siriust.

-        Aludni akarok, aludni akarok, aludni akarok, könyörüljetek meg rajtam! – nyögte Sirius amint elérte az ágyat, és fejjel előre belezuhant.

-        Tud… tudod, hogy nem fognak – kuncogta Pershephoné akadozó nyelvvel. – De ez az ital mintha késleltetné kicsit, nem? Már legalább három órája iszogatunk, és csak most kezd éledezni a bűbáj!

-        Az nem az italtól van, Sheph, hanem a padlómon bemutatott mutatványunk hatására! – nevetett rá Sirius szélesen vigyorogva barátnőjére, aztán feltornázta magát ülő helyzetbe, lehámozta magáról a fürdőköpenyét, végül maga mellé rántotta a nőt.

-        Az lehet – nyögte Pershephoné, és igyekezett megszabadulni a felesleges ruhától.

-        Nem lehet, hanem biztos – mormolta Sirius, miközben csókokat nyomott a nő testére. – De abban igazad lehet, hogy az ital is segít valamennyit.

-        Fogd be végre, kicsi Black! – kuncogta Pershephoné, és gondoskodott is róla egyúttal, hogy Sirius valóban ne tudjon megszólalni.

Sirius kuncogva hallgatta irodája ajtaján keresztül a két nőt.

Pershephoné kitett magáért. A lehető legelegánsabban öltözött fel, amivel még a divatmániás Denise Marlowt is lekörözte. Dús vörös haját is sikerült megzaboláznia, és ízléses frizurába varázsolnia. Festékre nem volt szüksége, csupán egy leheletnyi csókálló rúzst kent az ajkaira. Pershephoné mindig szeretett csábosabban öltözködni az átlagnál, de a mostani megjelenése egyszerre volt királynői és csábító. Vörös, merészen kivágott felső és fekete, felül szűk, alul viszont bő szoknya volt rajta. Hozzá egy fekete, finoman megmunkált bőrkabát és egy térdig érő szárú csizma.

Amikor ő és Sirius beléptek az irodába, Denise hosszú, szemrevételező pillantást vetett Pershephonéra. Bár Pershephoné már elmúlt harminc, Denise viszont éppcsak a huszonharmadik születésnapján volt túl, Pershephoné messze karcsúbb és formásabb volt, mint a másik lány. Amit Pershephoné igyekezett is kihangsúlyozni.

Mivel Sirius nem maradhatott túl sokáig barátnője közelében, néhány csók után bejött a saját irodájába, és onnan hallgatta az akciót.

-        Szóval te vagy az, aki nem képes felfogni, hogy Sirius már foglalt? Figyelj ide, aranyom, nem szeretném, ha még egyszer szólnom kellene, oké? Kopj le a pasimról, vili? Sirius soha nem fog lealacsonyodni odáig, hogy akár csak hozzáérjen egy ilyen kis csontvázhoz, mint te! Amint látod, aranyom, ő a formásabb testet jobban kedveli.

-        Ó, már elnézést, én nem úgy vettem észre! – próbált visszavágni Denise gúnyosan.

-        Ha azt akarod mondani, hogy kikezdett veled, már bele sem kell fognod, mert nem fogom elhinni – vágott a szavába Pershephoné nevetve. – Nem tartom épp pórázon őt, de tudom, milyen az ízlése. És te messze alulmúlod a szintet, kislány. Ha kedve támadna egy kis játszadozásra, te lennél az utolsó, akivel megtenné. És itt vagyok neki én. Mostanában saját bevallása szerint is csak engem kíván, más nem izgatja fel. Neked, kislány, még nőnöd kell bizonyos helyeken. Ha érted, mire célzok. Szerelmem, meddig várjak még rád?

Sirius várt pár pillanatot, aztán kilépett a kisebb helyiségbe. Pershephoné azonnal az ajkaira tapadt, a megbeszéltek szerint.

-        Azt mondtad, könnyen le tudom szedni rólad – mormolta Sirius kuncogva, és a nő fenekére csúsztatta a tenyerét. – De ez nem igaz.

