Gyöngybetűk

Sirius belépett a Mágiaügyi Minisztérium ötödik emeletén lévő „Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya” táblával jelzett ajtón, és egy pillanatra megtorpant. Ideje volt még időben nyugalomra intenie saját magát, még mielőtt bemenne saját irodájába.

’Ha az a liba megint nem készült el mindennel, amit tegnap kértem tőle, akkor ki fogom osztani, és nem érdekel, hogy a mágiaügyi miniszter lánya!’

Nem volt olyan veszekedős természetű, mint a húga, sőt, kifejezetten türelmesnek és higgadtnak ismerte szinte mindenki, ám Denise Marlow képes volt felbosszantani őt néhány pillanat alatt, már az első naptól fogva. Fel nem foghatta, miért pont neki kell vesződnie azzal az ostoba lánnyal. Azért járt dolgozni ide, hogy végezze a dolgát, és nem pedig azért, hogy barátnőt találjon magának. Ám őméltósága, Marlow kisasszony, úgy tűnt, ezt nem képes felfogni azzal a parányi agyacskájával. Csak befolyásos apjának köszönhette, hogy egyáltalán álláshoz jutott a minisztériumban, és a kedves papát az sem érdekelte, hogy a kislánya csak akadályozza legifjabb osztályvezetőjét.

-        Hello, Sirius! – köszöntek rá több helyről is hirtelen.

Néhány hozzá hasonló korú hölgy a közeli irodákból észrevette, hogy megérkezett. Sirius jobbnak látta, ha gyorsan besiet saját irodájába, még mielőtt túl sok nőnemű rohamozza meg, hogy kávét vagy egyéb dolgokat ajánljanak fel neki bájmosolyok, és kacér pillantások közepette. Inkább elviseli azt a buta libát odabent, már ha egyáltalán méltóztatott bejönni a megbeszélt időben, minthogy minden második lépésnél bájcsevegnie kelljen egy-egy férjkereső boszorkánnyal.

Majdnem a saját irodájánál járt, amikor nagy igyekezetében nekirohant valakinek. Az idősebb hölgy mindent kiejtett a kezéből.

-        Ó, elnézést, nagyon sajnálom, én… - kért elnézést Sirius azonnal, és lehajolt, hogy segítsen felszedni a lehullott leveleket és egyéb papírokat.

Ránézett a mellette guggoló nőre, és csak ekkor tűnt fel neki, hogy nem is olyan idős, mint gondolta. Csupán valami borzalmas sapka vagy kendő volt a lány haján, ezért nézte öregebbnek a kelleténél. És az a különös érzése támadt, mintha látta volna már valahol. Arra viszont nem tudott visszaemlékezni, hol.

-        Te új vagy itt? – kérdezte kíváncsian a lányt. - Mármint… elnézést, ön új itt? – helyesbített Sirius elvörösödve.

A lány meglepődve pillantott rá.

-        Nem, már évek óta itt dolgozom, amolyan lótifutiként. Elnézést, amiért feltartottam, uram. Az én hibám volt, hogy összeütköztünk, nagyon sajnálom, menjen csak nyugodtan… - hadarta halkan a lány. Mintha csak valami betanult szöveget mondana.

-        Ne haragudjon, de tiltakoznom kell – vigyorgott rá Sirius a lányra. – Én rohantam önnek. Túlontúl gyorsan szerettem volna megszabadulni a kéretlen imádóimtól.

A lány elvörösödött, aztán kicsit elmosolyodott, de minden átmenet nélkül, szinte azonnal riadt arcot kezdett vágni. Gyorsan összeszedte a még földön heverő iratokat, és felállt Sirius mellől.

-        Bocsásson meg, de sietnem kell, rengeteg a dolgom.

Sirius különösnek találta a lány viselkedését.

’Talán valami rosszat mondtam?’ – gondolta homlokráncolva, és az elviharzó lány után pillantott. Még mindig volt egy olyan érzése, mintha valahol már találkozott volna a különösen viselkedő lánnyal. Aztán megpillantott egy egyenesen felé közeledő, rémesen édelegve beszélő imádót, úgyhogy gyorsan beviharzott az irodájába.

-        Ó, drága Sirius, végre itt vagy! – csiripelte Denise, alighogy Sirius becsukta maga után az ajtót.

-        Lám csak, őméltósága méltóztatott eleget tenni a parancsomnak, és bejött időben dolgozni? Juj, azt mertem mondani, hogy dolgozni? Egy szépségszalonban biztos nagy munkának számít a körömreszelgetés! – gúnyolódott Sirius, és megállt titkárnője asztala előtt.

Sirius utálta ezt a lányt az első perctől kezdve.

-        Ugyan, drága Sirius, miért kell bántanod? Hiszen én csak ügyelek arra, hogy jó benyomást keltsek a külföldi vendégeinkben – rezegtette meg szempilláit a barna hajú lány, és a legszebb mosolyát villantotta Siriusra.

Sirius dühösen felhorkant, és fenyegetően a lány fölé magasodott.

-        Ha méltóztatna kegyed ugyanilyen intenzitással a munkáját is elvégezni, akkor én lennék a legboldogabb osztályvezető ezen a helyen! Gondolom, felesleges abban reménykednem, hogy kész van minden, amit kértem öntől, igaz? Ezúttal mi akadályozta meg? Egy estély? Netán egy eget rengetően fontos vacsorameghívás?

-        Ne légy rám mérges megint! – szólt Denise búgó hangon. – A papának tegnap szüksége volt rám. Nem hagyhattam cserben. Azok a papírok nem olyan sürgősek. Hiszen csak holnapután érkeznek a portugál miniszterek.

-        Holnap jönnek, Miss Marlow, holnap! – kiáltotta Sirius dühösen a lány arcába. – És ha egy órán belül nem lesznek a kért papírok az asztalomon, akkor szedheti a cókmókját, és, felőlem, elárulhatja a miniszter úrnak is, hogy képes voltam kirúgni! Megértette?!

A lány hátrahőkölt Sirius hangerejétől.

-        Miért vagy folyton ennyire feszült, drága Sirius? – szólt durcásan Denise, és megsimogatta Sirius arcát. – Nem szakadhatok ketté. A papa számított a segítségemre tegnap, ezért nem tudtam foglalkozni a portugáljaink ügyével. Ne haragudj rám, jó? Ígérem, hogy megmasszírozlak, hogy ne légy ilyen ideges miattuk.

Sirius ellökte a lány kezét, alighogy az hozzáért az arcához.

-        Ne érjen hozzám! – sziszegte oda a lánynak. – Először is, jegyezze meg végre, hogy ne tegezzen le, mert nem hatalmaztam fel rá, másodszor pedig fogja fel, hogy nem akarok semmit magától azokon a papírokon kívül, ugyanis, ha eddig még nem vette volna észre, van barátnőm! És ha nem lenne, kegyed akkor sem érdekelne! Most pedig lásson munkához, mert különben ki fogom dobni!

Sirius bement a másik helyiségbe, és elővette íróasztala fiókjaiból az átnézendő iratokat, amelyeket előző nap saját kezűleg készített el Denise helyett. Mindenképpen fel akart készülni a másnapi találkozóra a portugálokkal.

Brazíliában töltött gyerekkorának köszönhetően kiválóan beszélte a nyelvet, minden szükséges tudással rendelkezett, máskülönben nem ő lett volna a legfiatalabb osztályvezető a Mágiaügyi Minisztériumban.

Viszont át kellett olvasnia néhány papírt a legújabb portugál italról, amit Nagy-Britanniában akartak forgalmazni a kérdéses nyugat-európai varázslók.

Gurgulának akarták nevezni, és tulajdonképpen a leírottak alapján nem sokban különbözhetett a Lángnyelv-whiskytől. Annyi különlegessége volt csupán, hogy a fogyasztók olyan ízűnek érezhették, amilyennek csak akarták. Elméletben még boszorkány- és varázslópalánták is ihattak belőle, mert ha akarják, alkoholmentessé is tud válni. Elméletileg, természetesen. Épp ezért bízták Siriusra ezt az esetet. Ki kell derítenie, valóban igazat állítanak-e a portugálok az italról, vagy sem. Ezért szerzett néhány ismerősétől némi információt a Gurguláról. Teljesen megbízható italnak titulálták.