-        Mit kell még elintézned itt, szerelmem? – kérdezte Pershephoné Sirius arcán végigsimítva közben. – Szeretnék elmenni.

-        Azt én is – nevetett fel rekedten Sirius. A bűbáj sajnos ismét beélesedett.

-        Nem úgy, te buta! – kezdett kuncogni Pershephoné is, és mialatt hozzásimult Siriushoz, vetett egy pillantást Denise-re. – A titkárnőd nem óhajtja abbahagyni a leskelődést, szívem, küldd haza! Ha már itt kell maradjak veled, legalább ő ne bámuljon rám olyan irigykedve, mint ahogy teszi.

Sirius most elfordította fejét Denise felé, aki nagyon dühösnek látszott.

-        Hallotta a parancsot, Miss Marlow! Hazamehet – szólt oda Denise-nek vigyorogva.

-        Munkaidő van, Sirius édes – vetette ellen Denise szempilla-rebegtetés közepette.

-        Mit hallok? – szólalt meg Pershephoné, és egy fenékre ütéssel visszaküldte Siriust a belső szobába. Aztán odalépett Denise asztalához. – Úgy tudom, kislány, neked eddig nem jelentett semmit az a szó, hogy munka, meg az, hogy munkaidő. Úgy tudom, nálad a munka azt jelenti, hogy olyan seprűre akarsz felszállni, ami ledob magáról, és hogy a kicsi pofikádat meg a körmöcskéidet festegeted egész nap! Ha már eddig ezt csináltad, ne most próbálj meg munkára hivatkozni, jó, picim? Tűnj innen, legyél szíves!

-        Először is, maga itt nem parancsol, hölgyem. Másodszor, én a mágiaügyi miniszter…

-        Ki a Merlint érdekel az, hogy kinek a lánya vagy? – szakította félbe Denise-t a másik nő emelt hangon. – Ha az atyaúristen gyereke lennél, akkor sem ijednék meg tőled, és akkor is csak egy ostoba csitri vagy! A legkevésbé sem izgat, hogy az apád a mágiaügyi miniszter, picim. Nekem biztos nem árthat. És Siriusnak sem, tehát ezzel az égvilágon semmire nem mész nálam vagy Siriusnál. Inkább megtanulhatnál dolgozni, kislány. Akkor talán érdemes lesz odafigyelni arra, mit csicseregsz. Addig is, legalább kopj le, ha arra utasít a főnököd, jó?

-        Ne szóljon bele, mit tegyek, és mit nem! Nincs joga parancsokat osztogatni ezen a helyen! – háborodott fel Denise.

-        Óh, és miből is gondolod ezt, picim? – kérdezte Pershephoné színpadiasan felsóhajtva.

-        Nem dolgozik a főosztályon, de még a minisztériumban sem, tehát…

-        Oopsz, milyen igazad van, picim! – szakította félbe Pershephoné a lányt kicsit kuncogva, de a következő szavait már gúnyosan mondta. – Ha arra hivatkozol, hogy én azért nem tehetek itt semmit, mert nem DOLGOZOM itt, akkor te, aranyom, szintén nem! Az ugyanis nem munka, amit te művelsz. És, ha nem tűnt volna fel, Sirius itt dolgozik, és ő küldött haza téged, picim. Én csupán bátorkodtam javasolni neki, hogy tűntessen el téged. Bár… - tettetett tűnődést egy pillanatra Pershephoné. - Ha gondolod, ajánlhatok neked egy olyan munkát, amikor ugyanezt kell művelned, mint itt, és néha pár apróságot elvégezni… vagy olyan szép, hogy megfelelnél néhány pasinak, az, hogy agyad nincs, az nem számít. Nos, mit szólsz? Benne lennél? Biztos sikered lenne.

-        Miről beszél?

-        Utcai munka lenne, talán ez kellemetlenül fog érinteni, de garantálom neked, hogy sokszor heverészhetsz ágyban is.

-        Mégis mit kellene szólnom? Ha lenne ilyen munka, talán elvállalnám.

Sirius prüszkölve felnevetett hallgatózás közben. Denise-nek nem esett le, Pershephoné miről beszél.