Ez azonban egyáltalán nem az ő dolga lett volna, hanem Denise Marlow-é. Amióta előléptették, és a nyakába varrták a miniszter kislányát, több dolga akadt, mint valaha. Két ember helyett kellett dolgoznia, mert ő maga volt a saját titkára is, hála Denise Marlownak. Ugyanis, ha mindennel időben el akart készülni, jobban tette, ha saját maga intézett mindent, ahelyett, hogy a lányra várt volna. Az első hónapban rémesen elúszott minden ügye, amit a lány közreműködésével akart megoldani. És ez azóta sem változott, ezért a saját kezébe vette a dolgokat. Persze a világért sem árulta volna el ezt a lánynak, nehogy még inkább elkényelmesedjen. Legtöbbször persze még így sem csinálta meg Denise, amit parancsolt, úgyhogy, ha a lányon múlt volna, a mágiaügyi miniszter csúfosan megbukott volna a legutóbbi választáson, amit főképp Sirius segítségével nyert meg, hiszen a nemzetközi kapcsolatokra építette a miniszter az egész kampányát.

Sirius belemélyedt az olvasásba. Néhány óra múlva hallotta, hogy nyílik az ajtó. Fel sem pillantott a jegyzetelésből.

-        Na mi az, megint kiötölt valami üres kifogást, csak hogy ne kelljen még annyit sem dolgoznia, mint eddig? – gúnyolódott titkárnőjével. – Nem kellett volna fárasztania magát, drágám, engem úgy sem izgat, mit hoz fel mentségül a naplopó életmódjára. Tudom, hogy egy fikarcnyi sütnivalója sincs kegyednek, Miss Marlow.

-        El… elnézést, uram, de… - hallott meg hirtelen egy ismeretlen, mégis valahonnan ismerős hangot.

Sirius felkapta a fejét, és csodálkozva pillantott a lányra, akivel néhány órával korábban összeütközött.

-        Ne haragudjon rám, kérem! – kért elnézést bűnbánó arccal Sirius. – Azt hittem, az az üresfejű Denise jött be, hogy megint felbosszantson. Másra úgyse képes. Ám szerencsére tévedtem – mosolygott rá a félszegen pislogó lányra. – Segíthetek önnek valamiben?

A lány pipacsvörössé vált. Kezében egy hatalmas irattartót tartott, és azt most letette Sirius asztalára.

-        Én… öhm… szóval én csak behoztam ezeket. Marlow kisasszony utasított, hogy… szóval, hogy hozzam fel lentről. Elnézést, én már nem is tartom fel önt tovább, uram – hadarta a lány, és sebesen sarkon fordult.

-        Figyelj ide egy percre, kérlek! – tartóztatta fel Sirius a lányt, és sietősen felkelt a székéből. – Merlin, ezért anya megrángatná a fülem! – jajdult fel Sirius önkéntelenül, hiszen kissé udvariatlan volt a lánnyal. Megdörzsölte a fülét, mintha anyja csakugyan meghúzta volna büntetésképp, ahogy szokása volt. – Tegezhetlek? – fordult végül a lányhoz.

-        Ahogy akarja. Mindenki letegez itt, anélkül, hogy megkérdeznék – felelte halkan, vállrándítva a lány.

Sirius, nem is igazán értette miért, de sajnálni kezdte a lányt.

’Biztos mindenki keresztülnéz szegényen…’

-        Elárulod a neved? – kérdezte meg kedvesen. – Nagyon nehéz beszélni valakivel úgy, ha nem tudom, minek szólítsam. Bár, ha akarsz, mondhatsz álnevet is – kacsintott rá a lányra.

A lány zavartan, sőt, inkább ijedten nézett fel rá, és megmozdult a szája, de ha mondott is valamit, azt Sirius nem hallotta.

-        Bocs, megismételnéd? Nem értettem, mit mondtál.

-        Wen… Wendy Richards vagyok.

-        Örvendek, Wendy Richards, én Sirius Black vagyok – nyújtott kezet Sirius.

Wendy viszont csak dermedten bámulta Sirius kezét.

-        Ó, biztos tintás lett a kezem, igaz? – kezdett tréfálkozni Sirius.

A lány láthatóan zavarban volt, és ezen Sirius nem győzött csodálkozni. Még ha egy ölelést akarna kicsikarni, akkor megértené ezt a viselkedést, de egy egyszerű kézfogástól zavarba jönni…

-        Ne aggódj, nem foglak összekenni – folytatta a viccelődést Sirius, és gyorsan megtörölte a kezét a talárjában. – Látod? Most már tiszta a kezem, nyugodtan megfoghatod.

Wendy végül röviden és bátortalanul megrázta Sirius kezét.

-        Nos, most, hogy bemutatkoztunk… én… szóval csak annyit szerettem volna megkérdezni tőled, hogy esetleg megbántottalak vagy megijesztettelek valamivel reggel? - kérdezte Sirius a lánytól. - Olyan gyorsan elrohantál.

Wendy csak hatalmas, csodálkozó szemekkel bámult Siriusra.

Sirius még sosem látott ilyen nagy, barna szemeket.

Aztán Wendy lehorgasztotta a fejét.

-        Nem, uram, én… csak sok a dolgom – mondta halkan.

-        Nyugodtan tegezhetsz – szólt Sirius mosolyogva. – Szerintem körülbelül egyidősek vagyunk. És te sokkal kedvesebb vagy, mint az a buta liba odakint. Most, gondolom, menned kellene, mert nagyon sok tennivalód van, nem igaz? Majd valamikor még beszélgethetnénk, mikor kevesebb teendőd lesz! Persze, csak ha nem tartasz engem olyan bolondnak, mint amilyennek én gondolom most magam – kezdett el erőltetetten nevetni. - Rémes viccekkel próbáltalak megnevettetni az előbb. Ha az apám lett volna itt, már biztos hasadat fogva nevetnél. De ő sajnos már… szóval már nem él – fejezte be a beszédet Sirius is elhalkuló hangon.

Még mindig elkomorodott, ha apja elvesztése eszébe jutott.

Wendy felemelte a fejét, és különös tekintettel nézett néhány pillanatig Siriusra.

-        Nagyon sajnálom – mondta szokásos halk hangján, őszinte részvéttel a hangjában. – Nekem… szóval mennem kell. Viszontlátásra, uram! – köszönt el félszegen, és minden további nélkül elhagyta Sirius irodáját.

Siriust különös érzés kerítette hatalmába. Valami volt Wendyben, ami megfogta. Talán a visszafogottsága, a félénksége… szeretett volna segíteni neki valahogy. Ha máshogy nem, akkor azzal, hogy kedves lesz vele, mikor időnként összefutnak. Más ezen a helyen úgy sem törődhet ezzel a szegény lánnyal.

Sirius fáradtan a hajába túrt.

-        Már megint mit akarok a nyakamba venni?! – mormolta magának. – A húgom, az öcsém és az anyám mellett még saját önszántamból törődni akarok egy szinte teljesen idegen lánnyal is. Nem lehetek normális!

Visszament íróasztalához, és megnézte, mit hozott neki Wendy. Azok a papírok voltak, amiket eddig böngészett. Azok, amiket Denise-től kért legalább 4 órával ezelőtt. Most sem tévedett hát.

Beleolvasott egy-egy oldalba, és döbbenten tapasztalta, hogy minden sokkal részletesebben és tisztábban van leírva, mint az ő szedett-vedett jegyzeteiben. És igazi gyöngybetűkkel írták az egészet. Denise nem így írt. Az ő macskakaparását alig lehetett kiolvasni.

Felkapta az iratcsomót, és kiviharzott titkárnőjéhez.

-        Kit kellett megzsarolnia, Miss Marlow, hogy ismét csak ne kelljen a kisujját sem mozdítania, mi? – sziszegte oda az éppen körmeit festegető lánynak.

Denise ártatlan arccal pillantott fel rá, és bevetette a műmosolyt.

-        Mi a baj, drága Sirius, már az is baj neked, ha valamit megkapsz, amit kérsz?