-        Nekem biztosan tudnom kell, hogy kell-e neked ez a munka, vagy sem! Nem mondhatom azt a leendő főnöködnek, hogy talán találtam egy új… munkatársat – jegyezte meg Pershephoné kicsit kuncogva.

-        Jó, akkor kell. És? Mikor kezdhetek? És egyáltalán, mit kell csinálnom?

-        Felőlem azonnal hozzáfoghatsz, aranyom! Csak ki kell tipegned az utcára, és leszólítani néhány férfit. Aztán, ha üzletet kötsz velük, máris heverészhetsz az ágyikódban.

-        És miféle üzletet kellene…

-        Felajánlod a szolgáltatásaidat, ők meg vagy elfogadják, vagy nem – felelte Pershephoné komoly hangon.

-        Miféle… milyen szolgáltatásokat?

-        Gondolom, tudsz kézimunkázni, és a száddal is kezdhetsz valamit, azonkívül néhányan biztosan behatolósabb ügyet szeretnének majd, de nem kell aggódnod, biztosan menni fog egy ilyennek, mint te – válaszolta Pershephoné még mindig komoly hangon. – Nos, én utánanézek, mit művel odabent a fiú, addig te pakolj össze, és menj haza! Jobb lesz, ha rendbe hozod magad, mielőtt munkába állsz. Vagy talán tartsak bemutatót Siriusszal, hogy kedvet kapj az új munkádhoz?

Sirius nem bírta tovább, nevetve kilépett a két nőhöz.

-        Új lányt kell keresned, Sheph? Manapság ez a feladatod? – kérdezte nevetve a vörös nőt, és magához húzta. Nem bírta tovább legyűrni a bűbáj keltette szenvedélyt.

-        Ez csak egy kis önszorgalom – nevetett fel Pershephoné. – Úrikisasszonyból még úgysem csináltak utcalányt, hát most ő lesz az első. Nem is lesz talán rossz ebben a munkakörben. Talán több feladatot végrehajt majd, mint neked.

-        Hogy… hogy mi…?! – sikított fel Denise rémülten, és döbbenten pislogott Pershephoné és Sirius kettősére.

-        Elfelejtettem volna említeni? – vágott ártatlan arcot Pershephoné. – Az új munkád a prostitúció, picim. Talán nem tetszik?

-        Maga egy… egy… - hápogott felháborodva Denise.

-        Nevezz, aminek akarsz, picim, de most legalább tudod, mivel jár az, ha engem bosszantasz. Garantálom neked, hogyha még egyszer akár csak egyetlen kis sóvár pillantást vetsz Siriusra, akkor nem csak tréfálkozni fogok ezzel, hanem valóban elviszlek egy bordélyba, és bezáratlak. Szóval el a kezekkel a pasimtól, pofa be, és ne hergeld az én drágámat állandóan a lustaságoddal, jó? Már mondtam, hogy mehetsz haza! Amúgy sem csinálsz semmit, úgyhogy ne mereszgesd itt a szemed! Nem óhajtunk bevenni harmadiknak! Gyere, szerelmem, megmutatom, hogy igazat mondtam – turbékolta Sirius fülébe végül, persze elég hangosan ahhoz, hogy Denise tisztán érthesse.

Ám Sirius hallotta, hogy kissé zihál. Már nem sokáig bírta Pershephoné sem.

-        Én akarom levenni – súgta vissza Sirius ugyanúgy, ahogy barátnője. – Nem arról volt szó, hogy levetkőzöl, hanem hogy én vetkőztetlek.

-        Vetkőztetsz? – kuncogta rekedtes hangon Pershephoné, miközben csókolózva beoldalaztak Sirius irodájába. – Te tépni szoktad a ruhát, baby, nem levenni! – tette hozzá jó hangosan, hogy Denise is hallhassa, aztán becsukta maguk után az ajtót.

-        Még mielőtt engednénk a mágnesnek, gratulálok – kuncogta Sirius. – Remélem, a hatása elég tartós lesz. Bezártad utánunk az ajtót?