-        Feleljen a kérdésemre, maga buta liba! Kivel íratta ezt meg? – kiabálta Sirius, felmutatva a pergamenköteget.

-        Valami lenti titkárnő összeszedte, és felküldette Lótifutival. Miért baj az, ha nem én hoztam fel? – felelte vállat vonva Denise.

-        Azért, mert ez az ön dolga, és nem más titkárnőké! - rivallt rá a lányra Sirius. - Mi a Merlinért akar dolgozni egy ilyen? – sóhajtott fel bosszúsan. - Csak elveszi mások elől az álláslehetőséget, Miss Marlow, ha nem tudná! Mások azért járnak dolgozni, hogy valóban dolgozzanak, és nem pedig azért, hogy szépítkezzenek egész álló nap! Tűnjön el innen most rögtön, és soha többet ne lássam itt, megértette?! A körmeit reszelgetheti és festegetheti otthon is! Elegem van magából! 

-        Nem rúghatsz ki, Sirius baby – jelentette ki a lány magabiztosan. – Az apám nem fogja hagyni. És nekem sincs kedvem elhagyni téged. Úgyhogy maradok.

-        Ne akard, hogy választás elé állítsam a kedves papádat! – sziszegte Sirius a lány arcába hajolva. Már azzal sem foglalkozott, hogy magázza a lányt, ahogy eddig. – Ha választania kell köztem és közted, biztos engem fog választani, még ha azzal fenyegeted is meg, hogy soha többé nem állsz szóba vele, akkor is. Rám ugyanis sokkal nagyobb szüksége van, ha továbbra is a miniszteri székben óhajt üldögélni! És ha nem, engem akkor sem érdekel! Legfeljebb felmondok. Nekem akkor is ezerszer jobb lesz bárhol, ahol te nem leszel ott! Hányingert kapok az olyanoktól, mint te! Takarodj ki innen, mert ha én doblak ki, akkor az fájni fog! Holnap pedig, ha addig meg nem gondolom magam, leszel szíves betipegni ide hajnal hatkor, különben repülsz! Megértetted?! A portugáloknak, ha elég ostobák hozzá, talán még te is megteszed.

Sirius ezzel lezártnak tekintette a témát, visszament a szobájába, és belemélyedt a munkába, felhasználva az új pergameneket a többletinformációkkal.

Legközelebb valamikor este nyolc óra körül hagyta abba a munkát, de akkor végleg. Ideje volt hazamennie.

Denise Marlow volt szíves akkorra távozni a közeléből, így sokkal nyugodtabban mehetett haza, mint remélte. Ha a lányt még este is ott találta volna, ahogy szépítgeti magát, biztos menten megüti a guta. Szinte bármibe lefogadta volna, hogy a lány csak azért keseríti épp az ő életét, mert szemet vetett rá. Szinte egyértelmű volt, ahogy nap mint nap felajánlkozott.

’Még jó, hogy Lizyvel nem szakítottam, ahogy terveztem. Talán rá kellene vennem, hogy jöjjön be valamikor hozzám látogatóba, és vesszen össze Miss Denise Marlow-val a kedvemért. Merlin, biztos jót szórakozhatnék azon a libán! Lizy mellett nem jutna szóhoz sem. Jó ég, milyen fáradt vagyok. Le kell mondanom a vacsorát anyáéknál. Most már nincs kedvem a nyüzsgéshez, amivel fogadnának. Talán holnapután beugrom hozzájuk, de ma… ma nem.’ – gondolta magában Sirius, ahogy elindult kifelé a Mágiaügyi Minisztérium épületéből, hogy hoppanálhasson.

Pár percen belül a lakásában találta magát. Elővett egy kis pergamendarabot, ráfirkantott egy rövid üzenetet, aztán a Hop-hálózaton keresztül elküldte anyja címére. Ezt a levélküldési módszert még apja ötlötte ki, amikor ő Nagy-Britanniában bujkált, fia, lánya és felesége pedig Brazíliában tengette napjait. Baglyokkal túl hosszadalmas ideig tartott volna leveleket átküldeni az óceánon.

Gyorsan készített magának némi ételt, aztán lefeküdt aludni.